Fodor Obamával kampányol

Liberálisok néven új pártot alapított Fodor Gábor volt SZDSZ-politikus.

„Ő is liberális. És Te?” – ezzel a felirattal és a többi között Bill Clinton, Bibó István, Barack Obama, John Kennedy, Göncz Árpád, Deák Ferenc és Kossuth Lajos arcképével reklámozza új pártját Fodor Gábor. Az egykori Fidesz-alapító, volt SZDSZ-elnök, környezetvédelmi miniszter szombaton jelentette be, hogy a Liberálisok elnevezésű párt élén visszatér a politikába. Az immár másfél éve lebegtetett új párt – kevéssé meglepő módon – a liberális alapelveket követi, emellett személyközpontú és hazafias politikát, valamint ellenzéki összefogást hirdet. Fodor Gábor egyebek mellett azzal indokolta a pártalapítást, hogy az elmúlt három évben várták, hogy valakik létrehozzanak egy liberális pártot, mert a szabadelvű szavazókat senki sem képviselte, a különböző ellenzéki formációk pedig inkább baloldaliak.

A pártba Fodor fiatal, politikai múlttal nem rendelkező fiatalokat toborzott, és mint kiderült, már programjuk is van, Együttérző liberalizmus a címe. Ezzel Fodor beszámolója szerint azt üzenik, hogy elutasítják az (azóta megszűnt) SZDSZ „értelmiségi gőgjét”, toleránsak kívánnak lenni a társadalom jelentős része iránt. Volt SZDSZ-elnökként persze nem tagad meg mindent, amit az SZDSZ képviselt: egyebek között a jogállam, az alkotmányos jogok képviseletét, a piacgazdaság melletti kiállást az új párt is képviselni fogja, az SZDSZ eredményei közül pedig büszkék a sorkatonaság eltörlésére, az oktatás, a kultúra és a környezetvédelem területén elért eredményekre.

„Magyarországnak több liberalizmusra van szüksége, mert a közhiedelemmel ellentétben nem a liberális gondolat okozta az ország problémáit, éppen ellenkezőleg, a háttérbe szorulása”. Fodor szerint a rendszerváltás után, amikor még erős volt a liberalizmus, hazánk a régió éllovasa volt, de „ahogy csökkent a liberalizmus, úgy kezdtek sorakozni a problémák, és váltunk sereghajtókká”. A politikus további érvként hozta fel a liberalizmus erősítése mellett az állami gyámkodást: a konzervatívok és a szocialisták az államban hisznek, a liberálisok viszont az embert képviselik. Az új párt finanszírozásáról Fodor annyit mondott, hogy szerény anyagi háttérrel, önkéntes munkával és felajánlásokból vágnak neki a 2014-es kampánynak, majd közölte, hogy a Mol és az OTP nem szerepel a támogatóik listáján (ellentétben az Együtt 2014-gyel).

Fodor Gábor az amerikai elnök intő kezével a háttérben
Fodor Gábor az amerikai elnök intő kezével a háttérben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.