A Klubrádióé a 92,9-es frekvencia

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése szerint a Klubrádióé a 92,9 MHz-es közösségi, tehát ingyenes frekvencia. Ezért a hullámhosszért már három éve küzdött a Klubrádió. A pályázatot még a 2010-es választások előtt nyerték meg, de sem az akkori médiahatóság, sem annak jogutódja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nem kötött velük szerződést.

Az elsőfokú bíróság még tavaly a Klubrádiónak adott igazat, és létrehozta a műsorszolgáltatási szerződést. A hatóság azonban fellebbezett, mert szerinte az új médiatörvény alapján csak hatósági szerződéssel lehet frekvenciához jutni, ami a médiahatóság jogköre, s nem a polgári bíróságé. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon visszaküldte első fokra a keresetet. A Médiatanács fellebbezésének az ítélőtábla annyiban adott helyt, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta az új médiatörvényt, magát a szerződést létrehozó elsőfokú döntést azonban megalapozottnak találta. A Fővárosi Törvényszék a megismételt eljárásban – novemberben – ismét létrehozta a Klubrádió műsorszolgáltatási szerződését a 92,9 MHz frekvenciára. A Médiatanács megint fellebbezést nyújtott be, amit a Fővárosi Ítélőtábla most jogerősen elutasított.

A másodfokú bíróság osztotta az első fokon született ítéletet, miszerint a hatóságnak meg kellett volna kötnie a szerződést a Klubrádióval, ennek hiányában pedig a bíróság hozta létre a műsorszolgáltatási szerződést. A törvény alapján a Médiatanácsnak ezt majd hatósági szerződéssé kell alakítania.

A közösségi besorolású frekvencia azért különösen fontos a Klubrádió számára, mert ezért nem kell frekvenciadíjat fizetni. Így megszűnik a Klubrádió hátrányos megkülönböztetése a hasonló profilú rádiókkal, többek között a Lánchíd, az InfoRádió, a Katolikus, a Mária, az Európa Rádióval szemben, amelyek ingyenes hullámhosszon sugároznak.

Arató András, a Klubrádió elnök vezérigazgatója az ítélethirdetés után örömét fejezte ki. Azt mondta, az ítélet megerősíti abban a hitében, hogy a tisztességes és nyílt magatartással, a jog tiszteletben tartásával is lehet nyerni. Arató hangsúlyozta, igényt tartanak közösségi, tehát ingyenes 92,9-es frekvenciára annak ellenére, hogy jelenleg folyamatban van a 95,3-es frekvenciáról szóló szerződésük előkészítése is. Azt szeretnék elérni, hogy a Klubrádiónak ne kelljen frekvenciadíjat fizetnie a végleges frekvenciájára, ami lehet a 95,3 vagy a 92,9. Az elnök-vezérigazgató egyelőre nem tudott végleges megoldást mondani arra, hogy ennek mi a pontos jogi megoldása.

A lapunk által megkérdezett médiajogász szerint a Klubrádió csak akkor lesz biztonságban, ha először aláírja a 95,3-es frekvenciáról szóló szerződést, ennek határideje ugyanis május elején lejár. Ezen a hullámhosszon pedig egészen addig sugároz, amíg a médiahatóság a Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki jogerős ítélete alapján létre nem hozza a 92,9-es frekvencia hatósági szerződését. Ezután a Klubrádió egyik napról a másikra átválthat a 95,3-ről a 92,9-re.

A Klubrádió egyébként a múlt héten befizetett a Médiatanácsnak 32,3 millió forintot, hogy a hatóság megkösse vele az általa jelenleg is használt 95,3-es frekvenciára szóló állandó szerződést. A Médiatanács több mint másfél éves jogi huzakodás után nemrégiben nyilvánította győztesnek a Klubrádiót ezen a pályázaton. A törvény alapján a rádióval akkor kötik meg az állandó engedélyt, ha a tulajdonos előre befizeti az éves frekvenciadíj – 55 millió plusz áfa – felét. Az elmúlt héten több mint ötvenmillió forint gyűlt össze adományokból a Klubrádió számára, hogy az adó tovább működhessen. A rádió az elmúlt másfél évben kéthavonta meghosszabbítgatott szerződések alapján működött. Főleg emiatt elvesztette reklámpiaci pozícióit, stabil hirdetőinek jelentős részét.

Bárándy Péter, a Klubrádió ügyvédje – feszült pillanatok az ítélethozatal előtt
Bárándy Péter, a Klubrádió ügyvédje – feszült pillanatok az ítélethozatal előtt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.