Tizenkét dühös gazda
– Úgy örültünk, mintha a főnyereményt ütöttük volna meg – idézi fel a Ballószög közelében lévő tanyáján a már nyugdíjas, de még mindig keménykötésű Tóth Ferenc. Aztán további magyarázatok helyett csak körbevezet otthonában, hogy megmutassa, milyen élettől szabadítaná meg őket az, ha végre elérne hozzájuk is a „vezetékes villany.” A házban autóakkumulátorból nyernek áramot, de így is csak pislákol a nappaliban lévő csillár egyetlen 15 wattos izzója. Olykor-olykor nézhetik a tenyérnyi képernyőjű, energiatakarékos televíziójukat, de háztartási gépeket már nem tudnak működtetni. Kézzel mosnak, vizet csak a gázpalackos rezsón melegíthetnek, hűtőszekrényüket pedig a kilométerekre élő ismerősüknél tartják. Kint egy benzines aggregátor látja el árammal a kút mélyére eresztett szivattyút, hogy legalább a mosakodáshoz és a konyhakert locsolásához ne vödörrel kelljen húzniuk a vizet.
– A benzin drága, az akkumulátort pedig még akkor is kétnaponta tölteni kell valahol, ha spórolunk az energiával. Alkalmazkodtunk, ahogy tudtunk, de a XXI. században már nem emberhez méltó, ráadásul drága élet ez így – mondja Tóth Ferenc párja, Bodó Istvánné, aki születésétől kezdve a tanyavilágban él.
– A villany bevezetése nemcsak kényelmet, biztosabb megélhetést is hozna – veszi át a szót Frankó Zoltán, Tóthék középkorú szomszédja, aki kecsketenyésztéssel foglalkozik a tanyáján. Mint mondja, száz kecskéjének tejét egy közeli feldolgozónak el tudja adni, ám haszna ma már alig akad. A hűtőt, a vízszivattyút és a fejőgépet is aggregátorral tudja csak működtetni, a drága benzin miatt pedig tízszer nagyobb költséggel termel, mintha az áramért kellene fizetnie.
– Ugyanolyan jó minőségű tejet állítok elő, mint mások, de jóval többért, csak azért, mert nálam még mindig nincs áram – magyarázza a férfi, de gyorsan hozzáteszi: – A pályázati győzelem, a villany bevezetésének ígérete ezért számomra elsősorban a gazdaságom és a családom jövőjét jelentette. A tizenkét érintett tanyatulajdonos öröme azonban nem tartott sokáig. Kiderült ugyanis, hogy a térségi áramszolgáltató a bonyolult engedélyeztetési eljárások miatt csak tizenegy hónap alatt tudna végezni a papírmunkával és a kivitelezéssel. Ez pedig azért jelentett problémát, mert a pályázatban előírták: legkésőbb április harmincadikáig el kell számolni az elnyert összeggel, az elvégzett munkával. Azaz: bő négy hónapot adtak a tizenegy hónapig tartó munkára.
– Bosszantó volt ez a félreértés, de az eszünkbe sem jutott, hogy mindez veszélybe sodorhatná a villamosítást. Márpedig ez történt – mondja Tóth Ferenc. – Amint szembesültünk a pályázati kiírás hibájával, azonnal kértük a Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy jelöljön meg olyan határidőt, amit be is lehet tartani. Ezt azonban legnagyobb megdöbbenésünkre visszautasították.
– Érti ezt, ember!? Kiírnak egy pályázatot, aminek a feltételeit nem lehet teljesíteni, amikor pedig rámutatunk erre, csak a vállukat vonogatják, hogy hát így jártunk, nincs mit tenni! – emeli meg hangját Frankó Zoltán, s indulatosan folytatja: – Majd félmillió forint hitelt vettem fel, hogy állni tudjam a tanyámra eső pályázati pénz önrészét! Most nincs villanyom, csak egy kölcsön a nyakamon.
Tóth Ferenc szerint több képviselőt is megkerestek panaszukkal, de többségüktől még csak választ sem kaptak:
– Egyikük azt mondta nekem a telefonba, hogy küldjem el neki e-mailben a panaszaimat. Erre én meg mondtam magamban, ennek is jóval több a fizetése, mint az esze, ha nem fogja fel, hogy áram nélkül bajos dolog számítógépezni, e-mailezni. Ezek után úgy döntöttünk, hogy ha másként nem megy, akkor felutazunk Pestre, és az illetékeseknek személyesen adunk át egy petíciót, amiben ügyünk rendezését kérjük.
A gazdák kedden kisebb tüntetést tartottak a Kossuth téren, a petíciót pedig végül Gőgös Zoltánnak, a mezőgazdasági bizottság szocialista alelnökének adták át, hogy juttassa el a vidékfejlesztési miniszternek. Most úgy tűnik: a tiltakozásuk nem volt hiábavaló. A tárca ugyanis, amint értesült megmozdulásukról, azonnal „dolgozni kezdett az ügyön”, és megoldást ígért. Mint azt a minisztériumtól megtudtuk, a zavart valójában nem a tárca és nem is a pályázati kiírás, hanem egy kormányrendelet okozta. E szerint ugyanis a Tanyafejlesztési Programon 2012-ben elnyert összeget legkésőbb 2013. június 30-ig fel kell használni. Így pedig szükséges volt az április 30-i határidőt megadni, hogy a projekt befejezése után legyen idő elszámolásra, ellenőrzésre.
Noha a gazdák korábban hiába kérték hivatalos úton a határidő meghosszabbítását, mára – váratlan és dicséretes gyorsasággal – kiderítették, hogy mégiscsak van lehetőség a határidő kitolására. A tárca ugyanis lapunknak azt írta: „A problémára a minisztériumban már megszületett a megoldás. A pályázók támogatási összege a Tanyafejlesztési Program 2013. évi keretfelosztásában kerül elkülönítésre. Vagyis az elnyert összeg rendelkezésükre áll, nem kell új pályázatot beadniuk, nincs semmi tennivalójuk, csupán annyi, hogy a fejlesztéseket folytatják és befejezik.”
– Szép is volna ez így – mondta a hírre Tóth Ferenc, ám kétkedését nem titkolva megjegyezte: – Hanem azért ígéretből már eddig is volt elég. Most már villanyt szeretnénk.
