Okafogyottá válhat az AB-eljárás

Az egyes bírósági ügyek áthelyezésével kapcsolatos alkotmányjogi panaszok ügyében kért korábban személyes meghallgatást az Alkotmánybíróságtól (AB) Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. A bíróságok igazgatásáért – tehát alapvetően a szervezet működtetéséért, de nem az ítélkezésért – felelős vezető tegnap meg is jelent a testület előtt. Handó szerint pártatlan, objektív meghallgatást tartott az AB, s bemutathatta a bírósági ügyáthelyezés intézményének indokoltságát és a gyakorlati működését.

Ennek azonban ma már nem sok jelentősége van, hiszen az egyes ügyek – köztük a Hagyó Miklós elleni per – áthelyezése miatt az AB-hez benyújtott panaszok a jelenlegihez képest is más jogszabályi környezetben születtek. Korábban az OBH vezetője minden külső kontroll nélkül maga dönthetett más bíróság kijelöléséről, majd a szabályozás úgy változott, hogy az Országos Bírói Tanács (OBT) – tehát a bírák választott, s Handó felett ma már viszonylag széles körű ellenőrzést gyakorló önigazgatási szervezete – által kibocsátott ajánlás keretei között járhat csak el. Lehetővé tették ugyanakkor, hogy az érintett a döntés ellen a Kúriához fellebbezést nyújtson be, igaz, ezt kizárólag eljárási hibára hivatkozva teheti meg.

Répássy Róbert, a közigazgatási és igazságügyi tárca államtitkára ugyanakkor a Népszabadság hétfői számában arról nyilatkozott, hogy az ügyáthelyezés szabályait az Európai Bizottság észrevételei alapján ismét módosítani kívánják. Az egyelőre nem végleges elképzelések szerint Handó az OBT-vel közösen dönthetne ügyek más bíróság elé utalásáról.

A bírói tanács alternatív javaslata szerint pedig nem egyedi ügyeket, hanem a túlterhelt bíróságokon ügycsoportokat jelölnének ki. Emellett azt is előre meghatároznák, hogy az ilyen ügyeket mely bíróságok fogadnák.

Ezzel a rendszer lényegesen átláthatóbbá válna, hiszen a peres felek nagyjából előre láthatnák, az esetükben mire lehet számítani. Nem kevésbé fontos szempont, hogy megelőzhetnék az ügyáthelyezéssel kapcsolatos feltételezéseket, ma ugyanis sokakban felvetődik, hogy egyes perek nem véletlenül kerültek a fővárosból például a Kecskeméti Törvényszékhez. Minderről végleges döntés még nincs – hangsúlyozta Répássy –, mert kérdéses, hogy az Európai Bizottság ezt a megoldást elfogadja-e.

Handó egyébként a meghallgatása után elmondta, hogy az ügyáthelyezés intézménye 2011 óta létezik, s akkor, amikor még Baka András volt a főbíró, 13 ügyről döntöttek. Tavaly 42 ügyet helyezett át az OBH elnöke, ezek nagyobb része gazdasági per volt, és csak kisebb része büntetőügy. Vagyis: az összes bírósági pernek legfeljebb néhány ezrelékét tárgyalják az általános illetékességi szabályoktól eltérő bíróságon.

Handó Tünde
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.