Javaslat Handó jóváhagyásával

Az igazságügyi tárca informálisan egyeztet a José Manuel Barroso által vezetett Európai Bizottsággal a negyedik alkotmánymódosítás korrigálásáról. A bizottság hivatalosan nem küldte még meg a jogi aggályait, így a kötelezettségszegési eljárás első fázisánál sem tartunk – mondta Répássy Róbert a Népszabadságnak.

A parlament viszont már enélkül is tárgyal a Barroso-levélben megfogalmazott „aggályos” pontok korrigálásáról, de az igazságügyi államtitkár szerint valószínűleg nem a parlament előtt lévő formában szavazzák meg végül az elvárt módosításokat. Vagyis a két neuralgikus ponton, a főbíró ügyáthelyezési jogköre, illetve a kampányhirdetések esetén még változik a kormányjavaslat.

Répássy szerint lesz olyan kompromisszumos megoldás, amely az Európai Bizottság tetszését is elnyeri, így elkerülhető lesz a kötelezettségszegési eljárás elindítása. Elmondása szerint a Barroso-javaslat – és a velencei bizottság is – szeretné kizárni „a szubjektív tényezőt” a bírósági ügyáthelyezések esetén. Vagyis azt, hogy Handó Tünde főbíró saját hatáskörben utalhasson át akár politikai kényes ügyeket is általa megjelölt bíróságokhoz.

Az EU részéről „az automatizmus” jogszabályi megoldását látnák a független igazságszolgáltatás zálogának e téren. A kormány módosító javaslata szerint Handó Tünde már nem dönthetne egyedül az ügyáthelyezésről, csak az Országos Bírói Tanáccsal közösen.

A bírói tanács ugyanakkor Handó Tünde egyetértésével alternatív javaslatot készített a kormányindítványhoz képest, és ezt Fazekas Sándor elnök meg is küldte a Navracsics Tibor által vezetett tárcának. Répássy Róbert kérdésünkre azt mondta, hogy e szerint nem egyedi ügyáthelyezésről lenne szó, hanem ügycsoportokat jelölnének ki. Folyamatban lévő ügyekre ez nem vonatkozna.

A bírói tanács határozhatná meg, mely bíróságok jelölhetők ki az áthelyezett ügyek tárgyalására, az érintett ügyfelek pedig a Kúriához fellebbezhetnének. A Handó Tünde által is jóváhagyott elképzelés eltér a kormányjavaslattól; szeretnék tervezhetőbbé tenni az ügyáthelyezést, hogy a fogadó bíróságok ne véletlenszerűen legyenek meghatározva, hogy a kisebb kapacitású bíróságok leterheltsége ne legyen végletes.

Az igazságügyi államtitkár arra, hogy az Országos Bírói Tanács hogyan képzeli a „tervezhetőség” kritériumait meghatározni, azt mondta: ezt „ügyforgalmi adatok” határoznák meg, nem konkrét ügyek. Ez olyan konstrukció, mely Brüsszelben is vállalható, ezért azt megküldik az Európai Bizottságnak. Munkatársunknak arra a fölvetésére, hogy a bírói tanács javaslata nem zárja ki teljesen a szubjektív elemet, azaz nem a „kidobta a gép” véletlenszerűségén alapuló áthelyezési elv érvényesülne, Répássy Róbert úgy reagált: biztosított lenne, hogy ne lehessen ügyeket válogatni az áthelyezésben, és a bíróságok terhelése is irányíthatóbbá válna.

„Az a kérdés, hogy az Európai Bizottság elfogadja-e ezt a megoldást. Ha bizonyítani tudjuk, hogy az ügyáthelyezésnél nincs szó semmilyen szubjektivitásról, másodlagos az EU-ügyeket érintő eljárások helyzete” – tette hozzá annak kapcsán, hogy Orbán Viktor pénteki nyilatkozata szerint az ügyáthelyezés tilalma csak az uniós ügyeket érintő bírósági eljárásokra vonatkozna.

A politikai kampányhirdetésekről tegnap az alkotmányügyi bizottság ülésén Répássy arról tájékoztatta a képviselőket: további egyeztetést folytatnának az Európai Bizottsággal, így nem biztos, hogy véglegesnek tekinthető a tárca vezetőinek azon módosító javaslata, amely szerint a pártok a kereskedelmi médiában is hirdethetnének az EP-választás előtt. Szeretnék megismerni a bizottság érveit, hogy pontosan milyen uniós jogszabályba ütközik a szabályozás, ugyanis számos tagállamban létezik ilyen korlátozás. Az MSZP-s Bárándy Gergely a vitában azt vetette fel: „borzasztóan disszonáns”, hogy az EP-választáson megengedik a kereskedelmi médiában való hirdetést, de az országgyűlésin nem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.