Mindennapos munkamódszer a kényszervallatás?
A statisztikák így végül is mindenkit igazolnak; azokat is, akik szerint a bejelentések 90 százaléka megalapozatlan, és azokat is, akik szerint a hatóságok nem foglalkoznak komolyan az efféle ügyek felderítésével, hiszen húsz év óta semmit nem tettek a kényszervallatás miatt benyújtott panaszok, feljelentések hatékonyabb kivizsgálása érdekében. Így aztán már nemcsak az érintettek, jogvédők, sőt egyes testületi vagy a testülethez közel álló szakértők is mind gyakrabban fogalmaznak úgy, hogy miként az orvosok a műhibaperekben, ugyanúgy mossák tisztára egymást a rendőrök a kényszervallatás miatt indult eljárásokban.
A rendszerváltozás óta ezer és kétezer között mozog e két bűncselekmény miatt tett be- és feljelentések száma. Azonban az elmúlt két évtizedben jellemzően a panaszok tizede sem jutott el a vádemelésig. Marasztaló ítélet pedig még kevesebben született. Az esetek kétharmadát nyomozók, harmadát egyenruhások követik el.
Németh Zsolt kriminológus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója még 2000-ben készítetett tanulmányt e témában, amelyben idézi az egyik végzős hallgató szakdolgozatát. Készítője már a főiskolai évei előtt is aktív rendőrként szolgált, és részben tapasztalataira is hivatkozva „mindennapos munkamódszernek” nevezte a kényszervallatást, amelynek hátterében a teljesítménykényszer, rossz statisztikai szemlélet, a legitim erőszak alkalmazásának és a hatalomgyakorlásnak a hatása áll, emellett számos esetben a nem bizonyítható ügyekben érzett tehetetlenségtől fűtött düh.
Németh kérdésünkre elmondta: 13 éve írt tanulmánya ma is vállalható, mert sajnos minden megállapítása igaz ma is. Álláspontja szerint akkor is, ma is elsősorban és döntően azokban az esetekben merül fel a kényszervallatás gyanúja, amelyeket a rendőrségnek nem sikerült teljes körűen feltárnia, ezért létkérdés a beismerő vallomás megszerzése. Márpedig tudomásul kellene venni, hogy vannak objektív okok miatt megoldhatatlan vagy bizonyíthatatlan esetek, illetve vannak olyan ügyek, amelyek nem kellően tapasztalt nyomozók kezeibe kerültek, és azért nem boldogulnak vele. Az erőszak azonban egyik esetben sem lehet megoldás.
Azonban nemcsak veréssel követhető el a kényszervallatás, hanem pszichikai erőszakkal is, ami még kevésbé bizonyítható, mint a tettlegesség. Ügyvédek százszámra meséltek esetekről, amikor a nyomozók kerek perec leszögezték: ha vall a gyanúsított, szabadon engedik, ha nem, lecsukják. Ugyanez történik a már előzetesben lévőkkel, „ha beszél, szabadul” – így az ígéret –, ha nem, „magára rohad a műanyag lakat is”. Bár az efféle ajánlatot még sok ügyész sem tartja pszichikai kényszernek, volt, aki úgy fogalmazott, hogy „ez csupán felhívás a szabad választás jogára”.
A bejelentések 90 százalékában nem indul eljárás. Sok már „első olvasatra is bűzlik”, mondja egy gyakorló ügyész, aki sok olyan panaszt látott már, amelyek benyújtói két héttel az eset után tettek csak bejelentést a szerintük nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozó erőszak miatt. Ha valakit tényleg bántalmaztak, miért várja ki, hogy már ne készülhessen a sérüléséről látlelet? Másfelől persze – ismerik el a nyomozóügyészek – az ilyen ügyekben profik az ellenfelek is, pontosan tudják, hogy meddig mehetnek el, hogy még ne lehessen rájuk bizonyítani, és falaznak is egymásnak, ez is ténykérdés.
Megkérdeztük a Nemzeti Védelmi Szolgálatot, hogy a korrupciós ügyek után nem kívánnak-e nagyobb figyelmet fordítani a kényszervallatásokra? Azt mondták, elsősorban a parancsnoki ellenőrzésnek kellene kiszűrnie az ilyen eseteket és az erőszakra hajlamos kollégákat. Az ő eszközeik korlátozottak, hiszen nem hallgathatnak le akár hónapokig egy egész rendőrőrsöt csak azért, mert valakit állítólag bántottak kihallgatás közben…
Jogvédők a kihallgatóhelyiségek bekamerázását sürgetik. Szerintük ezzel a kihallgatókat és a kihallgatottakat egyaránt védenék. Érdeklődésünkre a Belügyminisztériumban azt közölték, hogy nem tervezik a kihallgatószobák bekamerázását. Már csak azért sem, mert sok helyen nincs is külön kihallgatószoba. De nem ez a fő ok. A rendőrségen több ezer különböző adottságú helyiségben évente több mint másfél millió kihallgatást hajtanak végre. Ezek általában fél- vagy negyedórástól több óra hosszáig is tarthatnak. Ennyi felvételt elkészíteni, tárolni és – a jogvédők igénye szerint az aktához csatolni – szerintük képtelenség, és nem is indokolt.
