Kényszervallatás Sellyén?
– A tarkómat, a nyakamat, az arcomat ütötték... többször, felváltva a gyomrom... utána combon rúgtak többször... az egyik rendőr rálépett a fejemre... folyamatosan rugdosták a hátamat és a derekamat... azt mondták, ha nem mondok semmit, megúsztatnak a Dráván, elásnak az erdőben... az egyik rendőr rátérdelt a vállamra... a másik rátette a sokkolót a bilincsre, az áram áthúzott a karomon... a combomon is többször végighúzta a sokkolót meg a hátamon... elővette az öngyújtóját... ketten-hárman lefogtak, az egyik rátérdelt a kezemre, a másik a lábamra... melegíteni kezdte a bilincset, aztán megégette a jobb kezem hüvelykujján levő körmöt...
A fentieket egy tizenéves gilvánfai roma fiú mondta el Heindl Péternek, a Szent Márton Caritas Alapítvány jogászának. Heindl húsz éve nyújt jogsegélyszolgálatot az ormánsági falvak nincstelen cigányainak. A jogász tavaly júniusban ismert meg egy olyan büntetőügyet, aminek gyanúsítottjai azt állították, hogy a rendőrök kényszervallatással vertek ki belőlük beismerő vallomást. Azóta Heindl öt ügy nyolc gyanúsítottjának kényszervallatásról szóló szavait jegyzőkönyvezte. A jogász valamennyi esetben feljelentést tett az ügyészségen. S bár többször is elutasították, hogy vizsgálatot indítsanak, ma már mindegyik ügyben folyik a nyomozás.
A kényszervallatásra panaszkodó romák mindegyike a sellyei rendőrőrs egyenruhásaira tett terhelő vallomást. Név szerint megemlítik bántalmazóikat, s a bevezetőben idézett részlet azért is ennyire szakadozott, mert a pontok helyén gyakorta az állítólagos elkövetők neve szerepel a jegyzőkönyvekben. A sellyeieknek siklósi rendőrök is segítettek a feljelentők szerint. Előfordult, hogy a gyanúsítottak maguk is tettek feljelentést a rendőrségen elszenvedett szenvedéseikért, s volt, hogy bántalmazásukról orvosi látleletet is mellékeltek, ám amíg az alapítvány nem állt mögéjük, a vádhatóság nem foglalkozott érdemben a feljelentésükkel.
Heindl Péter nem titkolja, hogy volt, amikor a verés hatására tett vallomással a gyanúsított valóban az általa elkövetett bűncselekményt ismerte el, ám ettől még a testi és lelki kényszer használata elfogadhatatlan. A gyanúsítottak többsége viszont azt állítja, hogy semmi közük sincs ahhoz a bűncselekményhez, amit a kínok hatására magukra vállaltak.
Ezért a nyolc roma gyanúsított azt kéri, hogy kényszervallatásuk bizonyítására hadd essenek át poligráfos hazugságvizsgálaton. Ezt az ügyészség elutasította, mondván ők a bántalmazás sértettjei és tanúi, ilyen vizsgálatot viszont csak gyanúsított kérhet. Heindl másképp látja, ő azzal érvel, hogy a kiemelt jelentőségű ügyekben indokolt a tanúk számára is lehetővé tenni a poligráfos vizsgálatot, és ez az ügy megfelel a „kiemelt” kritériumnak, hisz a rendőrök bűnszervezetben követték el tettüket. Ezt azért gondolja, mert a verésekben a tanúk állítása szerint gyakran 3-4, néha 8-10 rendőr vett részt teljes együttműködésben.
Heindl Péter nem védi elvtelenül védenceit, ő azt akarja, hogy aki bűnt követett el, az kapja meg az érte járó büntetést, ám elfogadhatatlan, hogy a bűnt egy másik bűnnel bizonyítsák rájuk. Ráadásul súlyosabb bűnnel: az alapítványhoz forduló romákat pár ezer vagy tízezer forintos lopásokkal gyanúsítják, ezzel szemben a kényszervallatás öt év börtönnel sújtható bűncselekmény. Amúgy nem kizárható, hogy a korábban piti ügyekben már bűnösnek talált gyanúsítottak tudják, ki volt a valódi elkövető. Ám nem mernek rájuk vallani, mert tőlük még jobban félnek, mint a rendőröktől. Így viszont az igazi tettesek szabadon bűnözhetnek tovább. Heindl szerint tudatos nyomozói taktika, hogy megszorongatják a könnyen megtörhető, gyenge felépítésű priuszosokat, mert ők vagy magukra vállalják a vizsgált bűncselekményt, vagy beköpnek másokat. Vagyis a siker biztos. Heindl tudja, hogy ez egy ősi módszer, s enélkül a rendőrség felderítési mutatója visszaesne. A jogász feltételezi, hogy azért ezt a gyors eszközt vetik be a „tyúktolvajok” ellen, mert nincs pénz a korszerűbb módszerekre, például a szag- és az ujjlenyomatvételre.
Naponta mérlegelnek
Megkérdeztünk nyugdíjas, ám korábban felelős beosztást betöltő rendőröket, s ők nem cáfolják Heindl hipotézisét. Elmondták, hogy a rendőrkapitányságok vezetői – mivel a labormunka kapacitása korlátozott – naponta mérlegelik, melyik bűncselekmény helyszínére küldik ki például a szakembereket ujjlenyomat-rögzítésre. A kisebb kárt okozó bűncselekményekhez nem veszik igénybe a labort, ám a rendőri vezetők ettől még megkövetelik, hogy gyorsan derítsék fel ezeket a piszlicsáré ügyeket.
