Éhezni Londonban, berendezkedni Zürichben, hazatérni Budapestre
– Azt tapasztaltuk, hogy három-öt kint töltött év után jön el a holtpont, mert ekkorra szinte mindenkin elhatalmasodik a honvágy – mondja Gábor, aki a londoni magyarok életét ismeri közelről. Gábornak itthon elege lett abból, hogy nem tud egyről a kettőre jutni, s miután elbocsátották a munkahelyéről, egy vidéken működő nagy cégtől, úgy döntöttek a párjával, Amival, hogy Nagy-Britannia felé veszik az irányt. Ők még csak pár éve vannak kint, de számos, régebben brit földön dolgozó ismerősükben „moccant meg” valami egy idő után: haza kell menni. Van, amikor az élet szól közbe: az egyetemi tanulmányok befejezése vagy családi okok kényszeríthetik arra a külföldön munkát vállalót, hogy feladja kinti állását.
– Sokan közülük pár hónap elteltével visszajöttek. Nem volt meló, vagy ha volt is, annyival rosszabbak lettek a lehetőségek a londonihoz képest, hogy azt nem bírták megszokni – meséli Gábor. – Nem túlzok, talán két-három ismerősünk tudta ott folytatni az életét Magyarországon, ahol abbahagyta – mondja.
A párja, Ami tud olyanról, akit egyből visszavettek magyarországi munkahelyére, de ismer olyan visszatérő párt is, amelynek csak egyik tagja talált állást négy-öt hónap után, a másik azóta is munkanélküli. Ami őszintén elmondja, eleinte ők sem sokat hezitáltak volna, ha lett volna állásajánlat, azonnal indultak volna. Most, hogy két és fél évet eltöltött kint, és sikerült gyökeret eresztenie, már akkor sem jönne, ha lenne munka. Ami otthon nem volt meg, a perspektíva, azt külföldön megtalálták: évről évre egyre jobb színvonalon élnek. A honvágy szempontjából kritikus időszakhoz azonban még csak most érnek el...
Hazai mércével mérve csinos összeget lehet keresni külföldön, brit földön például 950-1000 font (280-350 ezer forint) fölöttiek a fizetések. Az okleveles humánszervező Ami itthon pályázatkezelő szervezeteknél dolgozott programmenedzserként, valamint helyszíni ellenőrként. Kint kezdetben takarítóként, majd kávézókban próbált boldogulni, amihez elegendő volt az angoltudása. Ez idő alatt két tanfolyamot is elvégzett, és csiszolta a nyelvtudását. Jelenleg egy ötcsillagos szállodában dolgozik recepciósként, és mint mondja, hamarosan jobb munkakörbe kerülhet.
Nem feltétlenül a fizetés hajtotta egyik munkahelyről a másikra. Állítja, már takarítóként is jobban keresett, mint itthon, a magyar nettó átlagkereset több mint dupláját tette zsebre. Tény, mostanra már háromszorossá nőtt a különbség, ugyanakkor a rezsire sokat kell áldozni.
– Egy dupla ágyas szoba 140 font (49 ezer forint) egy hétre, de egy kicsi egyágyas szobáért is le kell szurkolni heti 90 fontot (31,5 ezer forintot) – avatott be a piaci viszonyokba egy kinti magyar. Ami munkahelyváltásában az egyre erősebb lengyel konkurencia is közrejátszott: nem csak ő, de mások is beszámoltak arról, hogy a lengyelek nagyon összetartók, és ahol egy lengyel kerül vezető pozícióba, ott hamarosan ellepik az állásokat a honfitársai. Ami ezt így fogalmazta meg: „Egy kávézóban dolgoztam öt hónapot, az utolsó hónapban lengyel menedzsment vette át a vezetést, majd jöttek a lengyel kollégák, akik kiközösítettek engem, ezért otthagytam azt a munkahelyet.”
Azt is beszélik, hogy született angolok is megjelentek olyan munkahelyeken, ahol korábban derogált volna nekik dolgozni, a válság azonban rákényszerítette őket, hogy lejjebb adjanak az igényeikből.
A harc az állásokért a válság miatt egyre keményebbé vált. – A két évvel ezelőtti állapotokhoz képest feltűnő, hogy több „segélykérő” e-mailt, üzenetet kapok ismerősöktől vagy ismeretlenektől, akik munkát keresnek. Sőt egyre gyakrabban az alapvető dolgok beszerzése is nehézséget okoz, több olyan üzenettel találkozni mostanában, amelyben valaki azért szeretne munkát találni, mert már ételre sem jut pénze – tárja elénk a valóságot Ami. Sok tehát a kétségbeesett magyar munkavállaló kint is, akinek nincs munkája.
Nem mindig külső okok magyarázzák, ha valaki úgy érzi, nincs jó helyen. Ami szerint az a legfőbb probléma, hogy sokan nem mérik fel, milyen munkakörökre alkalmasak az angolnyelv-tudásukkal. Hasznos, ha nem finnyáskodik az ember: az egyik nyilatkozónk például vegyésztechnikusként három és fél évig egy pubban dolgozott. S ez nem rendkívüli, a tapasztalatok szerint a kint munkát vállalók tízből kilenc esetben alacsonyabb státuszú munkát kénytelenek elvállalni, mint amit itthon kaptak.
A válság általában is megnehezítette az életet, bár akinek megmaradt a munkája, ezt nem látja annyira tragikusnak, mint az állásukat elvesztők, akár itthon, akár kint. Az állam is kemény lépésekre szánta el magát: míg két éve lényegében elég volt a támogatás megszerzéséhez, ha a munkavállaló a minimálbér környékén keresett, ma már alaposabban szűrik, ki kaphat így heti 30–50 font (10,5–17,5 ezer forint) körüli segélyt az államtól, és utólag is vizsgálják, hogy jogos volt-e az igénylése.
Akad azért szép számmal sikertörténet is. – Itt kint sincs kolbászból a kerítés, de valahogy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb az életünk – jellemezte a helyzetét egy londoni szerencsés, aki bevallotta, egyre kevésbé szeret hazatelefonálni, mert csak a keserűség jön át az éteren. – A kevesebb stressz bizony nagy érték, meg kell becsülni – emeli ki Adri, aki Svájcban talált munkát. Azt mondja, az emberek ott kedvesek, segítőkészek, elfogadják a külföldről érkezőt, ha azt látják, hogy dolgozni akar, próbál megfelelni a normáknak.
– A munkádért megbecsülnek és megfizetnek – mondja. Egyedül a lakáskeresés során érezte azt, hogy nem ugyanazok az esélyek. – Előbb adnak ki vagy el egy lakást svájcinak vagy nyugat-európainak, mint aki keletről jött. Ugyanígy elégedett a helyzetével az Adrihoz hasonlóan 2011 kora őszén svájci állást vállaló sorstársa, aki egy családnál kapott munkát, a gyerekre vigyáz. A megkülönböztetést azért ő is megismerte, csak nem ingatlan-, hanem autóvásárlás során.
A használtautó-kereskedő ugyanis lényegében levegőnek nézte, nem válaszolt az elektronikus leveleire. Személyesen kereste fel a kereskedést, ahol ígéretet tettek neki, hogy foglalkozni fognak a megrendelésével, ám ezután sem történt semmi. Svájci munkaadója ekkor maga nyújtott be ajánlatkérést – erre két napon belül megérkezett a válasz. A „második apuka” szerint a tortúrát az magyarázza, hogy külföldi.
Azóta lett autója, igaz, máshonnan.
Gyökér nélkül
– Örülök a kérdésének, mert a magyar sajtóban túl intenzív volt az elvándorlással kapcsolatos híráram, miközben ez egy kétirányú folyamat – kezdi Hárs Ágnes. A Kopint-Tárki migrációkutatója szerint két nagy hullámban gyorsult fel a magyarok külföldi munkakeresése, előbb 2007–2008 környékén, amire a válság ráerősített, majd 2011-ről tapasztalni újra. Hárs Ágnes természetesnek mondja, hogy a kint munkát keresők egy része hazatér, leginkább azok, akinek egy bizonyos időn belül nem sikerül gyökeret ereszteniük az új közegben. Tapasztalatai szerint a távozók harmada-fele visszatér, de arról, hogy a most elmenőkkel mi történik, még nem készült kutatás, az eltelt idő is rövid volt ehhez. – A német, osztrák munkaerőpiacon a magyar munkavállalók közt jóval több a szakmunkás. A londoni magyar kolónia speciálisabb, köztük nagyobb arányban vannak fiatalabbak, kvalifikáltabbak, akik előtt más karrierlehetőségek állnak. Hazatérők itt is, ott is vannak – mondja a szakértő.
Őket keresik
Szobainasok Franciaországba, ipari dolgozók Németországba, Írországba – aki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat oldalain keresztül próbál munkához jutni, ezzel a kínálattal fog találkozni. Ausztriába elsősorban az építőiparban jártasaknak (köztük kőműveseknek, festőknek) érdemes elindulniuk, de pincéreket, erdészeti munkásokat is keresnek. A leggazdagabb listából a német oldalon böngészhetünk, itt a lakatostól a vegyészig, a szerszámkészítőtől a tervezőmérnökig terjed a paletta. Még textilipari munkást is keresnek, akik itthon már jó ideje küszködnek az elhelyezkedéssel. A franciáknál mindössze három ajánlat volt ottjártunkkor az oldalon, szobainasokat, szobalányokat kerestek éppen. Az Egyesült Királyságba magyarul beszélő hálózati ügyfélszolgálatost keresnek óránként 6,73 fontos (2355 forintos) bérért, de az angol nyelvű tájékoztatóból kiderül, hogy a munkahelyet március 15-től tervezte betölteni az állást ajánló, vagyis erre már nem érdemes rámozdulni. Az írek fémmegmunkálót, Liechtensteinbe „gasztronómiai személyzetet” keresnek.
A konyha is számít
– Határozottan kevés az ilyen jellegű megkeresés – tájékoztatott az európai munkavállalási ügyekben is szaktanácsokat adó EURES magyarországi ügyfélszolgálatának vezetője, Kalmár András arról, milyen gyakran fordulnak olyanok az irodához, akik már dolgoztak külföldön, és most újabb lehetőség után néznek. Ez persze nem meglepő, hiszen aki újra próbálkozik, annak már van már némi helyismerete. Az EURES-nél azért gyűlt némi tapasztalat arról, mi motiválja a hazatérőket. Úgy látják, a legtöbben az állásuk elvesztése miatt térnek vissza, de közülük nem sokan vágnak újra útnak. A mobilitásuk előtt ugyanis a megfelelő nyelvtudás vagy a képzettség, illetve a rugalmasság hiánya áll. Persze a család is hiányozhat, sőt a kinti és a magyar konyha közti különbségek is döntést magyarázhatnak – derül ki az EURES válaszaiból. Van azért egy tábora a külföldi munkát keresőknek, amely többször is igénybe veszi az ügyfélszolgálat szolgáltatásait: ők a szezonális álláskeresők, akik a nyári vagy a síszezonban érdeklődnek néhány hetes, hónapos állások után.
