Az utca emberei
– A politikailag aktív éveim nagyobbik részében az előző, névleg baloldali kormányok ellen szervezkedtem, pontosan ugyanezekért a célokért: például szociális bérlakásprogramért meg a hajléktalan emberek kriminalizálása ellen. Még az alapvető emberi jogokért történő kiállás sem feltétlenül új elem, csak akkoriban még a lefaragásuk nem jutott el magáig az alkotmányig – mondja A Város Mindenkié (AVM) nevű csoport egyik aktivistája, Misetics Bálint, aki ezért is tartja nevetségesnek, hogy a Magyar Nemzet a minap neoliberális fiataloknak nevezte őket.
Korábban még Az Utca Embere önkéntes hálózat egyik szervezőjeként küzdött a kilakoltatások és a hajléktalan emberek kunyhóinak lerombolása ellen, illetve a lakhatáshoz való jog biztosításáért. Évekkel később pedig Az Utca Embere néhány tagja indította el az AVM-et – mindkét formáció az úgynevezett lakhatási szegénység ellen küzd. „Célközönségüket” nem csupán a ténylegesen hajléktalanként élők alkotják, hanem az a mintegy 1,6 millió magyar, akiknek anyagi helyzetük miatt nincs önálló rendelkezésű otthonuk, illetve az a hárommillió ember, akiknek a hajléka nem alkalmas az elemi lakásszükségletek kielégítésére. Elsősorban a leginkább kiszolgáltatottakra, a köztéri hajléktalanság érintettjeire koncentrálnak, akiknek a helyzete 2008–2009 óta fokozatosan romlik a szociális rendszer leépítése, a jogfosztó lépések és a hatósági zaklatások miatt.
Az Utca Embere inkább az aktivizmus eszközeire épít (ennek megfelelően főként segítő önkéntesekből áll), vagyis a polgárokat próbálja aktivizálni, illetve a „politikai uralkodó osztályra” akar nyomást gyakorolni, míg az AVM az önszerveződés kategóriába sorolható (a „tagság” nagyobbik része maga is hajléktalan, és a szervezők igyekeznek is megakadályozni, hogy a szervezetet a polgári középosztályból érkezők „felhígítsák” – ami azt jelentené, hogy a hajléktalan emberek kevésbé tudnának szóhoz jutni –, merthogy érdeklődők, illetve jelentkezők egyébként akadnának). Az viszont mindkettőben közös, hogy – az intézményi hajléktalanellátással szemben, amely az egyénre koncentrál és alapvetően életmentéssel, rövid távú kríziskezeléssel foglalkozik – ezek a civil alternatívák a közösségi segítségnyújtást és a hosszú távú, strukturális (vagyis a hajléktalanság problémájának gyökereit kezelő) megoldásokat részesítik előnyben. Az Utca Embere 2004 óta működik, az AVM pedig 2009-ben alakult az ellátórendszerek, illetve a társadalmi és politikai gyakorlat kézzelfogható kritikájaként. Az AVM első demonstrációját Molnár Gyula szocialista polgármesterrel szemben szervezte meg, aki jó ötletnek tartotta, hogy hajléktalanmentes övezetek ígéretével kampányoljon – akkor még nem sejthették, hogy ebből a Fidesz kormányzása idején kormányprogram lesz, alkotmányos felhatalmazással.
– Meghatározó élmény az ember életében, amikor a saját hazájában, a saját adójából fenntartott közszolgálati televízióból tudja meg saját magáról, hogy ő tulajdonképpen Bajnai mozgalmának az organizátora, és személyesen tört be egy ablakot a Fidesz-székház elfoglalása idején – méghozzá úgy, hogy egyik állítás sem igaz – meséli Misetics annak illusztrálására, hogy újabban nemcsak a jobboldali pártsajtó, hanem az állami média is szeretné átrajzolni a profiljukat. Ő amúgy társadalompolitikából diplomázott Angliában, és arra a kérdésre, hogy nem kísértette-e meg a nyugati elit egyetemen szerzett diploma nyugati hasznosításának gondolata, töprengés nélkül vágja rá: egy pillanatra sem. – Folyamatosan azt éreztem, hogy borzalmas dolgok történnek itthon, és haza kellene jönnöm. Előtte a Berkeley-n volt ösztöndíjas hallgató, többek között Gandhi és Martin Luther King munkásságával foglalkozott, illetve szociológiát és lakáspolitikát tanult. Úgy látja, hogy a magyarországi erőszakmentes ellenállásnak sokkal több köze van az amerikai fekete polgárjogi mozgalmakhoz, mint mondjuk a kormánypárti médiában emlegetett Alinsky tanaihoz. – Én Saul Alinskyt, illetve a munkáit egyáltalán nem ismerem, amit kicsit szégyellek, illetve sajnálok is. Összesen egy emberrel találkoztam eddig itthon – az AVM-ben –, aki komolyabban foglalkozott vele, de Amerikában sem sokat hallottam róla. Ez valami jobboldali félreértés, vagy inkább dezinformáció, hogy mi Alinskyval kelünk és fekszünk. A Fidesz amerikai kampánytanácsadói gyakran egy az egyben importálják azokat a toposzokat, amiket az USA-ban a demokraták ellen használnak, ez is így kerülhetett ide.
A Hallgatói Hálózat (HaHa) is az önszerveződő „kalapba” tartozik, és először 2006-ban adott jelt magáról: akkoriban többször is zavarba hozták az ELTE vezetését a már akkor is tandíjkérdésekben összehívott, „engedély nélküli” gyűléseikkel (a vád már akkor is az volt ellenük, hogy nem egyeztettek az ELTE vezetésével és a hökkel). Részlet a HVG akkori tudósításából: „Az ehök (az ELTE egyetemi hallgatóinak önkormányzata) máris olyan szervezetnek minősítette a HaHát, amelynek rendezvényei túllépnek a demokratikus párbeszéd keretein. A Fiatal Baloldal, az MSZP ifjúsági szervezete közleménye pedig így szólt: döbbenten áll a Hallgatói Hálózat útlezárással és ingatlanfoglalással, valamint radikális utcai politizálással fenyegető bejelentései előtt.” A HaHa a kezdetektől nemcsak tiltakozásokat szervezett, hanem például szabadegyetemeket, filmvetítéseket, közösségi programokat is. A küldetését egy 2006-os blogbejegyzés fogalmazza meg a legpontosabban: „A HaHa önszerveződésen alapuló, nyílt, hierarchiamentes hálózat. Nem mozgalom, nem áll mögötte párt vagy gazdasági érdekcsoport, és formálisan nem is létezik. A HaHa az, amivé a benne összekapcsolódó személyek teszik. Kezdd el szervezni, és vedd fel velünk a kapcsolatot!”
Füzesi Károly, a Hallgatói Hálózat kommunikációs munkacsoportjának egyik tagja szerint a mai értelemben vett HaHa működése 2011 májusától datálható – a második bölcső a Corvinus Egyetem Társadalomelméleti Kollégiuma volt, az apropó pedig az, hogy a kormány akkor látott neki a felsőoktatás keretszűkítő és tandíjnövelő újraszabásának. A bázisdemokratikus, vezetők nélküli mozgalom belső köréhez nagyjából 200-an tartoznak, azt pedig senki nem tudja, hogy az egyes helyi sejtekben hányan vannak, mert minden sejt autonóm. „Belépni”, sőt koordinátorrá válni is kifejezetten könnyű – ebből adódott, hogy az MNO, illetve a Hír TV munkatársa is könnyedén be tudott épülni a szervezetbe. A HaHának ismereteink szerint nincs egységes politikai világnézete – olyannyira, hogy a legtöbb belső feszültség mostanában a szervezettel alkalmanként együtt tüntető más csoportok egy-egy résztvevőjének a személyes pártkötődésével kapcsolatos.
Ami a hivatkozott blogbejegyzést illeti, a szerzője abban az időben már közismert figurája volt a társadalmi ellenállásnak. Ez nem túl hálás szerep Magyarországon: a Kuruc.info (bosszúból, egy gárdaellenes fellépés miatt) minden személyes adatot – név, cím, telefon, mail, Facebook stb. – nyilvánosságra hozott róla, politikailag kevéssé korrekt szövegkörnyezetben, ráadásul a családtagok adataival együtt.
Az egymáshoz személyileg – a közvélekedéssel ellentétben – kevésbé, inkább politikafilozófiai értelemben kapcsolódó szervezetek közül a legfiatalabb (és egyébként a legkevésbé szervezet jellegű), Az alkotmány nem játék csoport kifejezetten a negyedik alkotmánymódosítás elleni tiltakozásul jött létre. „Civil szervezetek és állampolgárok közös kampánya az alaptörvény 4. módosítása ellen, a jogállam és a társadalmi igazságosság védelmében” – ezt írják magukról a Facebookon, világossá téve, hogy nem egyesületi vagy mozgalmi keretekben gondolkodnak. Itt a háttérben legalább harminc civil jogvédő, művész-, szak- és egyéb szervezet áll – ők szervezték a sok ezer fős márciusi tüntetést az Alkotmány utcában az alaptörvény-módosítás ellen (még az ötletelés időszakában ebben a körben merült fel a Fidesz-székház elfoglalásának gondolata is, ám azt végül egy másik csoport valósította meg egy másik projektben, mert sokan a szervezeti kötődésük miatt nem vállalták volna, vagy pedig nem akartak nyíltan konfrontálódni a kormánypárttal), és innen, illetve a székházfoglalók közül csírázott ki az utóbbi másfél hónap további tüntetéseit szervező csoport is, amelyben immár mindenki szigorúan magánemberként vesz részt.
– A „Facebookon szerveződő ellenállás” csak legenda. Ha mondjuk ezer embert akarunk megmozgatni, ahhoz talán elég a közösségi portál. Egy tízezres megmozduláshoz ennél sokkal több kell: a teljes nem kormánypárti sajtó, a személyes kapcsolati hálók és egy olyan ügy, ami érzelmileg is mélyen érinti az embereket – állítja egy másik aktivista (ő azon kevesek közé tartozik, akik egy személyben több szervezetet is átfednek. Szerinte az „utcai nem jobboldal” számára a jelenlegi kormányzati ciklusban Kocsis Máté fideszes polgármester irodájának elfoglalása volt a nyitány, az eltérő irányokból érkező szerveződéseket pedig igazán a Schmitt Pál-botrány környékén értek össze, ami még az átléphetetlennek tűnő jobb-bal törésvonalat is felülírta.
Ahogyan az imént jeleztük, az egyes szerveződések között a közös részhalmazt mindig csupán néhány ember jelenti, a közös platformot pedig az a vélelem, hogy az alapvető emberi, illetve állampolgári jogokat nem a politika adományozza (hanem azok mindenkinek a megszületése jogán járnak), és nem is korlátozhatja kénye-kedve, illetve mindenkori hatalmi érdekei vagy népszerűségi szempontok szerint. Ideológiailag és jogilag jól felkészült, a közösségi médiát profin használó, az önképzésre és a kifelé irányuló társadalmi tudatformálásra hangsúlyt helyező csoportokról van szó, ahová (ez bizonyos megszorításokkal – ha az ember hajléktalan – az AVM-re is igaz) könnyű „becsatlakozni”, és ugyanilyen könnyű kimaradni is. Ez az a szervezeti forma, amelyen – mivel nincsenek igazi vezetői, és nincs látható infrastruktúrája sem – az aktuális hatalom nem nagyon talál fogást: nincs mit betiltani vagy felszámolni. (Éppen ezért koncentrálnak a hatóságok inkább az általános, sokszor a környezetet vagy a szülőket és hozzátartozókat célba vevő megfélemlítésre, illetve az olyan fizikai csomópontok kiiktatására, mint amilyen számos önszerveződő csoport számára a budapesti Sirály volt.)
– Nem tagok, hanem ügyek vannak: a mozgalom akkor szűnik meg, ha az adott tiltakozás véget ér –mondja egy harmadik, az elmúlt három év szinte valamennyi „civil ellenzéki” megmozdulásába (sőt a devecseri-kolontári katasztrófa kárvallottjainak civil jogvédelmébe is) bekapcsolódó szervező, aki saját bevallása szerint éppen a tíz évvel ezelőtti Békelánc óta vesz részt – eleinte „tömegként”, később egyre inkább koordinátorként – a különböző megmozdulásokban. – Azt szeretném, hogy ennek, ami most van, sürgősen vége legyen, és ne az jöjjön helyette, ami előtte volt. Több demokráciát, szolidaritást és esélyegyenlőséget szeretnék látni magam körül – sorolja a személyes szempontjait, amelyeket nem a „jobboldali konzervatív” családjából hozott. – Kell hozzá saját élettapasztalat és sok olvasás – állítja, és amikor rákérdezünk, pontosan mit kell ahhoz olvasni, hogy valakinek a teljes egyenlőség, a szabadon hozzáférhető oktatás és egészségügy meg a szegénységben élők társadalmi felzárkóztatása körül forogjanak a gondolatai, annyit felel: főleg híreket.
