Most, hogy az Országgyűlés éles hazai és nemzetközi tiltakozás közepette elfogadta az alaptörvény negyedik módosítását, ideje feltennünk a kérdést, hogy liberális demokrácia-e még Magyarország. Igaza van-e azoknak, akik szerint amíg egy országban szabad választásokat tartanak, addig minden olyan állítás, ami az adott kormányt rendszerszintű antidemokratikus törekvésekkel vádolja, szükségképpen „tudománytalan”, vagyis politikai állásfoglalás? A demokráciát a rendszeres időközönként megtartott szabad, általános és egyenlő választásokkal azonosító elméletek még azokból az időkből származnak, amikor már tulajdonképpen csak a XIX. század során fokozatosan demokratizálódó Nyugat és néhány, a második világháború után demokratizálódó más ország volt demokrácia. A demokratizálódás a 70-es években Dél-Európában kezdődő harmadik hulláma azonban nemcsak sok új demokráciát, hanem még több „köztes”, „hibrid” rezsimet hozott létre. Ezek nagyban különböznek egymástól abban, hogy mennyire szabad a sajtó, mennyire engedélyezik a hatalomtól független civil társadalom kiépülését és fennmaradását, valamint léteznek-e rendszeres választások, és ezek mennyiben szabadok.

Az új demokráciák közül sok, bár súlyos működési zavarokkal küszködik, mégsem nevezhető autoriter rezsimnek, de jól működő demokráciának sem. Vannak olyan úgynevezett kompetitív autoriter rezsimek is, amelyekben még választási csalást sem követnek el (abban az értelemben, hogy a szavazatokat nem manipulálják, nem adnak fiktív voksokat a kormánypártnak), de a kormány az egész államszervezetet uralja, és a jogbiztonság hiánya, a fékek és ellensúlyok kiiktatása, a kormánytól független sajtó korlátozása, illetve tönkretétele, az ellenzék ellehetetlenítése olyan mértékű, hogy formálisan demokratikus keretek között valójában tekintélyelvű rezsim működik. Ahogy arra Wolfgang Merkel, a berlini Humboldt Egyetem professzora és a Wissenschaftszentrum Berlin für Sozialforschung jogállamiság-központjának igazgatója egy 2004-es tanulmányában rámutat, a szabad választások önmagukban nem jelentenek biztosítékot a liberális demokrácia meglétére. A választásoknak ugyanis „jelentőségteljesnek” kell lenniük a demokratikus uralom szempontjából. Azaz, a helyükön kell lenniük az arra szóló intézményi garanciáknak, hogy a demokratikusan megválasztott képviselők hatalmukat demokratikusan és alkotmányosan gyakorolják.

FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD

Fareed Zakaria, a világ egyik legnagyobb tekintélyű külpolitikai újságírója, ma már klasszikusnak számító 1997-es, az illiberális demokráciák kibontakozásáról szóló tanulmányában a liberális demokráciát úgy határozta meg, hogy abban a szabad választások és népszavazások mellett érvényesül a hatalmi ágak elválasztása, a jogállamiság elve, és biztosítják az olyan alapvető jogokat, mint a szólás-, gyülekezési és vallásszabadság és a tulajdonhoz való jog. Mit jelent ez? Egyáltalán hogyan különböztethetjük meg egymástól a „liberális és „illiberális” demokráciákat, illetve az „illiberális” demokráciákat a Venezuelához vagy Oroszországhoz hasonló, többé-kevésbé szabad választásokat tartó „kompetitív autoriter” rezsimektől?

A demokratizálódással foglalkozó egyik legnagyobb társadalomtudós, a tavaly elhunyt, argentin Guillermo O’Donnell, az amerikai Notre-Dame Egyetem professzora dolgozta ki a horizontális elszámoltathatóság (horizontal accountability) koncepcióját. Ez nagyjából a mostanában sokat emlegetett fékek és ellensúlyok rendszerét jelenti, vagyis azt fejezi ki, hogy mennyire képes egy adott intézményrendszer a joguralom rendszerszintű érvényesítésére. A horizontális elszámoltathatóság és a vertikális elszámoltathatóság (vertical accountability) – amelynek két legfontosabb intézménye, a választások és népszavazások mellett idesorolják még az állampolgári tiltakozás minden fajtáját, de a sajtószabadságot is – kiegészítik egymást. A hatalom kontrolljának két fő szintje nem hierarchikus viszonyban, hanem kölcsönhatásban áll egymással: a horizontális elszámoltathatóság nem létezhet vertikális nélkül, azonban a vertikális teljesen kiüresedhet, és végső esetben részlegesen vagy teljesen ellehetetlenülhet a horizontális nélkül. Wolfgang Merkel a már említett 2004-es cikkében és a Berni Egyetemen 2012 decemberében tartott előadásában a demokrácia beágyazottságának fontosságát hangsúlyozta. A modell szerint a választási rendszer, a vertikális elszámoltathatóság legfőbb intézménye a demokrácia központi eleme, ez azonban négy további, egymással és vele kölcsönhatásban álló alrendszerbe ágyazódik be. Ezek a polgári szabadságjogok, a politikai szabadságjogok, a horizontális elszámoltathatóság, valamint a kormányzásra való tényleges képesség (azaz mennyiben van a tényleges törvényhozási és kormányzati hatalom a demokratikusan megválasztott képviselőknél). Az illiberális demokráciákban ezek az alrendszerek csak korlátozottan képesek betölteni feladataikat, illetve nincs közöttük megfelelő kapcsolat.

Liberális, avagy beágyazott demokrácia-e még Magyarország? Ha ebbe a hagymaszerűen felépített modellbe belehelyezzük a jelenlegi Magyarországot, akkor minden alrendszerben egyre romló tendenciát találunk. Egy liberális, képviseleti demokráciában a választói felhatalmazás nem ad biankó csekket az adott parlamenti többség kezébe. Orbán Viktor a „rezsicsökkentés” ügyében újfent bizonyította, hogy nem ismeri el a jog uralmát maga felett. A hatalom egyik legfontosabb ellensúlya pedig éppen az, hogy a hatóságok, állami szervek döntései ellen jogorvoslatért lehet a bíróságokhoz fordulni, és a bíróságok döntését minden érintett, azaz az állam is tiszteletben tartja. A hatalom jogi, jogállami intézményi korlátait – azaz a horizontális elszámoltathatóságot – a parlamenti többség a negyedik alkotmánymódosítással végleg kiiktatta, ami a dolgok logikájánál fogva a választási rendszert, azaz a vertikális elszámoltathatóság legfőbb intézményét sem hagyja érintetlenül: a választási kampány korlátozását, amit az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélt, mert súlyos és indokolatlan mértékben korlátozza a szabad választásokat, a kormánypárti többség az alaptörvény negyedik módosításával alkotmányos szintre emelte, hogy azt az alkotmánymódosítások tartalmi felülvizsgálatától megfosztott Alkotmánybíróság immár ne semmisíthesse meg. A kör bezárul.

Az alaptörvény a korábbi alkotmányhoz képest a polgári és politikai szabadságjogokat már eredetileg is jóval szűkebben értelmezte. A sajtószabadság intézményi garanciáit felszámolták. A negyedik módosítás azonban a vallásszabadság korlátozásának, a hajléktalanság kriminalizálásának, a család fogalmának kirekesztő meghatározásával, illetve a diákok röghöz kötésének alkotmányos szintre emelésével a legalapvetőbb polgári jogainkat korlátozza. A politikai jogok sem járnak jobban, hiszen a választási kampányt súlyosan korlátozzák. Az Alkotmánybíróság eltiltása az alaptörvénymódosítások tartalmi felülvizsgálatától végtelen számú további jog szűkítése, elvétele előtt megnyitja a kaput. A Fidesz tudatosan csorbítja a következő Országgyűlések és kormányok kormányzásra való tényleges képességét is. Ahogy Orbán Viktor maga fogalmazott, ő arra törekszik, hogy a „következő tíz kormánynak megkösse a kezét”. Az adó és a szociálpolitika kulcselemeit sarkalatos törvényekkel betonozták be, azaz a következő kormányok ezeken csak akkor változtathatnak, ha kétharmados többségük lesz. Kétharmados többséget nem véletlenül csak a demokratikus rendszer alapjait érintő törvények megváltoztatásához és alkotmánymódosításhoz szoktak előírni. A jogállami intézményrendszer megszállása, és a Fideszhez hű vezetők több parlamenti cikluson átívelő bebetonozása is azt szolgálják, hogy a tényleges hatalom a Fidesz kezében maradjon. Az eredeti ellenőrző funkciójától és felkészült szakmai apparátusától teljesen megfosztott, immár csupán a Fideszhez hű három elnökségi tagból álló Költségvetési Tanács például egy nem fideszes kormány esetén könnyen elképzelhető, hogy visszaél azzal a Fidesz adományozta jogával, hogy jóvá kell hagynia a költségvetést. És ha egy adott év március 31-éig nincs elfogadott költségvetése az országnak, a köztársasági elnök az Országgyűlést feloszlathatja, és új választásokat írhat ki.

Sajnos ma úgy tűnik, hogy a demokrácia központi eleme, a választási rendszer tisztaságának intézményi garanciái is megszűnnek. Nem csak a kampány önkényes korlátozása vagy az összes egyéni választókerület Fidesznek kedvező átrajzolása vet fel súlyos aggályokat. Az Alkotmánybíróság által korábban megsemmisített választási eljárási törvényben foglaltakról a Fidesz szemmel láthatólag nem mondott le. És bár a határon túli választópolgárok számának titokban tartásáról, úgy tűnik, letettek, a határon túlról érkező szavazatok ellenőrzése egyelőre nem tisztázott. Emellett a Fidesz egypárti felügyelet alá vonta a választások tisztasága felett őrködő választási bizottsági rendszer minden szintjét. Nem véletlen, hogy a magyar alkotmányos folyamatok és politika talán legtekintélyesebb külföldi szakértője, Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem professzora az Egyesült Államok Helsinki Bizottságának Magyarországgal foglalkozó meghallgatásán, március 19-én Washingtonban a magyar választásokra vonatkozó összes törvény, alkotmányos szabály (beleértve az új választókerületek kijelölését), illetve a választásokat lebonyolító, azok tisztasága felett őrködő intézményrendszer részletes elemzésére hívta fel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ). A professzor szerint meg kell vizsgálni, hogy egyáltalán fennállnak-e még Magyarországon a szabad és tisztességes választások feltételei. Hangsúlyozta, hogy egy akár hosszú távú, tehát a kampány időszakára is kiterjedő megfigyelés önmagában már nem elegendő.

A demokrácia minőségét több civil szervezet, illetve egyetemi kutatóközpont méri. A világ talán legnagyobb és legbefolyásosabb, a szabadságjogok és a demokrácia helyzete felett őrködő civil szervezete, a Freedom House legtöbbet idézett „Freedom of the World” („A világ szabadsága”) indexe, amely két indexből áll össze (polgári és politikai szabadságjogok), a 7-es skálán, amelyen 3 pontig számít egy ország szabadnak, Magyarországot 2012-ben 1-ről 1,5-re rontotta, a polgári szabadságjogok 1-ről 2 pontra való csökkenése miatt. Ez nem tűnik túl drámainak, most ott tartunk, ahol 1994 és 2005 között voltunk. Ez még mindig szabad, demokratikus államot jelent.

Azonban, ha a Freedom House jóval részletesebb, volt kommunista országokat figyelő, szintén minden évben publikált jelentését nézzük, akkor sokkal aggasztóbb a helyzet. Itt már hét terület értékeléséből áll össze az összpontszám (választási eljárás, országos kormányzás, önkormányzatiság, bíróságok függetlensége, sajtószabadság, korrupció, civil társadalom). Magyarország összpontszáma a 2009-es 2,29-ről három év alatt 2,86-ra romlott (a romlás már 2005 és 2009 között is jelentős 1,96-ról 2,29-re). A korrupcióban 2005-ben léptük át a bűvös 3-at, 2010 után azonban további két terület, a média függetlensége és az országos kormányzás (az egypárti alkotmányozás és hatalomkoncentráció miatt) romlott 3 fölé, azaz nem felel meg tovább a demokratikus sztenderdeknek. A 2010-es kormányváltás óta a romlás általános, és minden területet érint, a bírói függetlenség már csak 2,75-ös pontszámot kapott, azaz közel áll a vízválasztónak tekinthető 3-hoz. Magyarország a 2,86-os összpontszámával a legrosszabb értékelést kapott, úgynevezett konszolidált demokrácia az EU-hoz 2004-ben csatlakozott 8 volt kommunista ország közül, és évről évre a Románia, Bulgária és Szerbia alkotta 3 és 4 közötti összpontszámmal értékelt, konszolidálódó demokráciák felé tart. A negyedik alkotmánymódosítással a „visszaminősítés” elkerülhetetlennek tűnik.

A jelenlegi, egyre inkább kiteljesedő, a demokrácia minden alrendszerét érintő folyamatok tehát egy súlyos alkotmányos működési zavarokkal küzdő, félszabad sajtóval és bíróságokkal, a demokratikus ellenőrzési és visszacsatolási mechanizmusok gyenge működése, illetve az érdekegyeztetés kiiktatása miatt egyre súlyosabb korrupcióval, rendszerszintűvé váló zsákmányszerzéssel vagy pusztán dilettáns közpolitikai döntésekkel terhelt ország képét vetítik előre. Magyarországon, egy 2010-ig minden hibája ellenére stabil liberális demokráciában illiberális demokrácia bontakozik ki. Ahogy azonban a választási kampány korlátozása, a körzethatárok Fidesznek kedvező átszabása és a választások ellenőrzésének megnehezítése világosan jelzik, Orbán Viktor és pártja ambíciója ennél nagyobb. Tartós egypárti uralomra akarnak berendezkedni. A nem fideszes kormányok ellehetetlenítésére hozott alkotmányos és intézményi változtatások is azt szolgálják, hogy egy minden választójogi és választási trükközés, média- és gazdasági uralom ellenére bekövetkező vereség esetén is biztosítsa a rendszer pártjának és klientúrájának uralmát, és így Orbán visszatérését a hatalomba. Mostantól kezdve – hiszen kétharmados többséggel minden megtehető – mindig csak az aktuális parlamenti erőviszonyokon múlik majd, hogy mi lesz velünk: visszatérünk a jogállamisághoz, megállunk az illiberális demokrácia „visszafejlődési” fokán, vagy a demokrácia bizonyos kellékeit ugyan megtartó, de valójában tekintélyelvű rezsim létrejöttéhez vezet az út, amelyen Orbán elindította Magyarországot.