Orbán tanácsadói: Fellegi a legdrágább

Hivatalosan kilenc miniszterelnöki megbízott, két miniszterelnökségi főtanácsadó és négy miniszterelnökségi tanácsadó segíti Orbán Viktor kormányfő és a Miniszterelnökség munkáját – ezek a számok annyiban nem pontosak, hogy az említett pozíciókban vannak személyi átfedések is. A fő- és „sima” tanácsadók havi jövedelme ötszáz- és közel nyolcszázezer forint között mozog – derül ki a Miniszterelnökség egy – szocialista képviselők által beadott – írásbeli kérdésre adott válaszából.

A Népszabadság is megkereste a Miniszterelnökséget, hogy pontos adatokat kapjon a szervezetnél dolgozó miniszterelnöki megbízottakról is. A kormányzati információs központ által megküldött adatok szerint a kabinetben dolgozó kilenc miniszterelnöki megbízott közül hárman nem kapnak fizetést, egyiküknek pedig csak költségtérítés jár.

Kerényi Imre épp a kulturális értékeket fejleszti
Kerényi Imre épp a kulturális értékeket fejleszti

A Népszabadságnak megküldött adatsor szerint Kerényi Imre színházrendező havi bruttó hatszázezer forintot kap (ez az összeg tavaly június elseje óta jár neki, azt megelőzően „csak” 370 ezret kapott), emellett jogosult még egy Nokia E–52 típusú mobiltelefonra és személygépkocsi használatára is. A hivatalos titulus szerint Kerényi „a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozása és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzése és fejlesztése ügyével összefüggő feladatokkal megbízott miniszterelnöki megbízott”.

Kevésbé kacifántos Kasó Attila megbízatásának megnevezése (ő miniszterelnökségi tanácsadó is), aki a „magyarországi bányák újranyitási lehetőségeinek feltérképezéséért felelős megbízott” tavaly április elseje óta, munkája idén június végéig szól. Kasó havi ötszázezer forint juttatást kap a munkájáért, telefon jár neki, autó viszont nem.

Tavaly június óta lát el főtanácsadói és kulturális miniszterelnöki megbízotti feladatokat Orbán Viktor mellett az egykori államtitkár, Szőcs Géza, aki (a telefon és a gépkocsi mellett) havi 990 ezer forintot kap a hivatalos tájékoztatás szerint.

Szintén idén június végén jár le a megbízotti státusa Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszternek, aki jelenleg „az USA-ban létesítendő alapítványi státussal bíró gazdasági társaság jogi, pénzügyi és szervezeti előkészítéséhez kapcsolódó feladatok teljes körű ellátásával” van megbízva. Ez utóbbi a komoly állami milliárdokkal megtámogatott, az amerikai kapcsolatok építését szolgáló Friends of Hungary nevű szervezet. Az egykori fejlesztési, majd IMF-miniszter ezért a munkáért (idén január elsejétől hat hónapon át), megbízási szerződés alapján, havi 1,9 millió forintot kap, valamint repülőjegyeket és utasbiztosítást.

Ennél jóval kevesebbet, mindössze havi hatszázezer forintot – és mobiltelefont, laptopot – kap Orbán Viktor másik főtanácsadója és miniszterelnöki megbízottja, Granasztói György. A Magyar Corvin-lánc Iroda vezetője hivatalosan „a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló törvény végrehajtásával kapcsolatos, továbbá egyéb, a kultúra és a művelődés szakterületeit érintő eseti feladatok ellátásáért felelős”.

Az osztrák állami síoktatói vizsgával is rendelkező, tavaly a Rendészeti Szervek Kiképző Központjának élére is kinevezett Vincze P. Márton is a miniszterelnöki listán szerepel mint a „Normafánál létesítendő téli-nyári sportcentrum és szabadidőpark előkészítéséhez kapcsolódó koordinációs feladatok” megbízottja. Ő a hivatalos tájékoztatás szerint csak költségtérítést kap – igaz, ennek mértéke és elszámolása nem szerepelt a válaszban.

Három további megbízott is segíti Orbán Viktor munkáját, ők azonban nem részesülnek juttatásokban. Molnár Ágnes fejlesztéspolitikai megbízottként és tanácsadóként dolgozik, Garancsi István „a természetjáró és kerékpáros turizmus, úthálózat és közlekedés fejlesztéséért” felelős megbízott, a fideszes képviselő, Révész Máriusz pedig „a gyermekeket és családokat érintő kormányzati ügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó”.

Szintén a Miniszterelnökség gyakorlatához tartozik, hogy az elmúlt időszakban huszonnyolc közigazgatási tanácsadói és főtanácsadói címet adományoztak, vezetői munkakörre pedig ötvennyolcan kaptak kinevezést. A Lamperth Mónika szocialista képviselő írásbeli kérdésére adott válaszból az derült ki, hogy a 389 foglalkoztatottból 97 kapott kinevezésekor „pozitív illetményeltérítést”, azaz – az illetménytáblához képest – fizetésemelést. A csatolt listából az is látszik, hogy átlagosan tíz-húsz százalékos „eltérítést” alkalmaztak, de néhány olyan személy is volt, akinek ötven százalékkal nőtt a fizetése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.