161 vagy 682 millió: mennyit ér a csömöri bányagödör?

Másfél órára félbeszakadt a keddi, rendkívüliként meghirdetett Fővárosi Közgyűlés. A zavar azonban nem a sokak által vitatott új taxirendelet miatt támadt a gépezetben, hanem egy csömöri bányagödör megvásárlása okán.

Az előterjesztők – a főváros saját cége a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt. által készített ingatlan-értékbecslésre hivatkozva – 682 millió forintot szántak az ingatlan megszerzésére. Csakhogy ugyanabban a szakértői anyagban egy másik módszerrel számítva alig 161 millió jött ki.

A csömöri helyszínnel önmagában semmi baj nincs
A csömöri helyszínnel önmagában semmi baj nincs

Az előterjesztést egyszer már levették napirendről, és felülvizsgálati szakvéleményt rendeltek meg. A fővárosnak egy több ingatlanügyben is dolgozó igazságügyi szakértő ugyan megkérdőjelezte a BFVK által használt módszertant, de a 10 hektáros gödör nála is 682 milliót ér.

– A főváros Dunakeszin lévő hulladéktárolója hamarosan megtelik, így nincs mese, új lerakóhelyet kell keresnünk. A meglévő bővítése ellehetetlenült, a fóti és a felsőpakonyi terület kevésbé alkalmas. Így önmagában a csömöri helyszínnel nincs gond. Annál több azzal, hogy a főváros mennyit fizetne érte. Vevőként az önkormányzatnak az lenne a feladata, hogy minél jobban lealkudja a vételárat. Ehelyett a két különböző módszer szerint számított forgalmi értékből az ötszázmillióval drágábbat ajánlanák az eladónak, miközben aligha akad versenytárs.

A gödör másra nem használható, márpedig a hulladéklerakás a tavaly kivetett állami illeték miatt egyre rosszabb üzlet lesz. Három év múlva tonnánként 12 ezer forintot kell fizetni az államnak. A másik probléma az értékbecslések készítésével van. A közgyűlés elé került anyagokból úgy tűnik: a számításokat manipulálták –állítja Tüttő Kata (MSZP).

A főváros tulajdonában lévő BFVK először a piacon lévő hasonló adottságú ingatlanok árainak összevetéséből számította ki a 161 milliót, ám ezt később indoklás nélkül elvetették. Helyette a feltételezett üzleti értékkel számoltak, holott ez nem egy működő lerakó. Így megnézték, mennyit ér egy hasonló adottságú, már működő és jól jövedelmező hulladéklerakó. Ehhez nem ismert szempontok szerint kiválasztottak hat hazai telepet a több tucatból, majd ezek átlagolt bevételeit csökkentették a Dunakeszin lévő fővárosi hulladéklerakó működési költségeivel.

De miért nem a saját bevételeivel vetették össze a telep kiadásait?

– Na jó, Dunakeszit főként a főváros használja, így nehezen összevethetőek az adatok. Így az is elfogadhatóbb lett volna, ha egy átlagolt kiadást társítottak volna az általuk átlagolt bevételhez. A számítás hitelességét tovább csökkenti, hogy ha a BFVK által választott hulladéklerakó adatait egy másikéval helyettesítjük be, és ugyanazon módszertan szerint járunk el, akkor a csömöri gödör ára nettó 350 millió és 1,5 milliárd közé esne. Ha Dunakeszi adataival dolgozunk, akkor 1,5 milliárd jött volna ki. Ennyi szám közül miért éppen a 682 milliót jelölték ki? Kézenfekvő magyarázatnak tűnik, hogy az ingatlan értékét a csömöri önkormányzat által kért árhoz (790 millió), illetve az idén januárban benyújtott állami tenderben megjelölt ingatlan beszerzési összeghez (890 millió) igazították – véli a szocialista képviselő, akit az igazságügyi szakvélemény sem nyugtatott meg.

– A szakértő adathiány miatt elveti a BFVK által alkalmazott 682 milliót eredményező módszert, és helyette visszatért a BFVK által elvetett piaci összehasonlításhoz. Kiválasztott tíz, 2009 és 2011 közötti, Csömör környéki termőföldre vonatkozó adásvételt, amelyek átlagolt vételára némi korrekcióval négyzetméterenként 6820 forint. Ezt szorozta fel a csömöri bánya alapterületével. Furcsa módon neki is 682 millióra jön ki – mondja Tüttő Kata, aki vette a fáradságot, és a legismertebb ingatlanos portál mezőgazdasági ingatlanajánlatai közül szintén átlagolt tízet. Volt benne lovarda, közművesített telek és szántó is. Neki 1333 forint jött ki négyzetméterenként. Sántít a korrekciós tényezőként megadott hulladéklerakó is, amelynek szintén beszélt a tulajdonosával, így megtudta, hogy ez virtuális ár, hiszen immáron két éve árulják. Mindezek után kérdéses, hogy a jövőben hitelesnek fogadható-e el bármely városvezetés által prezentált ingatlan-értékbecslés – véli a képviselő, aki kifogásait a keddi közgyűlésen is elmondta.

Ennek ideig-óráig lett is foganatja: Tarlós István főpolgármester az előterjesztés napirendről való levételét indítványozta, s a Fidesz-frakció szünetet kért. Másfél óráig győzködték egymást, majd megszavazták az előterjesztést azzal a kitétellel, hogy az adásvételi szerződés csak újabb közgyűlési jóváhagyással köthető meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.