Pilu Humora gyöngybetűkkel
Tán már a finisnél tartott, amikor az asztalnál ülő fiatalemberek fölpillantottak az italaikból, s csöppet meglepve néztek a fénymásolt példányokra. Pontosabban a kézzel húzott margók közé gyöngybetűkkel írt szövegre. Az árat tudakoló kérdésükre a baseballsapkát viselő kolléga közölte: – Éppen annyiba kerül, amennyit rászánnak. Mint kiderült, a Pilu Humora című alkalmi kiadvány aktuális számát vásároltuk meg. Sánta István szerző-főszerkesztő hamar biztosított arról: nem csupán alkotói ambícióit éli ki az újságkészítéssel.
– Nyolc éve lettem hajléktalan, amikor elváltam a feleségemtől – közli. A történet nem egyedi: a most ötvenkét éves férfi szakított a párjával, de a gyerekek miatt úgy döntött, a lakást ne adják el. – Ha elfeleztük volna az összeget, egyikünk sem tudott volna otthont teremteni a fiamnak és a lányomnak – indokolja határozatát. Szerencséjére nem került az utcára. Előbb egyik barátja fogadta be, majd albérletbe költözött, onnan fél évre kórházba került.
– Akkoriban az ismerősöm lapját árultam. Egy sportcipőben több tucat kilométert is legyalogoltam esténként, és a lucskos időben lefagyott a lábam. Húszforintos nagyságú lyuk volt a sarkamon, az ujjam a csontig nyomhattam benne – mondja. Az egészségügyi intézményből a hajléktalanszállóba vezetett az útja, most munkásszállóban él. Pilu négyágyas szobában lakik, a szállás díja napi ezerkétszáz forint.
– Ezért sem tarthatok szünnapot, nem vehetek ki magamtól szabadságot, mert ha nem fizetek, az utcára kerülök: nem akarok az aluljáróban kikötni. Hét közben meg nem jön össze annyi, hogy a hétvégére is elég legyen. Azt mondja, először „ágyra” és ételre tesz félre, ha marad pénze, akkor iszik sört vagy vesz cigarettát. Portékáját vendéglátóegységekben terjeszti, nem kizárt, hogy olykor meghívják egy fröccsre vagy egy sörre.
– Ez így van, de sohasem mondok igent – jelenti ki határozottan. – Elveim vannak. A kuncsaftoktól nem fogadok el italt, mert nem akarom, hogy azt gondolják, egy alkoholista könyörög nekik. Persze esténként nem is lenne ideje békésen iszogatni, tekintettel arra: van olyan nap, amikor kétszer kell ellátogatnia a Blaha Lujza tér környéki fénymásolócentrumba, hogy sokszorosítsa négyoldalas termékét.
– Harminckét forint darabja, s olykor csupán néhányat tudok készíteni. Ha eladtam mindet, akkor visszamegyek, s a bevételből nyomatok újakat – mutatja be az „üzlet” napi működését. A pénzügyi részletekről így nyilatkozik: – Általában kétszáz forintot kapok egy újságért. De egyszer előfordult, hogy egy kutyáját sétáltató házaspár mindkét tagja adott egy ezrest. Az ilyesmi nagyon ritka. Az új szám nem annyira. Hozzávetőleg kéthetente jelenik meg a friss anyagok válogatása. Olykor persze nincs ihlet, nehezen megy a cikkírás.
Ez nem feltétlenül meglepő, mivel eredetileg kőműves, s a közelmúltig egyáltalán nem foglalkozott betűvetéssel. Barátai egyike készített újságot, az ötlet a régi társtól származik. Nem tagadja, a fizikai munkától már elszokott a teste. Volt, hogy elment melósnak, de estére kikészült: az izomzat hamar elpuhul. És az építőiparban amúgy sem könnyű munkát kapni. Már búcsúzunk, amikor még megkérdezzük tőle: – Miért nem árul Fedél nélkült, mint több társa?
– Lehet, hogy nevetségesen hangzik, de ez mégiscsak az enyém. És erre valahol büszke vagyok – feleli. Amúgy, amikor megvettük tőle a Pilu Humora egyik példányát, szemünk egy rövid írásra tévedt. Ez volt a szöveg: – Nagyszerű, széles mellkasod van! A jövő héttől leszerződtetünk a focicsapatunkhoz. – És meg sem nézik, hogy tudok-e focizni? – Az mindegy! Az a lényeg, hogy jó nagy a reklámfelületed. Pilu nem írt alá sehová. Igaz, nincs is rajta reklámfelület.
