Tolvajnak áll a világ
Már egyikük sem számít tininek, mind a harmincas éveik elején járnak, kettő közülük gyakorló újságíró, láttak már egyet s mást a pesti szórakozóhelyek környékén, de akkor este nem láttak és nem hallottak semmi gyanúsat. Először még abban reménykedtek, hogy fényképnézegetés közben leesett a táska a földre, valaki felvette és leadta a pultnál. De a üzletvezető csak a fejét csóválta. – Volt itt egy piros dzsekis srác, meg két másik. A vendégek szóltak, hogy furcsán viselkednek, figyeljek oda rájuk. Lefotóztam az egyiket a telefonommal, a piros dzsekist. Ha esetleg rendőrségi ügy lesz a dologból, szóljatok, odaadom a képet – mondta az üzletvezető, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a táskát ellopták.
A csajos buli perceken belül izgatott kukázásba fordult. Az egyiküknek ugyanis pár évvel korábban hasonló körülmények között ellopták a táskáját, akkor az egyik közeli kukában találták meg az iratait, kissé távolabb magát a táskát is, a tolvaj csak a pénzt vitte el. Gondolták, egy próbát most is megér. Nem valószínű, hogy a tolvaj egy női táskával a kezében túl messzire ment volna a belvárosban. Kétsaroknyira egy bozótosban meg is találták a táskát. A kulcsok, az iratok, a mobiltelefon és a pénztárca nélkül. Gyors telefon haza az egyik barátnő telefonjáról, hogy másnap teljes zárcsere, és addig is mindenki legyen óvatos, egy percre sem maradjon őrizetlenül a lakás. Majd tárcsázták a 112-t.
Ekkor érte őket az első meglepetés. A telefon túlsó végéről egy unott hang hidegen közölte, hogy „ilyen bűncselekményt itt nem lehet bejelenteni, fáradjanak be az illetékes rendőrkapitányságra, ott tegyenek feljelentést”. Elindultak. Az V. kerületi kapitányság volt a legközelebb, hát oda mentek.
– Miért ide jöttek? Az a kocsma nem ebben a kerületben van – morgolódott a kapus, amikor elmondták, mi járatban vannak, de a végén csak előkerítette az ügyeletes tisztet, aki láthatóan nem örült a hajnali egykor érkező ügyfeleknek. Végül azért csak felvette a bejelentést. Nem feljelentést, bejelentést. És azt is úgy tessék-lássék. Mert azt az amúgy újságíró sértett többszöri kérésére sem volt hajlandó leírni, hogy a szórakozóhelyen egy gyanús alakról fényképfelvétel készült, amit az üzletvezető – miként azt előre jelezte –rendőrségi eljárás esetén kész a hatóság rendelkezésére bocsátani. A sértett kihallgatása alatt a folyosón várakozó barátnői adatait nem jegyzőkönyvezték. Még csak fel sem írták őket. Mintha ott se lettek volna...
Másnap a szórakozóhely üzletvezetője ígéretéhez híven elküldte a sértettnek a gyanúsnak vélt piros dzsekis fiatalember fotóját, ő pedig egy ismerősének, aki továbbküldte azt a rendőrségnek. A sértett utóbb kapott egy hivatalos levelet, ám abból csak az derült ki, hogy az V. kerületi kapitányság „illetékességből a keletkezett iratokat a Központi Szabálysértési Osztálynak megküldte az eljárás lefolytatásához”.Majd egyszer még felhívták, hogy adja meg a táskájával együtt ellopott mobilja azonosító számait, hogy figyeltethessék a készüléket. Hetek teltek el az eset óta, de nem történt semmi. És már nem is fog. Hacsak a tolvaj önként nem jelentkezik.
– Azonnal ki kellett volna küldeni pár civil ruhás nyomozót vagy akcióst, de legalább egy járőrt, hogy nézzenek körül a környéken. Az ilyen alkalmi tolvajok egy-egy éjszaka több szórakozóhelyet is végiglopnak. Ha a kollégáknak kis szerencséjük van, az okostelefonnal készült fotó alapján is beazonosíthatták volna – magyarázta később egy ma is aktív rendőrtiszt, aki egészen addig lelkesen segített csokorba szedni a szerinte is rutinszerűen közönyös és tűrhetetlenül lelketlen rendőri intézkedés szakmai hibáit, amíg el nem árultam, hogy az eset az idén történt Budapesten, ahol ő maga is szolgál.Mert amikor ezt tisztáztuk, átment hivatalosba, hogy ő a sajtóosztály írásos engedély nélkül nem nyilatkozhat... Világos beszéd.
Ám az V. kerületi ügyeletes nem küldött, valószínűleg nem is küldhetett akciócsoportot a VII. kerületbe. Nyilván annak is volt valami oka, hogy miért nem emelte fel a telefont, miért nem szólt át a VII. kerületi kollégájának, hogy van itt egy fel- vagy inkább bejelentő, akinek ellopták az iratait, hátha a VII. kerületi ügyeletes lelkesebb lett volna, és kiküld egy járőrt vagy akárkit, hogy nézzen szét a környéken. Már ha tudott volna egyáltalán bárkit is kiküldeni. Csak az a biztos, hogy az V. kerületi ügyeletes nem emelte fel a telefont.
Az ügy innentől kezdve olyan Pató Pál-osan haladt az előírásoknak megfelelően. A „bejelentést” másnap, de az is lehet, hogy csak harmadnap, illetékességből nyilván továbbították, oda, ahol újabb pár nap elteltével kiszignálták egy nyomozóra, akinek volt már pár hasonló aktája, hát most eggyel több lett.
