Vékonyabb a boríték
Ahogy nő a szegénység, úgy lesznek vékonyabbak a hálapénzt tartalmazó kórházi borítékok is. Ha komoly beavatkozásról van szó, akkor a hozzátartozók még összekaparják, amennyit csak tudnak, de olyan betegség esetén, amely nem jár közvetlen kockázattal, már kétszer is meggondolják, hogy adjanak-e egyáltalán pénzt az orvosnak. A beosztott orvosoknak és az ápolónőknek már nem nagyon jut az extra juttatásból.
Valójában senki nem tudja, mennyi hálapénzt adnak a betegek – az összeget 30 és 100 milliárd forint közé becsülik. A tavaly júliusban hatályba lépő új munka törvénykönyve szinte legalizálta, hiszen a jogszabály a hálapénz elfogadásának feltételéül azt szabta, hogy a munkáltatónak felmentést kell adnia a törvény azon tilalma alól, amely szerint harmadik személytől díjazás nem fogadható el vagy nem köthető ki. A lehetőséggel éltek is a közfinanszírozott egészségügyi intézmények vezetői: még az egyházi fenntartású kórházakban is engedélyezték a hálapénz elfogadását orvosaiknak. Igaz, tiltani nem is nagyon lett volna értelme: a hálapénz Magyarországon elfogadott kiegészítése az állam által mesterségesen alacsonyan tartott orvosi béreknek, s ha valamelyik igazgató mégis vette volna a bátorságot, és megtagadja az engedélyt, akkor azzal a borítékot elfogadó orvost, de még a hálapénz átadóját is „bűnelkövetővé” tette volna. Igaz, a főigazgatói engedélyekről az érintettek zöme leginkább csak hallomásból értesült, az általunk megkérdezett orvosok egyike sem emlékezett arra, hogy írásos tájékoztatást kapott volna erről. Ahogy a betegek sem az intézmények hivatalos tájékoztatásából tudják ezt.
Arra a kérdésünkre, hogy a hálapénz elfogadásának engedélyezéséről miért nem tájékoztatják a betegeket, a főigazgatók szinte egyhangúlag azt válaszolták: az felhívás lenne keringőre. Az egyik orvos ezt azzal is kiegészítette, hogy a beteget egyáltalán nem érdekli, szabad-e hálapénzt adnia. Az már inkább, hogy tud-e adni: ott, ahol korábban kiszámítható jövedelemként lehetett tekinteni a juttatásra, mára szinte elhanyagolható mértékűre zsugorodott ez a jövedelem.
Igaz, e szempontból is nagyok az eltérések. Az onkológusok vagy az egyéb, életet veszélyeztető betegségek gyógyítói nem nagyon érzik meg a válságot. Kalkulálható maradt a jövedelem az olyan szakmákban is, ahol az orvos maga dönti el, kit operál és kit nem. Azért is megbízhatóan fizetnek a hozzátartozók, hogy idős, magatehetetlen rokonaik krónikus ápoláshoz jussanak. E területen még a munka dandárját végző szakdolgozóknak is jut a hálapénzből – mondja egy főorvos, aki szerint hiába van főigazgatói engedély, az olyan, mintha a főpolgármester azt írná a Városháza falára: jogszerű a korrupció. A szabályozás következményeként – állítja – mindenki sárossá vált: a kórházigazgató, a beteg és az orvos egyaránt.
Weltner János sebészfőorvos szerint a hálapénz arra való, hogy a beteg biztosítsa magának a számára nehezen átlátható szakmai területen a lehető legjobb pozíciót. S mivel az állami rendszerektől ezt nem várhatja, megpróbál biztonságot venni magának. Szerinte olyan ez, mint a templomi perselypénz: egyik után sem adóznak, és mindkettő az adóhatóság tudomásával történik. Weltner János szerint az államnak magára kéne vállalnia a szabályozás felelősségét, az orvosi kamara díjtételbizottságának pedig meg kellene határoznia az orvosi munka tarifáját, amit a biztosító fizetne.
Az egyházi intézményként gyógyító Bethesda főigazgatója, Velkey György – ő a Magyar Kórházszövetség leendő elnöke is – azt mondta: maga is kiadta a hálapénz elfogadásával kapcsolatos munkáltatói engedélyt. Azt azonban nem tudja, hogy a gyógyítóik miként állnak e kérdéshez, informális csatornákon keresztül úgy értesült, hogy sokuk elutasítja a hálapénzt. Tíz éve, amikor gyógyított, ő is ezt tette: a hozzátartozókat inkább arra ösztökélte, hogy ha elégedettek, akkor ott van a kórházi alapítvány számlaszáma, arra befizethetnek. Arra a kérdésünkre, hogy van-e olyan orvosa, aki egyértelműen jelzi a ruháján vagy bármilyen más módon, hogy nem fogad el hálapénzt, a főigazgató nemmel felelt. Hozzátette: a rezidensösztöndíjra szerződők annak idején írásban is vállalták, hogy nem fogadnak el ilyen juttatást, de ők sem viselnek megkülönböztető jelet. Mindenki a lelkiismerete szerint jár el.