Csőbe húzta magát a Jobbik

Csapdahelyzetbe lavírozta magát a Jobbik. A médiahatósághoz benyújtott panaszában a párt sérelmezte, hogy az ATV szélsőjobboldalinak nevezte, míg a Karsai László történész ellen indított perben ugyanez a párt ugyanezt a minősítést önként vállalta.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál a Jobbik azt kifogásolta, hogy 2012. november 29-én az ATV délutáni híradójában a hírolvasó szélsőjobboldali jelzővel illette a pártot. Sári Alexandra, a Jobbik sajtóosztályának munkatársa beadványában azt írta, a hírolvasó ezzel egyfajta véleményt formált a pártról. A szélsőjobboldali kifejezés a nézőkben negatív kifejezést kelt: a hírolvasó ezzel olyan pártnak titulálta a Jobbikot, amely helyesli „a rasszista, antiszemita és kirekesztő magatartást”.

Vona Gábor Jobbik-elnök az embereivel
Vona Gábor Jobbik-elnök az embereivel

A modern szélsőjobboldali ideológiák legismertebb formája – így a beadvány – a nemzetiszocializmus és a fasizmus. A Jobbik nem vallja ezen eszméket. A Jobbik „értékelvű, konzervatív, módszereiben radikális, nemzeti-keresztény”, de nem szélsőjobboldali párt – írta Sári Alexandra. Az ATV többek között Filippov Gáborra, a Magyar Progresszív Intézet elemzőjére hivatkozott, aki A név kötelez című tanulmányában a Jobbikot egyértelműen szélsőjobboldalinak, méghozzá a magyar szélsőjobb legjelentősebb politikai képződményének nevezte.

Filippov Gábor szerint a szélsőjobboldaliság „ideológiai gyűjtőfogalom, amely olyan intézményi és eszmetörténeti képződményeket foglal magában, amelyek meghatározó közös vonása bizonyos nyugati civilizációs alapértékek etnikai/soviniszta/rasszista (vagy bizonyos esetekben kulturális) alapú tagadásában, relativizálásában, illetve alapvető kritikájában határozható meg”.

A médiahatóság úgy ítélte meg, hogy a szélsőjobboldali kitétel használata véleménynek számít, az ATV tehát megsértette „a politikai hírhez hírolvasói vélemény fűzésére vonatkozó törvényi tilalmat”. A médiahatóság a jogsértést csekély súlyúként értékelte, ezért külön büntetést nem szabott ki. Ugyanakkor felszólította a televíziót, hogy tartózkodjon a „jövőbeni jogsértésektől”.

Ami praktikusan annyit jelent: a hírolvasó többé nem teheti a szélsőjobboldali jelzőt a Jobbik neve mellé. Egy bírósági perben ellenben pont a Jobbik jogi képviselője volt az, aki bizonyítékot szolgáltatott rá, hogy pártja valóban szélsőjobboldali. A Jobbik azért jelentette fel Karsai Lászlót, mert a történész – szintén az ATV egyik műsorában – neonácinak nevezte a pártot. Cáfolandó, hogy a Jobbik neonáci, Kummer Ákos ügyvéd – és tegyük hozzá: jobbikos önkormányzati képviselő – sajátos módon Filippov Gábor tanulmányát csatolta be a perhez. Ugyanazt a tanulmányt, amelyet a médiahatósági eljárás során az ATV a maga igazának alátámasztására éppen a Jobbikkal szemben idézett.

A Karsai-féle perben jól jött, hogy Filippov szerint a Jobbikra nem a neonáci, hanem a szélsőjobboldali jelző illik. A médiahatósági ügy szempontjából viszont a párt számára már fölöttébb kínos, hogy mértékadónak és hitelesnek ismert el egy olyan tanulmányt, amelyik szélsőjobboldalinak tartja a Jobbikot. A Fővárosi Törvényszék amúgy első fokon a Jobbiknak adott igazat. Németh Szilárd hírigazgató elmondta, hogy az ATV fellebbez a médiahatóság döntése ellen. A bíróságon ugyanígy tesz Karsai László történész is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.