Csavarják a narancsot

Mostantól az önkény ellen! Mostantól a jogállamért! címmel hirdettek újabb tüntetést a Fidesz székházához szombatra. A Fidesz 25. születésnapjára időzített tiltakozást Az alkotmány nem játék elnevezésű Facebook-csoport szervezi, a másik aktualitása az alaptörvény módosításának április 1-jei hatálybalépése.

A közösségi oldalon meghirdetett akcióra ezerötszázan jelezték részvételüket. A csoport másodszor tüntet a Lendvay utcában; legutóbb a Fidesz székház udvarát egy napra elfoglalták a demonstrálók, akiket a Fidesz –mint agresszív garázdákat – feljelentett. A rendőrség csoportos garázdaság miatt nyomozást rendelt el, a tüntetők közül pedig három embert épp tegnap állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, idézés nélkül.

Az ORFK tájékoztatása szerint csoportosan elkövetett garázdaság, illetve kényszerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárásokban a nyomozók három embert hallgattak ki gyanúsítottként. Az előállítások során kényszerintézkedés nem történt. A három ember közül egy nem tett vallomást, ketten panasszal éltek a gyanúsítás ellen. Személyi szabadságot korlátozó intézkedés nem történt.

Az egyik előállított tüntető, Birtalan Gergő azt nyilatkozta, reggel 7 órakor kopogtatás nélkül mentek be kollégiumi szobájába a rendőrök, és előállították. A BRFK Gyorskocsi utcai épületébe vitték kihallgatásra. Engedélyezték, hogy később tegyen vallomást, de rabosították. A székházfoglalók előállítását a TASZ elítélte; a civil jogvédő szervezet közlése szerint a rendőrség akciója a megfélemlítést és az elrettentést szolgálja.

Megszólalt az ügyben Schiffer András, az LMP politikusa is, akinek erről is Gyurcsány Ferenc jutott eszébe, mert az eljárás szerinte a gyurcsányi rendőrséget idézi. „Miközben egy nappal korábbra hozva remegve ünnepli a Fidesz 25 éves születésnapját, és saját egykori önmagának szembeköpését, a szombati tüntetés előtt egy nappal, jogsértő módon visznek be embereket, pontosan ugyanúgy mint 25 éve, amikor a demokratikus ellenzék tagjait vitték be ilyenkor! Ne hagyjuk! Mostantól az önkény ellen, mostantól a jogállamért!”. Ezt az üzenetet Az alkotmány nem játék elnevezésű Facebook-csoport tette közzé péntek délután.

Alighanem a tüntetésektől sem független, hogy a Fidesz rendhagyó módon titokban ünnepelte 25. születésnapját a Lendvay utcában. Az ünnepségről közleményben tájékoztatták az MTI-t. Mint írták, az alapítók megemlékeztek az elmúlt 25 év legemlékezetesebb eseményeiről. Vagyis „felelevenítették a mozgalom alapításkori céljait, amelyek mindvégig meghatározták, és ma is meghatározzák a Fidesz politikáját”. Az eseményen állítólag eredeti Bambit ittak, felevenítve a múltat, bár ez némiképp jelzi a Fidesz-vezetők emlékezetének kopását: 25 éve ugyanis már rég nem forgalmaztak Bambit.

Annyi
Annyi
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.