A szélsőjobb behatolt a magyar középosztályba
A Jobbik társadalmi hátterét és a cigányellenességet vizsgálva erre a következtetésre jutottak közös elemzésükben a Tárki és a Political Capital szakértői, Bernát Anikó, illetve Juhász Attila, Krekó Péter és Molnár Csaba. Tanulmányuk a Társadalmi riport 2012 című kötetben jelent meg. (Rövid kitérő: a Társadalmi riport sok éven át minisztériumi támogatással készült, függetlenül attól, melyik párt volt hatalmon. Most először fordult elő, hogy a kormányzat nem járult hozzá a költségekhez. A tanulmányok megszületését végül a Friedrich Ebert Alapítvány, a nyomdai kivitelezést a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.)
Kétségtelen, hogy a Jobbik tábora a leginkább cigányellenes, de a romákkal szembeni elutasítás más pártok szavazóinál is komoly mértékű. A tanulmány szerint a jobbikosok 46 százaléka tekinthető kifejezetten cigányellenesnek, az MSZP-nél ez az arány 33, a Fidesz–KDNP-nél 31 százalék. Összességében elmondható, hogy Magyarországon a cigányellenesség az elmúlt több mint tíz évben nem változott érdemben, hanem – kisebb változásokkal – magas szinten állandósult. Éppen ezért kérdés, a romák iránti erős ellenszenv önmagában elegendő-e ahhoz, hogy valaki a szélsőjobboldal szavazójává váljon.
A szakértők mindenesetre más tényezőket is vizsgáltak. A Jobbik támogatóinak többsége (66 százalék) férfi, míg más pártoknál nagyobb arányban vannak a nők (56 százalék). A férfiak túlsúlyát – ami sok más európai szélsőjobboldali párt táborában is megfigyelhető – bizonyos fokig magyarázhatja a maszkulin stílus és retorika: Magyarországon ennek részei a militarista külsőségek, az erő nyelvét beszélő Magyar Gárda.
A jobbikosok körében felülreprezentáltak a fiatalok, minden második szimpatizánsuk negyven év alatti. Relatív többségük (41 százalék) középfokú végzettségű, de a diplomások tekintetében sem maradnak el más pártok választóitól.
Az iskolai végzettséggel és az életkorral is összefügg, hogy a Jobbik táborában az átlagosnál nagyobb a gazdasági aktivitás. Sajátos ellentmondás: miközben a jobbikosok a leginkább elutasítók a hazánkba érkező bevándorlókkal szemben, más pártok szavazóihoz képest jóval nagyobb arányban tervezik elhagyni az országot, és külföldön munkát vállalni. Ugyanakkor ez elsődlegesen nem a pártválasztással, hanem az életkorral függ össze. Bár a gazdasági válság nem feltétlenül jár együtt a szélsőjobb megerősödésével, az elhúzódó recessziós időszak általában kedvez a szélsőséges irányzatoknak. A különböző társadalomtudományi iskolák közt vita folyik arról, pontosan mely rétegek fogékonyak a szélsőséges ideológiákra, abban viszont teljes az egyetértés: ezek nem elsősorban a legszegényebbek, hanem olyan státuszukban elbizonytalanodott csoportok, amelyeknek még van veszítenivalójuk.
A Jobbik tökéletesen illik a képbe. Napjainkban a tipikus jobbikos szavazó így néz ki: átlag feletti anyagi helyzetben lévő, iskolázott fiatal férfi, aki félti megszerzett pozícióját. Fontos adalék, hogy a demokratikus intézményekkel szembeni minél nagyobb bizalmatlanság szintén növeli a jobbikos szavazóvá válás esélyét. A szakértők jórészt a státusz- és identitásfenyegetettséggel indokolják a jobbikosok cigányellenességét, valamint az ezzel párhuzamosan meglévő antiszemitizmusát. A szélsőjobboldal középosztálybeli szavazói úgy érzik: a „tehetősebbeket lehúzó cigányok” alulról jelentenek veszélyt számukra, másfelől pedig egy olyan „zárt, liberális, kozmopolita elitet” vélnek érzékelni, ahova ők képtelenek bekerülni. A jobbikosok felfogásában a „zsidók” ennek az elitnek a megtestesítőiként szerepelnek.
Témába vág az a több mint nyolcvan, 18 és 30 év közötti fiatal körében végzett kutatás, amely Feischmidt Margit kulturális antropológus, az MTA Társadalomtudományi Központ Kisebbségkutató Intézete munkatársának vezetésével – és a Tom Lantos Intézet támogatásával – készült. Az összegző elemzés nincs teljesen kész (ezért még nem publikus), az eredmények azonban nagy vonalakban már kirajzolódtak, s több szempontból erősítik a Tárki és a Political Capital szakértőinek állításait.
Jól látszik, hogy a jobboldali populizmusra a magasan képzett középosztály egy része is fogékonnyá vált –konstatálta az antropológus. Az úgynevezett fókuszcsoportos interjúk módszerével végzett – jellegéből fakadóan nem reprezentatív – kutatás arra keresett választ, hogy a fiatalok számára mi lehet vonzó a Jobbikban. A családnál a „nemzeti radikális” fiatalok esetében is jóval erősebb referenciát jelentenek a kortársak. Ezzel együtt gyakran megesik, hogy a Fidesz-szavazó, mérsékelten konzervatívnak és „antikommunistának” bemutatott szülők gyerekei különösebb törés nélkül, sőt a szülők egyetértésétől kísérve válnak a szélsőjobboldali eszmék követőivé.
Korábban más kutatók is rámutattak, hogy a Jobbik keresztényretorikája dacára, a szélsőjobboldal támogatói az átlagosnál kevésbé követik az egyházak tanításait. A fiatalokra is csekély hatással vannak az egyházak, mindebből azonban – jegyzi meg Feischmidt Margit – nem következik, hogy világképük egyértelmű ateista vagy racionális nézeteket tükrözne. Sokkal inkább az történik, hogy a vallás által üresen hagyott helyet a politikai és a történelem misztikus értelmezése tölti be.
Trianon olyan politikai szimbólum, amelynek rehabilitálását a Jobbik kezdte el, s népszerűségének jelentős részét is az ebben rejlő felismerésnek köszönheti. A fiataloknál az érzelmi mozgósítás nem áll meg a gyásznál, hanem kiterjed egy olyan történeti állapot, Nagy-Magyarország megidézésére, amely a mai „szégyellni való” jelennel szemben a dicsőséget, a nemzeti nagyságot, a büszkeséget hordozza. A szélsőjobboldal a két világháború közt használt politikai revizionizmus szimbólumait elevenítette fel, de kisajátított és a maga céljaira átalakított más nemzeti jelképeket is. Az antropológus közlése szerint az interjúk során többen is arra panaszkodtak: nemzeti identitásuk kifejezésére, a nemzeti közösséghez való tartozás megélésére alig van vagy egyáltalán nincs lehetőségük azoknak a fiataloknak, akik nem kívánnak azonosulni a szélsőjobboldallal kapcsolatban álló nacionalista szubkultúrákkal.
Szembeöltő tanulság, hogy a „cigánykérdés” semmi máshoz nem hasonlítható aktivitást váltott ki a megkérdezettek részéről. E téren meglehetősen nagy volt az egyetértés a különböző nézetű fiatalok között. Azok, akik ellenvéleményt fogalmaztak meg, gyorsan elszigetelődtek. A kizárólag ideológiai forrásokból eredő ellenérvek (emberi jogok, társadalmi egyenlőség) annyira hatástalanok maradtak, hogy még csak vitába se szállt velük senki. Egyedül olyanoknak sikerült elgondolkodtatniuk a többieket, akik –a szegények iránti elkötelezettségből –a szociális szakmában dolgoznak, és a munkájuk során szerzett kedvező tapasztalatokról számoltak be.
A Jobbik jelentőségét – hangsúlyozza Feischmidt Margit – nem az adja, hogy képes a fiatalok különböző csoportjait megszólítani, hanem az, hogy más szervezet, párt vagy ideológia erre nem képes. Az alternatívák hiánya az egyik legerősebb magyarázat rá, miért volt képes megerősödni a szélsőjobb Magyarországon.
