Először pár szó Paksi Istvánról. A férfi a Pélpusztai Állami Gazdaság traktorosa volt a nyolcvanas–kilencvenes években. A gazdaságot 1994-ben kettészakították, és alakítottak két kft.-t. Az egyik cég Fejér, a másik Somogy megyei földeken gazdálkodott tovább. Paksi István az utóbbi céghez került, s ott dolgozott egészen 1998-ig.

Akkor a kft.-t felszámolták. Paksit felvették négyórás postai kézbesítőnek, azóta ez a munkája. Emellett mindig tartott jószágokat, volt tehene, disznója, tyúkja, s hogy olcsóbb legyen az állattartás, háromnegyed hektár saját és két hektár bérelt földön takarmányt termelt. Aztán 2008-ban azzal szembesült, hogy a saját földje valójában nem is az övé. Ahhoz a 7700 négyzetméter szántóhoz kárpótlás révén jutott. Egy 1991-es törvény alapján az állami gazdaságok alkalmazottainak járt 20 aranykoronányi föld. Paksi Istvánnak Som község határában, a 0193-as helyrajzi számú táblában mérték ki a részét.

Tizenegy volt állami gazdasági dolgozó kapott ott földet. Ezek a somi és bábonymegyeri emberek művelték vagy bérbe adták a földjüket, és szemernyi kétség sem volt bennük, hogy az a terület az övék. Még a földalapú, uniós támogatást is megigényelték. Ezen is buktak el: egy feljelentés nyomán kiderült, hogy az a föld még mindig az államé, így aki igényelte a támogatást, jogtalanul tette. Azzal pedig nem birtokolták el a földet, hogy 15 évig sajátjukként művelték, hisz állami föld nem elbirtokolható.

A tizenegyek többsége nem nyugodott bele földje elvesztésébe. Bár legfeljebb 400-500 ezer forintot érnek ezek a minibirtokok, az ittenieknek azonban ez is nagy pénz, sokuk egyévi jövedelme sem több ennél. Paksi István a nevükben eljárva megpróbált lépéseket tenni a föld visszaszerzéséért, de öt év alatt nem ért el eredményt. Azt viszont megtudta, miért nem került a tizenegyek nevére az a tábla. Addig rendben ment minden, hogy a kárpótlási hivatal kijelölte a 0193-as táblát az állami gazdasági dolgozónak, s elkészült a terület megosztási terve –annak alapján tudták a tizenegyek, hogy kinek meddig terjed a birtokhatára –, ám hiába történt meg a megosztás, a megyei földhivatal nem jegyezte be az új tulajdonosokat.

Méghozzá azért nem, mert a megszűnt Pélpusztai ÁG somogyi földjeit művelő kft. beküldött ugyan egy bejegyzési kérelmet, de nem igazolta azt a megfelelő dokumentumokkal. A földhivatal kétszer is hiánypótlást kért, ám a kft. nem reagált ezekre a levelekre, ezért elutasították a bejegyzési kérelmet. Hogy miért történt mindez, ki volt slendrián, ma már kideríthetetlen. A kft.-t felszámolták, irattára állítólag megsemmisült, volt vezetője meghalt. Beszéltünk az ügyről a megyei földhivatallal, s ott úgy látják, hogy a tizenegyek jogalapja a 20-20 aranykorona földre megkérdőjelezhetetlen, és – valószínűleg – el nem évülő. Azt viszont a hivatalnál nem tudták megmondani, hogy a kárpótlás lezártával miképp lehet ezt a jogot – per nélkül – érvényesíteni.

A történetet megosztottuk a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel is, ám ott sem tudták, hogy ki lenne jogosult teljesíteni a tizenegyek utólagos kárpótlását. Vagyis: marad a per. Ez nem éppen rutinmegoldás a tizenegyek számára. Idősödő, falusi emberek ők, akik talán még sosem fordultak bírósághoz. Pénzük sincs pereskedni, főleg az állam ellen (mert az erős ellenfélnek látszik). Paksi István ezért felkereste Kaposváron a nép ügyvédjét, bízva abban, hogy általa térítésmentesen adhat be keresetet. Ám csak azok jogosultak a térítésmentességre, akiknél a havi egy főre jutó jövedelme kevesebb 28 ezer forintnál. Paksi most döbbent rá, hogy sokat keres: 37 ezer forintot.