Megbízható, kiszámítható partnert szeretnének látni a mindenkori magyar vezetőben, átláthatóságot, világos játékszabályokat a befektetőik számára, valamint a demokrácia, a jogállamiság intézményi garanciáit. Ugyanakkor bizonytalanok a tekintetben, hogy a magyar ellenzék képes lesz-e legyőzni Orbán Viktort és a Fideszt a jövőre esedékes választásokon, különösen, ha a kihívók nem rendeződnek a jelenleginél lényegesebb nagyobb, a laikusok számára is egyértelmű egységbe.

Ezek a szempontok az összes, megállapodásunknak megfelelően csupán informális, „magnón kívül” folytatott beszélgetésünkben elhangzottak, amikor munkatársunk vezető NATO-tagországok Budapesten dolgozó diplomatáit és külföldön, meghatározó nyugati fővárosokban élő szakembereket kérdezett arról, hogyan látják szövetségeseink a hazai ellenzéket. (A kérdés nem terjedt ki a Jobbikra.)

Az előzmény: a 2010 óta tartó Orbán-rendszerrel kapcsolatos, visszatérően emlegetett s elsősorban az általános „demokráciadeficitre” vonatkozó kritikák, valamint a Jobbik meg- és elítélése mellett a külföld fokozatosan figyelt fel a hazai ellenzékre, azt is szem előtt tartva, ki lehet majd Orbán kihívója. A hírügynökségi összefoglalókon túlmenően a világsajtó, így a The New York Times vagy a párizsi Le Figaro is saját budapesti riportban számolt be például az eddigi legjelentősebb, 2012. január eleji ellenzéki tüntetésről. A New York-i liberális lapban Kárász Palkó úgy vélte, az alkotmányozás mikéntje elleni megmozduláson való részvétel „ellenzéki reményeket táplál, hogy egy méretes tömeg világos üzenetet küldhet a kormánynak”.

„Az ellenérzés napról napra mélyül »Viktátorral«, a kormányfővel szemben, akit azzal vádolnak, hogy diktátorként viselkedik. A baloldal a kommunista rendszer 1989-es bukása óta nem mozgósított annyi embert, mint ezen a hétfőn” – írta a konzervatív francia lapban, A magyar ellenzék egyesülni próbál Orbánnal szemben című cikkében Stéphane Kovacs. S bár tavaly március közepén a The Wall Street Journal hasábjain Rácz Gergő figyelmeztetett, hogy „nem látszik az egység a magyar ellenzéken belül”, októberben Florence Labruyere, a Radio France International budapesti tudósítója azt jelentette Bajnai Gordonról, hogy „a jelenlegi kormányfő komoly riválisának tekintik”. A német nyelvterületnek az október 23-i rendezvényekkel kapcsolatos, az MTI révén a magyar nyelvű internetes médiát is bejáró visszhangjai is kiemelték Bajnai beszédét. A Berliner Zeitungban Frank Herold egyenesen arról írt, hogy a magyar ellenzék „talált egy anti-Orbánt”, de lehetséges kihívóként emlegette őt a Frankfurter Allgemeine Zeitung is. Peter Bognar a bécsi Die Pressében nem kevesebbről, mint „elővarázsolt messiásról” beszélt a 2009–10-es volt kormányfő kapcsán.

Ezt ma lényegesen másként látják forrásaink, akikkel húsvét előtt beszéltünk. A külföldi diplomaták először is leszögezték, hogy országaik nem kívánnak beavatkozni a magyar belpolitikába, ugyanakkor, mint az a nemzetközi sajtóban is számtalanszor megjelent, szerintük kiszámíthatóbb és erősebb demokratikus intézményrendszer, valamint független média kontrollja alatt működő budapesti kormány szolgálná legjobban a kétoldali kapcsolatokat, ahogyan a szövetségesi kapcsolatrendszert is.

„Ha az ellenzék le akarja győzni Orbán Viktort, nagyobb egységbe kell rendeződnie, világos alternatívát kellene vele szemben megjelenítenie” – mondta egy forrásunk, hangsúlyozva: alternatíváról, nem pedig egy tagadásokra épülő „anti-Orbánról” van szó. Egyik beszélgetőpartnerünk szerint „nem a 70-es évek Latin-Amerikájában vagyunk”, hogy ezeket a változásokat bármely külföldi kormány direkt beavatkozásokkal akarná vagy tudná kierőszakolni. Többen is megjegyezték, Gyurcsány Ferenc exkormányfővel, akit 2004-et követően eleinte Washingtonban is magasba emeltek, ünnepeltek, később pedig ejtettek, legfeljebb marginális figuraként számolnak.

Halványulni látják Bajnai Gordont; miközben elismerik 2009–10-es konszolidációját, higgadt, technokrata hozzáállását, a hátrányait is látják. Noha jó benyomást tesz üzletemberekre, megfigyelőkre, mint Amerikában például a German Marshall Fund rendezvényén, hiányzik belőle a politikai átütő erő, mondják, nem karizmatikus, nem tud maga mögött tömegeket felvonultatni. (Ellentétben – a gyenge kormányzati teljesítmény és a rossz gazdasági helyzet dacára – Orbán Viktorral.)

Mint egy nyugati diplomata nyíltan megfogalmazta, csupán két szervezetileg erős, világos üzenetek megfogalmazásában rutint szerzett, a választókörzetekért egyenként harcolni kész és egyben kormány képes pártot lát a magyarországi palettán: a Fideszt és az MSZP-t. Ezt úgy is lehet érteni, hogy az MSZP megkerülhetetlen a kormányváltáshoz, sőt az ellenzéki összefogás vezető erejének kellene ehhez lennie. Ami felveti a kérdést: mi Mesterházy és pártja megítélése a nyugati fővárosokban?

Mesterházy, akinek eleve van külpolitikai érdeklődése, és tanult Spanyolországban is, nagy hangsúlyt fektet az MSZP külföldi kapcsolatrendszerére, rendszeresen ellátogat Brüsszelen, Berlinen és több más európai fővároson kívül Washingtonba is. Brüsszelben az EU bizottságának elnöki helyére is pályázó jelenlegi európai parlamenti elnök, a német Martin Schulz a legbefolyásosabb szövetségese, s Amerikában is jól működő kapcsolatai vannak: a külügyben általában többen is fogadják, bejáratos a washingtoni és New York-i „agytrösztökbe”, s a térség iránt érdeklődő emberi jogi, valamint zsidó szervezetek vezetői is rendre találkoznak vele. Akárcsak Bajnai, ő is tartott előadást a German Marshall Fund szervezésében, s egy mindkét eseményen jelen lévő forrásunk szerint kifejezetten jó benyomást keltett. (Ha ebből bármire lehet következtetni, rá többen voltak kíváncsiak, mint a volt kormányfőre.) Ami persze abból is fakadhat, hogy még a 45 éves Bajnainál is fiatalabb, csupán 39 esztendős, valójában ő az első markáns képviselője annak a politikusi nemzedéknek, amely már a demokráciában nőtt bele a közügyekbe.

Mint kérdésünkre ketten is válaszolták, a pártra nem „ragad” a posztkommunista örökség terhe, elhiszik Mesterházynak, hogy új emberekkel új nemzedéket jelenít meg, de azt is világosan látják: egy áttöréshez Orbán kihívójának a jelenleginél sokkal erőteljesebb képet kellene tükröznie, annál is inkább, mert a választási törvény várhatóan a Fidesznek kedvező, egy oldalra lejtő pálya lesz. Hacsak... Hacsak, teszik hozzá, az elégedetlenség az elkövetkező egy évben olyannyira nem nő meg az Orbán-rendszerrel szemben, hogy a végső elkeseredettség kritikus tömeget visz át az ellenzéki oldalra. De ennek esélyét illetően a külföldi sajtó tavaly is tévedett.