Külhoni Kubatov-lista: "Rendszerszemléletű gondolkodás"

Ha Erdélyben valaki a megkérdezettek nevét és címét is tartalmazó kérdőíven adatokat gyűjt arról, hogy a határon túli magyarok támogatják-e a Fidesz nemzetpolitikáját, illetve akarnak-e szavazni a 2014-es választáson, azzal itthon nem nagyon lehet mit kezdeni – állítják forrásaink. Mindazonáltal nem tartják kizártnak, hogy az ilyen felmérés egy a külhoni állampolgárok adatait tartalmazó „Kubatov-lista” alapja lehet.

László Róbert, a Political Capital választási szakértője sem cáfolta, hogy a hazai választási eljárási – és adatvédelmi – szabályok betartását egyetlen külföldi államban sem lehet számon kérni. Ugyanakkor jelezte, hogy a határon túli szavazók kizárólag a magyar országos listára szavazhatnak majd, és három-négynél több mandátum sorsáról bizonyosan nem dönthetnek.

A szakértő a felmérést ugyanakkor nem kívánta minősíteni, mert korántsem biztos, hogy választási visszaélés előkészületéről lenne szó, hiszen azt lehet akár egyfajta közvélemény-kutatásnak is tekinteni. Maga inkább arra hívta fel a figyelmet, hogy a szavazás tisztaságát elsősorban a megfelelő hazai jogszabályi feltételek megteremtésével kell biztosítani, arra, ami külföldön történik, a magyar hatóságoknak úgysincs semmiféle befolyásuk.

Az egyik legfontosabb szempont, hogy a levélben szavazók névjegyzékét legalább a választáson részt vevő pártok képviselői teljes egészében megismerhessék. Máig nem tisztázott, hogy ezt kiknek és milyen feltételekkel tennék lehetővé, de László Róbert szerint a döntéshozóknak mérlegelniük kell, hogy a választások tisztasága a tét. Ha ugyanis a névjegyzékben szereplő személyek és az általuk ténylegesen leadott voksok összevetésére egy független grémium nem kap lehetőséget, az egész eljárás tisztessége válhat kétségessé.

A szakértő szerint az átláthatóság érdekében minden egyes országra –a kettős állampolgárságot tiltó Szlovákiára és Ukrajnára vonatkozóan is – legalább a konkrét személyek adatait nem tartalmazó regisztrációs statisztikákat akár napi frissítéssel nyilvánosságra kellene hozni. A névjegyzék átláthatóságának megteremtésével a választás tisztasága László Róbert szerint biztosítható lenne, bár maga sem tagadja, hogy a rendszer visszaélésekre adhat lehetőséget. Azt ugyanis Magyarországról senki nem tudja ellenőrizheti, hogy ki és milyen megfontolásból – önként vagy helyi erők nyomására – kéri a választói névjegyzékbe vételt, miként azt sem, ki tölti ki a szavazólapot.

Más forrásaink úgy vélik, a Fidesz ezúttal a választási eljárás egészére kitüntetett figyelmet fordít, és egyetlen voksot sem akar veszni hagyni. Tehát a teljes rendszert ellenőrizni akarja. Egy névtelenséget kérő szakértő állítja, még az sem véletlen, hogy a népszámlálási adatok közt hangsúlyozottan hívták fel a figyelmet a magukat kisebbséghez tartozónak vallók számának növekedésére. E körbe mára nagyjából egymillió magyar állampolgár tartozik, és ha ők saját kisebbségi képviselőt akarnak a parlamentbe juttatni, a választáson csak az egyéni és a kisebbségi jelöltekre szavazhatnak, az országos pártlistákra nem. Miután az ő pártpreferenciájuk eléggé bizonytalan, a kormányoldal akár úgy is gondolhatja, jobb, ha ők a listára nem is voksolnak.

Forrásunk szerint a Fidesz talán jobban bízik a határon túli magyarokban, s ha itthon kevesebb szavazat érkezne az országos listára, a külhoniak komolyabban befolyásolhatják az onnan kiosztható mandátumokat. Informátorunk úgy véli, a mostani felmérés is része lehet a „rendszerszemléletű” gondolkodásnak. Ha a jobboldal potenciális támogatóiról sikerül adatokat szerezni, körükben célzott kampány folytatható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.