Az mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy a korábbi, egyértelmű szabályok alapján érkező finanszírozást felváltotta az úgynevezett „tárgyalásos pénzügyi rendezés”. Vagyis egy-egy intézmény költségvetését leginkább az befolyásolja, mennyire kritikus a kormány felsőoktatást érintő politikájával kapcsolatosan.

A rektorok tulajdonképpen sikerként könyvelhetik el, hogy az elmúlt két hónapban távol tartották magukat a kormánykritikus, radikálisabb megszólalásoktól. Ezekben a napokban hirdették ki ugyanis a következő évek uniós forrásokból megvalósuló fejlesztési pályázatainak győzteseit. Úgy tudjuk, az intézmények többségében újabb uniós fejlesztések indulnak el. Ami a kiszámítható finanszírozást illeti: az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményben tudatta, hogy „a kormány, ígéretéhez híven, újabb 3,91 milliárd forint támogatást biztosít egyes felsőoktatási intézmények számára”.

Nos, az ígéretekről: a kabinet a korábbi egyetemi tiltakozások hevessége láttán valóban belengetett pluszforrásokat, azok azonban nem fordíthatók működésre, márpedig a költségvetésből épp erre a célra nem jut elegendő pénz. Jelenleg pedig a PPP-kiváltásra és az adósságrendezésre fordítható beígért forrás sem jelent még meg az intézmények költségvetésében.

És akkor az „újabb forrásról”: ez a közlemény szerint a 2010 előtt kiírt európai uniós pályázatok önerőigényének biztosításához járul hozzá.

Mit is jelent ez?

Az intézmények azért vannak súlyos válságban, azért kell oktatókat elküldeniük, szénszünetet tartaniuk, a dologi kiadásaikat nullára írniuk, a fejlesztéseiket egyelőre be nem látható időpontra elhalasztaniuk, mert a működési költségeiket nem tudják fedezni a csökkentett költségvetésből. Ez a pluszforrás viszont működésre nem fordítható, és segítséget sem jelent mindenkinek. Azoknak például bizonyosan nem, akik szabályszerűen, időben lezárták az uniós projektjeiket. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a kormány folytatja azt az önkormányzatok adósságkonszolidációja során már megkezdett gyakorlatát, hogy az, aki jól csinálta a dolgát, végül rosszul jár. Kétségtelen ugyanakkor, hogy azoknak az intézményeknek, amelyeknek elhúzódó programjaik vannak, jól jön a segítség. Meg – tegyük hozzá –azoknak is, akik a projektjeiket nem kellő körültekintéssel tervezték, vagyis olyan kiadásokkal kell számolniuk, amelyeket nem terveztek. Igaz, egy-egy milliárdos nagyságrendű beruházásnál ilyen valóban könnyen előfordulhat.

Egy a körülményeket meglehetősen jól ismerő forrásunk azonban arra figyelmeztet, hogy a most meghirdetett pénznek a jelentős része valójában nem a felsőoktatásba áramlik majd, azt inkább egészségügyi beruházásokra kell költeni. Azzal ugyanis, hogy a kórházakat államosították, az államnak át kell vállalnia az önkormányzati egészségügyi intézményekben zajló európai uniós fejlesztések önrészét is. Ez annak ellenére igaz a klinikák esetében is, hogy a fenntartók valójában az egyetemek – az államnak tehát nekik is oda kell adniuk azt a pénzt, amit a tisztán állami fenntartású kórházak pályázataihoz biztosít. A most közleményben bejelentett milliárdok jelentős részét tehát végül a klinikák „szívják fel”.

A kerekasztalnál: alkuhelyzetben a kormány