Az ellenzék vesztett, az E14 nyert

Szerdán elemzi a dunakeszi választás eredményét az MSZP elnöksége, Bajnaiék elégedettek.

Fölényes fideszes győzelmet hozott az időközi önkormányzati választás Dunakeszin, a 7. számú választókörzetben. A korábbi fideszes képviselő halála miatt kiírt voksoláson a nagyobbik kormánypárt színeiben induló Benkő Tamás 563 voksot kapott, amely önmagában több, mint a „demokratikus ellenzék” által begyűjtött összes szavazat.

A második helyen az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért színeiben – de formálisan függetlenként – induló Oláh Noémi végzett 249 szavazattal, a harmadik helyre a jobbikos Bernát Kristóf futott be 168 vokssal, míg az MSZP-jelöltjének, Feketéné Miczki Melindának csak az utolsó helyre jutott, 153 szavazattal. Bár ez az eredmény, illetve annak eloszlása sokakat meglepett, a Fidesz győzelme valójában egyetlen pillanatig sem volt kétséges.

A 2010-es választáson a fideszes Fodor Sándorné (az ő halála miatt vált szükségessé most az újabb voksolás) 459 szavazatot kapott, vagyis a nagyobbik kormánypárt azóta, vagyis három év kormányzás után még növelni is tudta támogatottságát a körzetben. Akkor az MSZP-s Miczki Melinda és a még az LMP színeiben politizáló Oláh Noémi is másféle arányban kapta a voksokat: a szocialista politikusnő 225-öt, míg a zöldpárti Oláh Noémi alig 100 szavazatot tudott begyűjteni. Az arány most felcserélődött, ami vélhetően inkább a mögöttük álló pártoknak és nem a személyüknek szólt.

A körzet választási történetéhez tartozik még, hogy 2006-ban – amikor még nyolc jelölt is indult – szintén a Fidesz nyert fölényesen: ugyancsak Fodor Sándorné szerezte meg a képviselői helyet (akkor 320 vokssal, ami 43 százalékot jelentett), az MSZP–SZDSZ által támogatott Pintér Béla akkor a második helyet tudta elérni. Egyedül 2002-ben volt arra példa, hogy a szocialisták meg tudták előzni a fideszes jelöltet (akkor is csak rendkívül szorosan: 118/103 arányban), de a mandátumot ekkor sem nyerték el, azt a Dunakeszi Lokálpatrióta Kör színeiben induló László Zoltán kapta, a maga 209 szavazatával.

A mostani időközi választás abban mindenképpen történelmi volt, hogy most először mérettette meg magát a Bajnai Gordon nevével fémjelzett E14–PM választási szövetség.

A szocialisták korábban elmondták, hogy a „demokratikus ellenzéki oldal” képviselői között voltak háttéregyeztetések a közös indulásról, de azok – miután szerintük a többi résztvevő nem ajánlott konkrét jelöltet – eredménytelenek maradtak. Ezek után az MSZP-t is igencsak meglepte, amikor kiderült, hogy Oláh Noémivel az E14–PM is versenybe száll, és ezzel megosztja az ellenzék támogatottságát – ugyanakkor tény az is, hogy az előzetes felmérések számukra épp azt mutatták, hogy Oláh végez majd a Jobbik, ők pedig a Fidesz mögött. Vagyis: minden megfordult.

A feszült hangulatot jellemezte az utolsó napokban, hogy a „demokratikus ellenzéki oldal” pártjai is inkább egymással voltak elfoglalva, miközben egyes hírek szerint a Fidesz élt a kampányok kevésbé etikus eszközeivel is. A választás napja előtt a rendőrség igazoltatott például két budapesti fiatalt. Ők elismerték, hogy a Fidesz megbízásából terjesztettek névtelen, a szocialista jelöltet lejárató szórólapokat a körzetben. Sőt, lapunkhoz egy másik, kézzel írt szóróanyag is eljutott: ebben egy bizonyos „Kérész Tibor” arra kéri a környékbeli lakótársait, hogy semmiképpen ne szavazzanak a baloldal jelöltjére, hiszen most a Fidesz van kormányon, egy ellenzéki képviselő pedig nyilvánvalóan semmit sem lesz képes elérni.

A választási eredményt a Fidesz és az E14–PM is sikerként értékelte. Utóbbi szerint sikerrel tudták megszólítani a választásukban bizonytalanokat, és ez valójában az első lépés a teljes korszakváltás felé. Oláh Noémia Népszabadságnak nyilatkozva azt mondta: számítani lehetett a fideszes győzelemre, de a huszonkét százalékos támogatottság elérése egy „két hónapos párt és egy friss pártszövetség számára így is figyelemre méltóan komoly eredmény”. Oláh Noémi ugyanakkor hozzátette: szerinte semmiképpen nem szabad országos következtetést levonni a helyi eredményből. „Ha az E14–PM és az MSZP majd egy nagykoalícióban, az ország érdekében fog együttműködni, akkor a felhajtóerő meg fogja sokszorozni az erejét. Nem szabad most rögtön csodát várni. Az első, fontos lépést megtettük, ezen az úton kell kitartással és alázattal továbbmenni”–tette hozzá lapunknak az E14–PM politikusa.

Információink szerint a helyi szocialisták már elkészítették jelentésüket a felkészülésről és az eredmény elemzéséről, a választás következtetéseit – a szentendreivel együtt, ahol szintén a Fidesz jelöltje győzött az MSZP volt polgármesterével szemben – a szerdai országos elnökségen tárgyalják majd.

Megszaggatott plakát – a kampány a végére eldurvult
Megszaggatott plakát – a kampány a végére eldurvult
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.