Tasnádi Péter nem vesztegetett

Első fokon bűncselekmény hiányában felmentette a vesztegetés vádja alól a Balassagyarmati Törvényszék Gaál Katalin igazságügyi orvos szakértőt, Berta József ügyvédet és Tasnádi Pétert. A vád szerint Tasnádi évekkel ezelőtt hárommillió forint kenőpénzt fizetett egyik ügyvédje, Berta József közvetítésével egy számára kedvező igazságügyi elmeorvosi szakvéleményért, amit egy Gaál Katalin által vezetett háromtagú orvoscsoport el is készített.

Gaál Katalin szakvéleményében mániás depressziót állapított meg Tasnádinál, ami egyben azt is jelentette, hogy korlátozottan beszámítható. Ez a szakvélemény később komoly súllyal esett latba Tasnádi egyik perében, jóval enyhébb büntetést kapott, mint kaphatott volna. Az ügyészség az után indított nyomozást, hogy előkerült egy levél, amelyben Tasnádi még a börtönből arra kérte egyik barátját, hogy adjon hárommillió forintot az ügyvédének, mert kell a pénz a szakértőkre.

A hatóságok ezt úgy értelmezték, hogy ez az összeg kenőpénznek kell. Vagyonosodási vizsgálatnak vetették alá a szakértőket, elsősorban Gaál Katalint, kutattak a feltételezésük szerint neki juttatott pénz után, de mindhiába. Közben egy másik eljárásban elrendelt vizsgálat alapján az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet még súlyosabbnak ítélte Tasnádi állapotát. Szerintük is csak korlátozottan beszámítható. Az ügyészség azonban egy debreceni szakértővel is megvizsgáltatta Tasnádit, aki beszámíthatónak tartotta.

Majd egy romániai orvoscsoporttól is szakvéleményt kértek, ők a két első szakvéleménnyel értettek egyet, azonban az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) a debreceni szakvélemény mellett tette le a voksát, így a vesztegetési ügy a bíróságra került. Ott azonban az ETT ítészei is elismerték, hogy Gaál doktornő és csapatának szakvéleménye megfelelt a szakmai protokollnak, még akkor is, ha más végeredményre jutott, mint az ETT. Miután sem szakmai, sem pénzügyi oldalról semmi nem igazolta a korrupció vádját, a bírság mindhárom vádlottat felmentette.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.