Visszakéri a díjat Balog

Balog Zoltán arra kéri Szaniszló Ferenc újságírót, adja vissza a neki tévedésből megítélt Táncsics-díjat. Az emberi erőforrások minisztere a Szaniszló Ferencnek írt levél másolatát egyúttal közzétette saját honlapján.

A tárca vezetője azt írta: „2013. március 15-e alkalmából Táncsics-díjat adományoztam Önnek a Magyar Újságírók Közössége felterjesztése alapján”. „A döntés meghozatalát követően értesültem azokról, az elmúlt években tett kijelentéseiről, melyekkel nem tudok azonosulni, mert szemben állnak az általam és a Kormány által képviselt értékekkel” –folytatta Balog.

„Rossz döntésemet a nyilvánosság előtt is rögtön beláttam. Más eszközöm nem lévén, ezúton kérem arra, szíveskedjen visszaadni az Önnek általam, tévedésből megítélt Táncsics-díjat. Bízom bölcs döntésében” – zárul a levél. Mint arról beszámoltunk, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felkért szakmai bizottság sem javasolta Szaniszló Ferencet Táncsics-díjra, erről a testület egyik tagja számolt be lapunknak.

Végül azonban Halász János kulturális államtitkár javasolta Balog Zoltán miniszternek, hogy a felterjesztett, de elutasított jelöltek közül Szaniszló is kapja meg a díjat. Balog Zoltán, értékelve a botrányt, amit Szaniszló díjazása kiváltott, s azt, hogy vezető újságírók sokasága adja vissza korábban elnyert Táncsics-díját, közleményben határolódott el saját döntésétől. „Mivel a jogszabályok nem teszik lehetővé a kitüntetések és díjak visszavonását, így csak sajnálatomat tudom kifejezni a rossz döntés miatt” – közölte.

Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet is azt kérte kedden a magyar kormánytól, hogy vonja vissza Szaniszló Ferenc Táncsics-díját. A diplomata csalódást keltőnek nevezte a díj odaítélését. Hétfőn Ilan Mor izraeli nagykövet is felkérte a kormányt, hogy vonják vissza Szaniszló kitüntetését. Az izraeli kérésre Vona Gábor Jobbikelnök is reagált, aki azt írta, Mornak semmi köze ahhoz, hogy Magyarországon ki milyen díjat kap, és szerinte kérése a zsidóság világuralmi törekvéseire utal.

A Jobbik elnöke azt ígérte: „Abban a pillanatban, hogy kormányra kerülünk, Gyöngyösi Márton lesz a külügyminiszter, Szaniszló Ferenc pedig a médiahatóság élére kerül”. „Vonják vissza ennek a Szaniszló nevű elmeháborodott zsebnyilasnak a díját! Lécci, lécci, lécci!” – ezt írta Facebook-bejegyzésében Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője. Az MSZP is tovább foglalkozott az üggyel. Lendvai Ildikó parlamenti képviselő közleménye szerint, ha a kormány akarná, találna módot Szaniszló Ferenc díjának visszavonására. Balognak csupán egy miniszteri rendeletet kell saját hatáskörében módosítania ahhoz, hogy lehetővé váljon a Táncsics-díj visszavonása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.