Még hiányzik tízmilliárd a BKV kasszájából

Semmilyen feltétel nem adott a főváros környéki buszjáratok átvételéhez a Volánbusz társaságnál – derült ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban tartott legutóbbi egyeztetésen, ám a tárca politikai okokból mégis ragaszkodik a szolgáltatóváltáshoz.

A találkozón Németh Lászlóné fejlesztési miniszter mellett Tarlós István, Budapest főpolgármestere, valamint az érintett cégek – Volánbusz, Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV – vezérigazgatói vettek részt. A tárgyaló felek lapunk információi szerint arra jutottak, hogy az agglomerációs járatokat továbbra is a BKV üzemelteti majd saját járművekkel és sofőrökkel, csak éppen a Volánbusz alvállalkozójaként.

Senkit sem zavart, hogy közben érvényes tender zajlik az ügyben. A Volánbusz március elején írt ki pályázatot 2013. május 1-je és 2014. január 31-e közötti időszakban történő szolgáltatásra a jelenleginél 35-40 százalékkal kisebb teljesítményre. A fővárosi közlekedési társaság, illetve a felügyeletével megbízott (BKK) viszont még nem adta be pályázatát. A cégvezetők ugyanis olyan ajánlatot szeretnének tenni, ami némi nyereséget is hozna. Ám ilyen szerződésre kevés esélyük van. Jó esetben a jelenlegihez hasonlatos feltételek és díjtételek mellett folytathatják ugyanazt a tevékenységet.

Pedig lenne helye a pluszpénznek. A vállalat a márciusban még mindig csak készülő idei üzleti tervén továbbra is tízmilliárdos lyuk tátong a különféle megtakarítási kísérletek, illetve a városvezetői nyilatkozatok ellenére. Ráadásul a VT Transman buszok beállítása plusz 3,5 milliárddal terheli meg a cég költségvetését. (Ezt Vitézy Dávid BKK-vezérigazgató korábban többször tagadta.)

Az új szolgáltató egyébként belső információk szerint az eredeti határidőhoz képest egy hónappal később állítja csak forgalomba buszait. A takarékoskodás ellen hatott, hogy az új járművek nem koncentráltan egy városrészben, hanem szétszórtan Budapest több kerületében jelennek majd meg, így nem lehetett bezárni egy buszgarázst. A szolgáltatás színvonala sem csökkenthető tovább, hiszen már így is akad olyan troli, amely csak este nyolcig jár. S nem csak emiatt főhet a BKV-menedzsment feje. Az Országgyűlés ugyanis törvénybe iktatta a szállítói tartozások 30 napos határidejének uniós alapelvét. Márpedig a BKV a 60 napos határidőt is alig tudja tartani.

A módosítás 40 milliárd forintos szállítói tartozást érinthet, amelynek kifizetése – jelen állás szerint májusban lép hatályba az új szabályozás – akár húszmilliárdot is elérő likviditási gondokat okozna a cégnél. A BKV üzleti terve legkorábban április végén kerülhet a Fővárosi Közgyűlés elé.

A finanszírozás kérdőjelei mellett a sztrájkveszély elhárítása is komoly erőket kötött le a BKV-nál, de úgy tűnik, az átlagos háromszázalékos bruttó béremeléssel és az ötezer forintos étkezési utalvánnyal sikerült leszerelni a szakszervezeteket. A sztrájkbizottságot ugyan nem oszlatták fel, de a cégvezetés erősen bízik a megállapodásban. Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke kissé szkeptikusabban látja a helyzetet: a cég ultimátumként ajánlotta meg a béremelést, ha a szakszervezetek nem fogadják el, akkor az elmaradt törzsgárdapénzeket se fizetik ki.

Az érdekképviseletek egyelőre gondolkodnak az ajánlaton. A BKV szétválasztása viszont lekerült a napirendről. A kötött pályás, illetve a buszágazatot novemberben két üzemigazgatóság alá szervezték, januárban pedig módosították az alapító okiratot is. Tarlós István főpolgármestert viszont még nem sikerült meggyőzni a lépés szükségszerűségéről. Így hiába készültek el a döntéselőkészítő tanulmányok, illetve vizsgálatok, és hiába szabott erre 2013 végi határidőt a Fővárosi Közgyűlés, a cég szétbontását bizonytalan időre elnapolták.

A Volánbusz alvállalkozója lesz a BKV
A Volánbusz alvállalkozója lesz a BKV
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.