Helyesbítés helyett

Ángyán József szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet új módszere a kényszerhasználat, a vesztesek pedig ismét a kistermelők.

Megdögletek! – Nagy erőkkel került szembe a somogyi gazda címmel jelent meg az a riportunk, aminek okán helyesbítést vár tőlünk a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA). A cikk arról szólt, hogy két, bábonymegyeri őstermelő 80 hektár állami földbérlethez szeretett volna jutni, s ezért tavaly szeptemberben elindultak azon a pályázaton, amit az NFA a falujuk határában lévő 1045 hektárra írt ki. A pályázat eredményét január 5-én tervezte kihirdetni az NFA, ám február végén a marha- és sertéstartással foglalkozó gazdák hiába érdeklődtek a szervezetnél, nem kaptak tájékoztatást a tenderről. Kaptak viszont fenyegetést ismeretlenektől, ellenőrzést a zöldhatóságtól. Nem találtak szabálytalanságot.

A két őstermelő – idézzük cikkünket – „beszélt Ángyán Józseffel, aki fideszes képviselőként keményen támadta a földhaszonbérletek elbírálását, mert az NFA nem a kistermelőket, hanem az oligarchákat és a kormánykörökhöz közel álló vállalkozókat juttatta nemegyszer több száz hektáros területhez”. E mondatot kifogásolta Sebestyén Róbert, az NFA elnöke. Szerinte a cikk „hamis színben tüntette fel az NFA tevékenységét, amikor Ángyán József magánvéleményét úgy adta, mintha tőle függetlenül, tehát tényként lehetne megállapítani…” Bár e mondatból szerintünk kiderül, hogy Ángyán magánvéleményéről van szó, ennek ellenére helyt adunk az elnök kérésének.

Tegyük azért hozzá: az elmúlt évben tucatnyi cikket írtunk arról, hogy a földbérletpályázatokon a politikai kapcsolatokkal rendelkező vállalkozók feltűnően nagy területhez jutottak a kis- és az őstermelők rovására, s ezeknek a cikkeknek a lényegi elemeit soha nem cáfolta az NFA. Amúgy a bábonymegyeri ügyben levelet írtunk Szabó Csabának, az NFA miniszteri biztosának. Azt kérdeztük, miért nincs eredménye a pályázatnak. A levelet február 25-én küldtük el. A miniszteri biztos tudta, hogy a válaszra két napon belül szükség van, s nem igényel több időt. Azóta eltelt három hét – válasz még nem érkezett.

Ugyanakkor a bábonymegyeri pályázatot szép csendben eredménytelenné nyilvánították. Ezt a két gazda a múlt héten tudta meg, miután újra felkereste az NFA kaposvári hivatalát. Ott azt mondták nekik, hogy mivel olyan sok volt a pályázó, nem tudtak dönteni. Ezért egy évre kiadták kényszerhasználatra az 1045 hektárt. Egy tehenészetnek, valamint egy bábonymegyeri család öt tagjának. A família eddig 380 hektáron gazdálkodott, most kapott még 900-at. Egyébként a pályázat kimenetelét a két bábonymegyeri őstermelő megmondta előre, még a „kényszerbérlő” nevét is papírra vetették. Nem hittem nekik. A két gazda döbbenten nézett rám:

– Hol él maga? – kérdezték. – Az NFA nem is akar dönteni, csak az időt húzni. Aztán amikor már vetni kell, akkor bejelentik, hogy nem lehet tovább várni a döntéssel, ezért kiadják a földet kényszerhasználatra. Nekünk meg megint nem jut föld.

A jóslat centire bejött.

Mostanában Ángyán József is arról beszél, hogy az NFA új trükkje a kényszerhasználat. És e módszernek sem a kistermelők a nyertesei. Persze ez a magánvéleménye.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.