A Klubrádióé a 95,3!

Örülünk, és ezt tanácsoljuk a hallgatóinknak is – így kommentálta Arató András, a Klubrádió elnök-vezérigazgatója a Médiatanács döntését, amely hosszú jogi huzavona után csütörtökön végül a Klubrádiót hirdette ki győztesnek a Budapest 95,3 MHz-es frekvenciapályázaton.

A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy egy éve, március 14-én született az első jogerős bírósági ítélet, amely kimondta, hogy a Médiatanács törvénytelenül hirdette ki győztesnek az Autórádió Kft.-t ezen a frekvenciapályázaton. Azóta további három jogerős ítéletet hozott a bíróság, és ezekben mindig a Klubrádiónak adtak igazat a Médiatanáccsal szemben. Arató szerint a hatóság magatartása egyértelműen kárt okozott a Klubrádiónak ebben az egy évben. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a 95,3-as frekvenciapályázat speciális volt, mert a jelentkezőknek 41 százalék zenét kellett ajánlaniuk.

Ez pedig alapvetően eltér a mostani klasszikus hírrádiós formátumuktól. Ráadásul a 95,3-as frekvencia nagyon drága, mondta, hiszen évi 55 millió forint plusz áfát kell fizetni érte, miközben a Lánchíd Rádió, az Info Rádió, a Mária Rádió és a Katolikus Rádió közösségi, tehát ingyenes frekvenciát kapott. Mindezek alapján a vezérigazgató úgy véli, a Klubrádiónak okozott károk, illetve a többi, hasonló tematikájú rádióknak nyújtott előnyök figyelembevételével köthetik meg a szerződést a Médiatanáccsal.

A Médiatanács csütörtöki közleménye szerint a bíróság mindenki számára megnyugtató, jogállami döntéssel zárta le a vitát. A hatóság szerint a sokáig feloldhatatlannak tűnő, összetett jogvita azért alakult ki, mert a Klubrádió a közigazgatási bíróságon támadta meg a nyertes pályázatát. Mint írták, „a bíróság Autórádiót érintő döntése következtében szokatlan jogi helyzet állt elő, lévén egyszerre vált bizonytalanná a pályázati eljárás eredményessége és érvényessége”.

„Mivel azonban a frekvenciapályázatokon csak minden kétséget kizáróan érvényes és eredményes pályázati eljárás után lehet nyertest hirdetni, a felek számára nem maradt más lehetőség, mint végigjárni azt a jogállami utat, amelyet egy minden kétséget kizáró és senki által nem vitatható bírósági döntés zár le” – közölte a Médiatanács.

Közel másfél éve küzd a Klubrádió az általa jelenleg is használt 95,3-as frekvenciáért. A Médiatanács tavaly december végén vonta vissza a Budapest 95,3 MHz-es frekvenciára kiírt pályázatot egy évvel ezelőtt lezáró döntését. Ez volt az ominózus döntés, amelyben a hatóság az Autórádió Kft.-t hirdette ki nyertesként a pályázaton. A bíróság azonban kimondta, hogy alakilag érvénytelen volt az Autórádió pályázata, mert annak egyetlen oldala sem volt cégszerűen aláírva. Ebből az ítéletből a Médiatanács azt „vezette le”, hogy akkor neki alakilag újra át kell néznie az összes pályázó anyagát, így aztán kizárták a Klubrádiót is, mégpedig azzal a tragikomikusnak nevezhető indoklással, hogy a pályázati dokumentáció szöveges oldalainak üres hátoldala nem volt aláírva és beszámozva.

A rádió megtámadta a kizáró végzést és határozatot is, a bíróság mindkét esetben jogerősen a Klubrádiónak adott igazat. A Médiatanács azonban ahelyett hogy végrehajtotta volna a jogerős ítéleteket, az ügyészséghez fordult azzal, hogy a bírósági döntések jogilag ellentmondó helyzetet teremtenek. A hatóság az ügyészség állásfoglalása alapján vonta vissza decemberben az egy évvel korábbi, a pályázatot lezáró döntését. A bíróság múlt kedden ezt helyezte hatályon kívül. Ez volt a negyedik jogerős bírósági döntés, amely kimondta, hogy a Médiatanács törvénytelenül járt el a 95,3-as frekvenciapályázaton. A bíróság múlt keddi ítélete szerint a Médiatanács nem tett eleget az ítélőtábla tavalyi ítéletének, azaz nem hozott egyértelmű érdemi döntést a pályázat végeredményéről. A jogerős döntés értelmében a pályázat továbbra is érvényes, a bíróság pedig lényegében kötelezte a Médiatanácsot, hogy hirdessen nyertest. Most ezt tette meg a Médiatanács azzal, hogy végül is a Klubrádiót hirdette ki győztesként.

A Klubrádió a bíróságon küzd a 92,9-es közösségi frekvenciaért, ebben az ügyben másodfokú bírósági döntésre vár. Arató András közölte, a Médiatanács mostani döntése nem befolyásolja azt, hogy továbbra is igényt tartsanak a 92,9-es hullámhosszra. Ezt az ingyenes frekvenciát a Klubrádió még a 2010-es választások előtt nyerte el, de sem az akkori médiahatóság, vagyis az ORTT, sem annak jogutódja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nem kötött velük szerződést. Az elsőfokú bíróság februárban a Klubrádiónak adott igazat, és létrehozta ezt a műsor-szolgáltatási szerződést. A hatóság azonban fellebbezett, mert szerinte az új médiatörvény alapján csak hatósági szerződéssel lehet frekvenciához jutni, ami a médiahatóság jogköre, nem pedig polgári bíróságé.

Másrészt szerintük a Médiatanácsot nem terheli szerződéskötési kötelezettség. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon visszaküldte első fokra a keresetet. A Médiatanács fellebbezésének az ítélőtábla annyiban adott helyt, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta az új médiatörvényt, és ezt nem is indokolta. Magát a szerződést létrehozó elsőfokú döntést azonban az ítélőtábla megalapozottnak találta, csak az indoklást hiányolta, hogy miért a polgári törvénykönyv és nem a médiatörvény alapján hozták létre a szerződést. A Fővárosi Törvényszék a megismételt eljárásban novemberben ismét úgy döntött, hogy létrehozza a Klubrádió műsor-szolgáltatási szerződését, de ezt az ítéletet a Médiatanács megint megfellebbezte.

Hadd szóljon

Az MSZP üdvözli a Médiatanács döntését, hogy sikerült végre elfogadnia, majd érvényesítenie a független bíróság jogerős ítéletét, és a 95,3-as budapesti frekvenciát odaítélte a Klubrádiónak. Mesterházy Attila pártelnök közleménye szerint csak remélni tudják, hogy „ezek után az Orbán-kormány nem meri alaptörvénybe foglalni a Klubrádió örökös és visszamenőleges elnémítását”. Az elnök úgy fogalmazott: kiderült, hogy volt értelme annak a küzdelemnek, amiben az MSZP mindvégig támogatta a jogaiért harcoló Klubrádiót. A DK a demokrácia és a jogállam győzelmének nevezte a Klubrádió frekvencianyerését. (B. I.)

Arató András és Vicsek Ferenc a jogerős bírósági döntés után FOTÓ: MÓRICZ SIMON
Arató András és Vicsek Ferenc a jogerős bírósági döntés után FOTÓ: MÓRICZ SIMON
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.