A példa nélküli ország
„Az unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul” – rögzíti a lisszaboni szerződés. Nemzetközi jogászok szerint a dokumentumnak ez a 2. cikke szolgálhat alapul arra, hogy a közösség az alaptörvény negyedik módosítása kapcsán – amelyben alkotmányos rangra emelnek számos, az Alkotmánybíróság által korábban kifogásolt rendelkezést, s ezzel a hatalommegosztás klasszikus elveit is megkérdőjelezik – fellépjen Magyarországgal szemben.
Az alkotmány megalkotása a tagállamok kizárólagos felelősségi körébe tartozik, és forrásaink szerint meglehetősen szokatlan, hogy a közösség azzal kapcsolatban fogalmazzon meg konkrét kifogásokat. Vagyis: szinte példa nélküli, ami Magyarországgal kapcsolatban most történik. Soha nem vetődött fel ugyanis, hogy egy uniós országgal szemben azért kellene fellépni, mert „súlyosan és tartósan megsérti a 2. cikkben említett értékeket”, tehát alapvető jogállami és demokratikus értékeket rúg fel.
Az Európai Unió ezt egyelőre nem nyilvánította ki, de José Manuel Barroso bizottsági elnöknek Thorbjorn Jaglanddal, az Európa Tanács főtitkárával közösen kiadott múlt heti közleménye szerint az alaptörvény hétfőn elfogadott módosítása aggodalomra ad okot a tekintetben, hogy megfelel-e a jogállamiság elveinek és az uniós jognak. Ez pedig forrásaink szerint előrevetíti annak lehetőségét, hogy a közösség további vizsgálódást tart majd szükségesnek, és ha ez bekövetkezik, az országnak súlyos következményekkel kell számolnia.
Ez diplomáciai szempontból is meglehetősen pikáns kérdés, mert ha az unió hivatalos eljárást kezdeményez, annak nemcsak Magyarország, hanem a közösség egésze számára is kínos üzenete lehet. Informátoraink úgy vélik, hogy a lisszaboni szerződés 2. cikkének megsértésére alapozott vizsgálódás Brüsszelnek is presztízsveszteség lenne, hiszen kiderülne: olyan államot vettek be a „csapatba”, amely utóbb méltatlannak bizonyult arra, hogy a nemzetek élcsoportjának tagjává váljék. Ezért el kell dönteni, hogy vállalják-e a konfliktust, vagy a csendes diplomácia eszközeivel próbálkoznak.
A legsúlyosabb szankció a lisszaboni szerződés 7. cikke szerint az lehet, hogy a tagállamok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács „amennyiben a (2) bekezdés szerinti megállapításra jutott, minősített többséggel úgy határozhat, hogy a kérdéses tagállamnak a Szerződések alkalmazásából származó egyes jogait felfüggeszti”. Az érintett ország képviselői ebben az esetben a tanácsban nem szavazhatnak, ami azt jelenti, hogy érdekeik érvényesítése érdekében nem tehetnek semmit. Erre még nem volt példa.
A szavazati jog megvonására egyébként csak elég hosszas eljárás után van lehetőség. A jogállamiság alapelveinek súlyos sérelmére az Európai Tanács, a tagállamok egyharmada, az Európai Parlament vagy az Európai Bizottság hívhatja fel a figyelmet, és a bizottság négyötödös többséggel állapítja meg, hogy a jogsértés veszélye fennáll.
De azt, hogy a vizsgálat alá vont tagállam valóban „súlyosan és tartósan megsérti a 2. cikkben említett értékeket”, már a tanácsnak kell kimondania, és ehhez egyhangú döntés kell. Ha ebben sikerül egyetértésre jutni, a szavazati jog megvonása már egyszerűbb lehet, mert ahhoz csak minősített többségre van szükség. Ilyenkor a 27 tagállam képviselőinek szavazatát az adott országok népességéhez viszonyítva veszik figyelembe, és a döntéshez az unió polgárainak legalább 65 százalékát képviselő voksra van szükség. A kérdést tehát ebben az esetben a nagyobb tagállamok is eldönthetnék, de forrásaink úgy vélik, elég valószínűtlen, hogy ez bekövetkezzék.
Inkább marad a diplomáciai nyomásgyakorlás, amire valamivel több, mint tíz éve Ausztria esetében volt példa. Akkor a szélsőjobbos politikai nézeteket valló kormányfő miatt a kapcsolatokat Béccsel valamennyi tagállam a minimálisan szükséges technikai szintre korlátozta. Felvetődött a szavazati jog megvonása is, de az akkori szabályozás még kevésbé tette lehetővé, hogy ezzel az eszközzel éljenek. Ilyen megállapodás Magyarország esetében nincs ugyan, de szakmai körökben úgy látják, a kormányfő meglehetősen elszigetelődött, és alig-alig találkozik más uniós tagállamok első számú vezetőivel.
Informátoraink ugyanakkor azt gondolják, hogy Brüsszel maga elé engedi az Európa Tanácsot (ET), amelynek a mozgástere sokkal nagyobb. Az unió alapvetően a közösségi vívmányok érvényesülését kérheti számon a tagállamoktól, ilyen lehet például a hallgatói szerződések kérdése, amely a munkaerő szabad áramlásának korlátozását jelentheti. Ebben az ügyben akár az Európai Unió Bírósága is állást foglalhat, de ott sem az alaptörvény vonatkozó rendelkezését semmisítenék meg, hanem beérik azzal, hogy megállapítják: Magyarország nem teljesített egy uniós normát.
Az ET és az alkotmányügyi kérdésekben illetékes Velencei Bizottság viszont – az emberi jogok európai egyezményére hivatkozással – szélesebb körben vizsgálódhat. A tanács parlamenti közgyűlése már korábban kilátásba helyezte, hogy Magyarország ellen egyes, a jogállamiságot sértő törvények elfogadása miatt monitoringeljárást kezdeményez, és erről hamarosan döntés várható. Az alaptörvény hétfőn megszavazott negyedik módosítása pedig valószínűleg tovább erősíti a testületet abban, hogy ezt az eljárást – amelyre uniós tagállammal szemben még soha nem került sor – el kell rendelnie.
Az Európai Bizottság szakértők szerint nyilván figyel majd erre, és a saját későbbi lépéseit vélhetőleg az ET megállapításaitól teszi függővé. Arra azonban forrásaink nem számítanak, hogy Magyarországot igazán móresre tanítaná bárki. Úgy gondolják, maradnak a finomabb diplomáciai eszközök, és a közösség inkább a magyar választókra bízza, hogy a jelenlegi helyzetre megoldást találjanak.
