Orbán kiosztotta a bíróságot

Orbán Viktor tegnap napirend előtti felszólalásában botrányosnak nevezte, hogy a magyar bíróság első fokon a gáztársaságok energiaár-csökkentéssel kapcsolatos beadványának adott igazat. A kormányfő úgy vélte, hogy „nehéz szalonképes szavakba foglalni” azt az arcátlanságot, amely összefogás most kialakult az emberekkel szemben.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy új kezdeményezéssel élnek majd, amelynek során az érintett cégek még kevesebbet fognak keresni, az emberek pedig még kevesebbet fizetni a rezsiért. (Ennek részleteire nem derült fény, egyelőre egy olyan törvényjavaslat fekszik a Ház asztalán, ami lehetetlenné tenné a most zajló perek állam számára kedvezőtlen kimenetelét.) A miniszterelnök arra kért mindenkit: akit szintén felháborít ezen cégek profitéhsége, az hallassa a hangját, hogy a cégek érezzék, nem a kormánnyal, hanem az egész nemzettel állnak szemben. A Fidesz a pártelnökségi ülésének döntése értelmében aláírásgyűjtésbe is kezd ennek demonstrálására: minden magyar családot felkeresnek, hogy támogassák a rezsicsökkentés megvédését.

Megjegyzendő, az energiacégek a tízszázalékos rezsicsökkentésnek csak egy kisebb tételén találtak támadási felületet. Bizonyos költségelemeket ugyanis a kormány által érvényben tartott szabályok szerint a szakhivatalnak el kellett volna ismernie. Ám ezt nem tette meg. A magyar kormány sem addig, sem azóta nem módosította ezeket a szabályokat. Mivel tehát az energiahivatal tételesen szabályt sértett – ráadásul az eljárásrendjében szereplő három hónap helyett mindössze egy nap véleményezési időt adott a gázcégeknek –, a bíróságnak alighanem nem volt más lehetősége, mint ezt megállapítani.

Orbán a beszédben emlékeztetett, hogy az áramár az összes, a gázár pedig majdnem az összes, 3,3 millió magyar családot érinti. 2002 és 2010 között 15 alkalommal emelték a gáz árát. Ennek következtében a gázár 206, az áramár 97 százalékkal nőtt –szögezte le. A KSH adataiból 295 százalékos fogyasztói gázár- és 88 százalékos áramáremelkedés következik a kormányfő által kijelölt időszakban. A gázárak 1998 és 2002 között ugyanilyen hosszú időtávra vetítve 25 százalékos emelkedést mutatnak. Ez valóban töredéke az utána következőknek. Ám az áramárak 1998 és 2002 közötti alakulása hasonló időtávra vetítve már majdnem 80 százalékot ad ki, ami közel áll a kormányfő által ostorozott nyolc év adatához. Ráadásul az elmúlt két év során az Orbán-kormány is emelte a gáz- és az áramárakat, igaz, tompított mértékben.

A kormányfő adatai szerint 2010-ben a háztartások 10 százaléka – kétmillió ember – költötte el jövedelmének több mint harmadát lakásfenntartásra. Ez igaz. Orbán Viktor a továbbiakban úgy vélte, az áram- és gázárak tekintetében 2011 során az egész Európai Unióban Magyarországon volt a legmagasabb a rezsi – több mint Németországban, Svédországban vagy Dániában, illetve másfélszerese volt az EU átlagának. Ez nem igaz. A kormány irányítása alatt álló Magyar Energia Hivatal 2011-es kiadványa szerint Magyarország lakossági gáz- és áramára a középmezőnybe tartozott, a kormányfő által kiemelt három állam tarifái messze magasabbak voltak a miénknél. Az Eurostat által nyilvántartott jövedelemarányos táblázatban ugyanakkor Magyarország valóban második, az amúgy nem túl magas árszintű Ciprus, illetve Bulgária után – viszont a kormányfő nem ezt mondta.

A kormányfő pellengérre állította az energiacégeket is
A kormányfő pellengérre állította az energiacégeket is
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.