Kubatov-gárda

Levelet írt Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, amelyben önkéntes párttagokat toboroz arra az esetre, ha meg kellene védeni a Fidesz pártirodákat az újabb támadásoktól – értesült a Klubrádió. A tervezett riadólánc segítségével az elkötelezett hívek egy órán belül a helyszínre érhetnének.

A fideszes vezetés a levél alapján meg van győződve arról, hogy a Lendvay utcai központot csütörtökön megszálló civilek az Együtt 2014-hez kötődnek, noha ezt az ellenzéki párt többször is cáfolta. A kormánypártiak szerint fel kell készülniük az újabb utcai provokációkra, esetleges hídfoglalásokra vagy be nem jelentett tüntetésekre, és mindenképpen biztosítaniuk kell a székházaik védelmét. Lapunk szerette volna megkérdezni a levélről Kubatov Gábort, aki azonban nem reagált a megkeresésünkre.

– Nincs szó nagy mozgósításról vagy a békemenet-demonstrációkhoz hasonló akciókról, sem Kubatov-gárdákról – derült ki Selmeczi Gabriella szavaiból, akit munkatársunk arról kérdezett, mit kell pontosan érteni a riadólánc kifejezésen, illetve milyen szervezettséget igényel ez a „lánc”. A Fidesz szóvivője lapunknak megerősítette, hogy a Klubrádióhoz eljutott levél valóban létezik, és azt Kubatov Gábor jegyzi.

 – A levelet a választókerületeknek küldtük el, hogy készüljenek fel a Fidesz-irodák megerősítésére az ott dolgozók – magyarázta. „Példa nélküli ugyanis az a helyzet, amit a Bajnai-gárda előállított, Bajnai Gordon nem a fair play szabályai szerint játszik” – tette hozzá Selmeczi. Közbevetésünkre, hogy Bajnaiék cáfolják, hogy ehhez közük lenne, Selmeczi úgy reagált: szánalmasnak minősíti, hogy Bajnainak nincs annyi bátorsága sem, hogy vállalja a felelősséget a Lendvay utcai székháznál történtekért.

A Fidesz-székház védelmére már múlt csütörtökön is „önkéntesek” érkeztek
A Fidesz-székház védelmére már múlt csütörtökön is „önkéntesek” érkeztek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.