Írtunk róla, hogy W. Gyula lelkészt – aki 1994 és 2010 között irányította a pécsi püspökség pénzügyeit – jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével, adócsalással, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, a számviteli fegyelem megsértésével vádolja az ügyészség. A Pécsi Törvényszéken folyó tárgyaláson az 51 esztendős vádlott azt mondta, hogy felelősségét javarészt nem ismeri el, amiből az következik, hogy a törvénysértésekből valamit azért magára vállal. Hogy mit, azt nem tudhatta meg a bíróság, mivel a lelkész kérdésekre nem válaszol, írásos vallomását pedig a felelősség elhárításának szentelte. Arra hivatkozott, hogy a gazdálkodás mikéntjét ismerte az egyházmegye minden vezetője, köztük Mayer Mihály püspök (aki a vizsgálat okán mondott le posztjáról).

Az vitathatatlannak látszik, hogy az adócsalás folyamatos volt az egyházmegyében 2005 és 2010 között (valószínűleg korábban is, de az már elévült). A csalás módszere az volt, hogy a püspökség 15-20 városi alkalmazottja úgy vett fel tiszteletdíjat, mintha falun dolgozna, ugyanis a kistelepülésen szolgáló plébánosok és hitoktatók járulékmentesen vehetnek fel juttatásokat. Nehezen érthető, hogy ebben a vádpontban miért W. Gyula az egyetlen „hunyó”. A jogtalanul adómentes jövedelemhez jutók tudták, hogy falusi plébánosként vagy hittantanárként vesznek fel pénzt, miközben a község közelében sem jártak. Amikor az ügyész arról kérdezte az érintetteket, miért írták alá a falusi munkáról szóló szerződéseket, nem adtak érdemi választ.

A tanúk szavai alapján az is egyértelmű, hogy a számviteli fegyelem betartása nem volt a püspökség erőssége. Megtudtuk például, hogy a könyvelés szerint minden év utolsó napján 30-50 millió forint volt a püspökség kasszájában, január 1-jén viszont nullával nyitott a pénztár. 2010 júliusában új könyvelő került az egyházmegyéhez, és ő törvénysértőnek minősítette ezt a gyakorlatot. A régi kollégák arra próbálták rávenni, ne foglalkozzon ezzel, mert ő a világi gazdálkodásból jött, s az más, mint az egyházi. Azt állították, a hiányzó pénz átkerült a „rendelkezési alapba”, amit a világi hatóságoknak nincs joguk kontrollálni. A könyvelő ebbe nem nyugodott bele, és feljelentést tett a rendőrségen. Válaszul elbocsátották.

A rendelkezési alap felhasználását egyébként tényleg csak az egyházmegyének van joga kontrollálni, ettől még kívülálló számára meglehetősen aggályos, hogy ha rendszeresen eltűnik a püspökség kasszájából több tízmillió forint, akkor az belekerül egy, a bíróság számára is ellenőrizhetetlen „fiókba”. A tárgyaláson többször is elhangzott, hogy a rendelkezési alapból történt kifizetéseket egy kockás füzetben vezették. E füzet nem került elő a nyomozás során. A füzetbe került be az is, hogy ki mennyi kölcsönt kapott, hány évre és mekkora kamattal. Az egyház és az állam megállapodása értelmében azonban a világi hatóságok az egyház hitéletét szolgáló kiadásokba nem kívánnak betekinteni. Kérdés, hogy az, ha egy püspökségi alkalmazott kap öt-tízmillió forint hitelt házvásárlásra, az hitéleti célú kifizetés-e. Mert a kockás füzetben vezetett hitelek általában ilyen nagyságrendben ilyen célt szolgáltak. Füzet híján az se tudható, hogy ki mennyit törlesztett adósságából, így titok, hogy a kedvezményezettek hitelt kaptak-e vagy ajándékot.

A perben a múlt hét végéig négy tárgyalási napot tartottak, ám az már bátran prognosztizálható, hogy a március végén folytatódó eljárás aligha fogja kideríteni, mire mentek el a püspökség kasszájából újévenként kiemelt pénzek. Erre a vádirat sem ad támpontot, s a tanúvallomások sem visznek közelebb a megfejtéshez. A per kezdete előtt Wildmann János, az Egyházfórum című folyóirat főszerkesztője erre az „eredményre” számított. A teológusi tanulmányait Svájcban végző Wildmann úgy vélte: tarthatatlan, hogy a világi hatóságok lemondanak az egyházak gazdálkodásának ellenőrzéséről. Már csak azért is, mert az állam évente tízmilliárdokkal támogatja az egyházakat. Hogy pontosan mennyivel, azt egyik rendszerváltás utáni kormány sem osztotta meg a választókkal.

Pécs

Mayer Mihály püspök tanúskodik