Kisebb fizetés, bizonytalan állás

Rendkívül nehéz helyzetbe kerülnek az idősebb pedagógusok: ahhoz, hogy a jövőben biztonságban érezhessék a munkahelyüket, el kéne végezniük a mesterképzést. Csakhogy hiába bennük a hajlandóság a továbbtanulásra, sokuk ezt a nyelvvizsga hiánya miatt nem teheti meg.

Az új felsőoktatási törvény szerint ugyanis mesterszakra csak az jelentkezhet, akinek az alapszakos diplomája mellett nyelvvizsgája is van. Akik az elmúlt években szereztek diplomát, azoknak ez nem okoz nehézséget, hiszen ma már a diploma feltétele a nyelvvizsga. Azonban a 45-50 éves korosztály korábban megszerzett főiskolai diplomájához ez nem kellett. Több tízezer pedagógust érinthet ez a szabály. Ráadásul az új köznevelési törvény értelmében szeptemberben életbe lép a pedagógus-életpályamodell, amely a jobban képzett pedagógusoknak magasabb bérezést biztosít. A bérkorrekció és a közoktatás erőteljes központosítása miatt várható létszámleépítéstől való félelem sok pedagógust a mesterszak elvégzésére ösztönöz, mert így például az egyszakos tanárok vagy csak egy műveltségi területet tanító pedagógusok kisebb valószínűséggel kerülnek a kirúgottak közé.

– Negyven-ötven éves családanyák, családapák, olyanok, akiknek nagyon kevés pénzből kell kijönniük egy-egy hónapban, most elhatározzák, hogy továbbképzik magukat. De nem tudják, mert diszkriminálja őket a nyelvvizsga-követelmény, amely eleve elzárja az utat a tanulás elől. A tanári fizetésekből pedig nem futja drága nyelvtanfolyamokra – mondja egy általános iskolai tanár.

Pedagógus informátorunk szerint a minisztérium nem végezte el megfelelően a jogharmonizációt, ezért kerülnek most ilyen helyzetbe. Ugyanezen a véleményen van a Kodolányi János Főiskola vezetése is. A tanárképzéssel is foglalkozó intézmény úgy tájékoztatta a Népszabadságot, hogy kidolgozott ezzel kapcsolatban egy javaslatot, amelyet a Magyar Rektori Konferenciának is beterjeszt. E szerint az idei felvételi eljárásban átmenetileg még kaphatnának mentességet a 40 év feletti jelentkezők a kötelezően előírt nyelvvizsga alól, így elegendő idejük lenne a jövőre felvételizőknek arra, hogy letegyék a nyelvvizsgát.

– Az átmeneti mentességre látunk esélyt, mert a korábbi ilyen jellegű kezdeményezésekre az Oktatási Hivatal mindig pozitívan reagált – mondta Szabó Péter, a Kodolányi János Főiskola rektora.

A nyelvvizsga-követelmény a köznevelési törvény egyéb rendelkezéseivel sincs összhangban: a jogszabály szerint ugyanis a pedagógusjelölt hallgatók és a kezdő tanárok csak mesterfokozattal rendelkező tanároknál hospitálhatnak. Ha a nyelvvizsgahiány miatt ezt a végzettséget nem tudják megszerezni, akkor a legtapasztaltabb és egyben legidősebb kollégák nem lehetnek mentorok.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke azt mondja: a továbbtanulást akadályozó nyelvvizsga a kollégák túlnyomó többségét érinti, ugyanis a tanárok körülbelül nyolcvan százaléka 45 év feletti.

– Megint arról van szó, hogy kapkodtak a köznevelési és felsőoktatási törvény bevezetésével – kommentálja az érdekvédelmi vezető, hozzátéve, hogy azoknak az állása bizonytalanná válik, akiknek nem sikerül mesterfokozatot szerezniük. A PDSZ állásfoglalást fog kérni az oktatási államtitkárságtól az ügyben.

Ezt mi is megtettük.

A tárca szerint a felsőoktatási törvény vonatkozó passzusa 2011. december 30. óta ismert, „így a felvételizőknek volt lehetőségük felkészülni ennek a feltételnek a teljesítésére”.

A mesterképzésben való részvétel feltételeként előírt nyelvi követelmény a képzések minőségét erősíti, elősegítve azt, hogy az idegen nyelv használata általánossá váljon – fogalmaznak. Ennek ellenére a tárca vizsgálja annak lehetőségét, hogy „milyen módon lehet és érdemes-e moratóriumot hirdetni ezen előírásra vonatkozóan azon hallgatók esetében, akiknek a nyelvi követelmények megszerzése nem volt kötelező a beiratkozáskor, akár törvényi feltételek megléte (negyvenedik életév betöltése okán), akár egyéb jogszabályi előírások (korábbi képesítési követelmények) miatt”.

A felvételi eljárásban technikai lebonyolítóként részt vevő Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. megkeresésünkre azt mondta: a nyáron állapítják meg a felvételizők pontjait, ha addig nem változtat a minisztérium a jogszabályon, akkor a nyelvvizsga nélkül jelentkező pedagógusok nulla pontot fognak kapni, hiszen nem teljesítették a bemeneti követelményt. A jogszabály viszont – a tárca válasza alapján – nagy valószínűséggel változni fog, de csak annak a pedagógusnak lesz esélye mester szakra bekerülni, akit nem riaszt el az ellentmondásos jogi helyzet, vagyis beadja a jelentkezési lapját. De erre már csak egy napjuk van, a lapok beadási határideje ugyanis március elseje.

A Corvinus is követi az ELTE-t

Megkezdődött az elbocsátások előkészítése a Corvinus egyetemen – jelentette be tegnap Rostoványi Zsolt, az intézmény rektora, aki döntését azzal indokolta, hogy az idei költségvetési évben 25 százalékkal apadt az egyetem támogatása. A leépítés mértékéről a február 11-ei szenátusi ülésen határozott egy harmincfős testület. A döntés alapján a Corvinusnak 15 százalékos költségcsökkentést kell végrehajtania. Bár a részletekről nincsenek információk, valószínűleg igyekeznek majd elkerülni az ELTE módszerét – ott a nyugdíjasokat és a részmunkaidősöket küldik el. A napokban ugyanis kiderült, miként arról már többször is beszámoltunk, hogy az ELTE BTK-ról 21 tanárt küldenek el, többnyire nyugdíjas korúakat, közüttük a szellemi élet kiválóságait. A diákok körében e döntés rendkívül komoly ellenállást váltott ki, s az oktatói, valamint a hallgatói hálózat sem hagyta az ügyet szó nélkül: a Magyar Tudományos Akadémiához fordultak állásfoglalásért, továbbá követelik a felsőoktatásban zajló forráskivonás leállítását. Eközben a kormány nem tud forráskivonásról. Tegnap közleményben jelezték: a kabinet a tavalyi évhez képest 23 milliárd forinttal többet fektet a felsőoktatásba, a probléma nem emiatt, hanem inkább a hallgatók létszámának folyamatos csökkenése miatt alakulhatott ki. (Szűcs Ádám)

 

Félelemben
Félelemben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.