A pereskedő nép
Egykor illegális szeméttelep volt Irénke néni háza helyén, a terület azonban mára igencsak fölértékelődött. Körülötte jó minőségű szántók vannak, ahol akár még fürdő is épülhet a jövőben, sőt lakópark, gyógyszálló, ki miben lát fantáziát. A zöldövezeti besorolás ezt megengedi, sőt támogatja. De az nem nyugtatja meg az asszonyt, mert hiába húznak föl egy fürdőt a szomszédban, ha számára – a zöldövezeti besorolás miatt – 2009 óta teljes építési tilalom van érvényben.
Meg is kérdezte az akkori polgármestert, meg a korábbi képviselő-testület tagjait, hogy miért minősítették az ő tanyáját zöldövezetnek, de azok furcsa módon tagadták az egészet. Ilyen nem történt, rázták a fejüket, még csak nem is emlékeznek ilyesmire. A történtekről Irénke néni úgy szerzett tudomást, hogy a háza udvarán tervezett filagória ügyében a debreceni polgármesteri hivatal hatósági osztálya tartott helyszíni szemlét, akkor dugták az asszony orra alá azt az iratot, amely szerint az ő háza zöldövezetben áll.
– A férjemmel megdöbbenve néztük a papírt – meséli –, mert abból az derült ki, hogy az ebesi önkormányzat 2009 januárjában nemhogy a mi tanyánkat, de az egész környező területet zöldövezetté nyilvánította, ami egyben teljes építési tilalmat jelent. Erről nem volt tudomásunk, ezért megnéztük a földhivatalban az ingatlan-nyilvántartást, de azon se szerepelt semmi ilyesmi. Nem tudom, hogy működik a világ. Hogy lehet, hogy ha egy területet zöldövezetnek nyilvánít az önkormányzat, azt nem írják át a földhivatalban a nyilvántartó lapon? S ha nincs átírva, miért számít mégis annak?
Nem érti azt sem, hogy mezőgazdasági termeléssel foglalkozó magánszemélyek tulajdonában lévő területeket miképpen minősíthetnek zöldövezetté. Ráadásul az érintett kétszáz hektárnyi ingatlan nagy része értékes termőföld, ott a legelők össznagysága nem haladja meg a három hektárt. A rendezési terv a tanyaközpont bővítését tiltja, ellenben megengedi a zöldövezeti kategóriába tartozó „szökőkút, játszótér és sportlétesítmény” építését, amelyek nem kifejezetten tanyaközpontok gazdálkodási körébe tartozó létesítmények. Boruzsné azt mondja, a rendezési terv leginkább az ő tanyájukat sújtja, de a környéken összesen tizenkilenc földtulajdonos van, s nekik is az a véleményük, hogy a zöldövezeti besorolás hosszú időre megbénítja a mezőgazdasági gazdálkodásukat.
– Ha meghallgattatik a másik fél is, akkor kiderül, hogy sok tekintetben egészen más a leányzó fekvése, mint ahogyan azt Irénke néni beállítja – ezt Hajdu Miklós mondja, az ebesi jegyző, akinek az irodájában a háta mögött éppen a szóban forgó rendezési terv lóg a falon. Sokat elmond az elmérgesedett helyzetről, hogy Boruzsné neve hallatán a jegyző így sóhajt föl:
– Jaj, rettenetes kereszt nekünk ez az egész. Össze sem tudom számolni, hogy mennyi peres dolgunk van Irénke nénivel. Illetve neki mivelünk, mert ez már egy végtelen történet. Nemcsak a bíróságokat járjuk miatta évek óta, de a különféle hivatalokat, szakhatóságokat is, sőt engem még a rendőrkapitányságra is becitáltak egyszer, olyan is előfordult, hogy kihívta ránk a rendőrséget, de a rendőrök az ő férjét vitték el. Jaj, hol kezdjem?
Azt mondja, 2009-ben teljesen törvényesen zajlott a rendezési terv elkészítése, s nem ütközött a jogszabályokba az sem, hogy Irénke néni tanyája zöldövezeti besorolásba került. – Egy rendezési terv módosítása durván egy, de inkább másfél év, s a munka minden egyes fázisában lakossági fórumon, hirdetőtáblán, testületi ülésen, falugyűlésen, a frekventáltabb helyeken kiragasztott plakátokon tájékoztatta a hivatal a lakosságot a folyamatról. Nem volt olyan ember, aki Ebesen ne érzékelte volna, hogy valami fontos dolog készül.
Irénke néniék ezzel nem foglalkoztak. Ha akkor ők bejönnek a hivatalba, s a saját ingatlanukkal kapcsolatban tájékozódnak, akkor ma nem itt tartunk. Sok lakossági észrevételt befogadott az önkormányzat, lehetett volna tárgyalni. A jegyzővel folytatott beszélgetésből kiderül: természetes, hogy az akkori testület tagjai „nem akarnak emlékezni” a zöldövezeti besorolásra, jobb dolguk is van ma már, mint beleártani magukat e végtelen történetbe. Hajdu Miklós szerint nehéz dolog Irénke nénivel tárgyalni, mert gyakran változtatja a véleményét, s egyik nap hiába egyeznek meg vele valamiben, az a másik nap már nem igaz.
– Ilyenek vagyunk – tárja szét a kezét Hajdu Miklós –, tényleg a magyar a földgolyó legpereskedőbb népe. Megoldás persze volna: a terület visszaminősítése. S Irénke néni már kérelmezte is az ebesi önkormányzatnál, hogy a területet minősítsék vissza egyszerű mezőgazdasági külterületnek. Ez viszont igen sokba kerül: Boruzsnétól a önkormányzat hatmillió forintot kért a visszaminősítésért. Az asszony viszont ennyi pénzt nem akar fizetni. Itt tartanak most: egyik fél sem tudja megmondani, hogy kinek a térfelén pattog a labda. Kisemberek kis története egy kis magyar faluból – sosem lesz vége.
