Ki a gondos gazda az egyházban?
Mikor gyónt utoljára?
Hívő ember vagyok, legutóbb karácsonykor gyóntam.
Azokat a bűneit is megvallotta a gyóntatójának, amelyekkel az ügyészség vádolja?
Amit tettem, azt meggyóntam. Más kérdés, hogy ebből én mennyit tartok bűnnek.
A saját megyés püspökének is gyónt?
Neki elmondtam négyszemközt, ez egy kvázi gyónás volt.
Mit mondott a püspök?
Hogy a feljelentés már megtörtént.
Amikor a bíróságon megkérdezték öntől, hogy bűnösnek érzi-e magát, mit válaszolt?
Azt, hogy igen. De mindvégig a jó szándék vezérelt, és a bűnöm csak annyi, hogy az egyházi célokat szolgáló pénzügyi utalásokról nem tájékoztattam írásban a püspököt. Volt ugyanis egy általános meghatalmazásom a püspök úrtól, ezt én úgy értelmeztem, hogy feljogosít a pénzek kiutalására. A tárgyaláson a püspök úr erre a dokumentumra nem emlékezett, amikor a bíróság megmutatta neki, azt mondta, valószínűleg automatikusan írta alá, amikor a többi elintéznivalóval együtt az asztalára tették.
A püspök szerint ez az általános felhatalmazás nem jogosította fel önt a pénzügyi tranzakciókra.
Én úgy értelmeztem, hogy igen. Egyébként sem akartam terhelni a püspök urat gazdasági ügyekkel. A banki számlákra interneten neki is rálátása volt, és soha nem tette szóvá a kiutalásokat.
Állítólag több mint százmillió forintról van szó.
Ezt mind az egyházra költöttem, templomokat, plébániákat újítottunk fel belőle, urnakertet hoztunk létre.
Meg vettek belőle egy üdülőt Balatonszepezden.
Az egy másik történet. Az üdülőt a Dioecesis betéti társaság vásárolta meg lelkigyakorlatos háznak.
A betéti társaságot ki alapította?
A győri püspökség, az egyházmegye törzstőkéjéből hozta létre.
Hivatalosan kié volt a bt.?
Az egyházmegye jogásza és én szerepeltünk benne tulajdonosként. Azért volt rá szükség, mert a nonprofit jellegű egyházmegye ekkor még nem folytathatott gazdasági tevékenységet, a betéti társaság azonban igen.
Milyen gazdasági tevékenységet végzett az egyház, amihez szüksége volt a betéti társaságra?
Ostyát sütött, iskolai konyhát működtetett, ingatlant adott bérbe.
Kinek jutott eszébe, hogy kellene venni egy üdülőt is Balatonszepezden?
A családomnak volt ott egy háza, gyakran fogadtunk vendégeket, egyszer az akkori püspöki titkár is meglátogatott bennünket. Akkor vetődött fel, hogy a püspökségnek is szüksége volna egy olyan üdülőre, amelyben lelkigyakorlatokat is végezni lehetne. A szomszédunkban volt egy eladó panzió, azt vásároltuk meg.
A püspök és az egyházmegye tudta nélkül.
Szinte mindenki tudott róla az egyházmegyén. Maga a püspök úr beszélte meg a részleteket a panzió tulajdonosával.
Bizonyítható, hogy az egyházmegye vezetői tudtak az üdülővásárlásról?
A következő bírósági tárgyaláson szembesítik a tulajdonos fiát a püspök úrral. Sajnos a tulajdonos már meghalt. Egyébként a püspök úr is volt pihenni a lelkigyakorlatos házban, fürdött is a medencében. Sok pap üdült nálunk, és gyerekeket, iskolai osztályokat is fogadtunk.
A betéti társaság működtette az üdülőt?
Nem, bérbe adtuk.
A feljelentés után mi lett az üdülő sorsa?
Ajándékozási szerződéssel már előtte átkerült az egyházmegye tulajdonába.
Előtte? De miért?
Mint mondtam, a bt. valódi tulajdonosa az egyházmegye volt, én soha nem akartam ezzel visszaélni. Visszakerült az egyházmegyéhez, mivel már nem dolgoztam ott, másrészt a jogszabályok megváltoztak, s elhárult az akadálya annak, hogy maga az egyház adja bérbe ingatlanjait.
Miért volt szükség arra, hogy ön a püspökség felhatalmazása nélkül utaljon át pénzeket különböző vállalkozóknak a templomok és a plébániák felújítására, az urnakert kialakítására?
A plébániák évente beadták az igényüket a különböző felújításokra, renoválásokra, esetleg a kocsi cserére. A püspökség eldöntötte, mire és menynyi pénzt áldoz. A templomfelújítások költségeit rendre alultervezték. A papok a saját községükben gyűjtötték a pénzt, de hát a kistelepüléseken sokat nem tudtak összeszedni. Gyakran a saját pénzüket is beadták, ám így sem sikerült volna befejezni a munkálatokat. Ilyenkor megkerestek, s a hiányzó összeget kifizettem annak a vállalkozónak, aki a munkát végezte.
Hálásak voltak érte a papok a plébániákon?
Nagyon megköszönték.
Mégsem álltak ki ön mellett a tárgyaláson.
Voltak, akik határozottan kiálltak. Sokan azonban valóban nem, de ehhez tudni kell: a megyés püspökség önálló köztársaság, amelynek élén a püspök áll. Pontosabban nem is köztársaság ez, hiszen a vezetője teljhatalommal rendelkezik, igazából sem az esztergomi érsek, sem a Szentszék nem gyakorol fölötte valódi hatalmat. Gazdálkodását az Állami Számvevőszék korlátozott esetekben vizsgálhatná ugyan, de ezt is csak ritkán szokta. Szóval a megyés püspöknek egyebek mellett olyan felhatalmazása is van, hogy a papoknak akár a lakóhelyét is megváltoztathatja. Teljes tehát a függés a püspöküktől, így nem csoda, ha hallgatnak. A tárgyaláson az egyik pap tanúként is csak akkor akart megszólalni, ha erre engedélyt kap a püspökségtől.
Pedig a papoknak ön még kamatmentes kölcsönt is utalt ki az egyházmegye pénzéből.
Ez nem számított ritkaságnak, világi alkalmazottak is részesülhettek belőle.
Igaz, hogy a püspök testvére is kapott kölcsönt?
Nézze, én ezt nem akartam szóba hozni a tárgyaláson, de a munkatársam elmondta... A pénzt egyébként a püspök úr testvére visszafizette.
Tizenkét év alatt, amióta számvevőként dolgozott az egyházmegyénél, senki sem tette önnek szóvá a kiutalásokat?
Senki. Mindenki tudta, hogy mi a gyakorlat. A felújított templomokat, plébániát, orgonát a főpapok áldották meg – majdnem mindig a püspök úr –, látniuk kellett, hogy abból a pénzből, amit ők adtak, ezeket a munkákat nem lehetett volna elvégezni. Ha valaki nem tartotta jogszerűnek ezt a gyakorlatot, miért nem tette szóvá? Kánonjogi értelemben „gondos gazda” volt-e az, aki tizenkét évig ezt természetesnek tartotta, most meg hirtelen bűncselekménynek állítja be?
A büntetőeljárás során előkerült konfliktusok, értelmezési zavarok, nem az egyházak kiváltságos pénzügyi helyzetében, előjogaiban gyökereznek?
Jórészt igen. A perselypénzekből, az adományokból például adómentesen lehet fizetést adni, miközben a civil életben mindent megadóztatnak. A 13. havi fizetést is tiszteletdíjként, adómentesen juttattuk a püspökség munkatársainak. A normatív támogatáson kívül az egyháznak tételesen, számlákkal nem kell elszámolnia a neki juttatott állami pénzekkel, csupán összegszerűen beszámol róla. Senki nem tudja pontosan megmondani, hogy egy-egy püspökségnek mekkora vagyona van, legfeljebb a biztosítási összegekből következtethetünk rá, ám azok sem adnak hű képet, mert az alacsonyabb díjtétel érdekében kevesebb vagyonra kötik a szerződést. Nem régóta létezik csak az egységes pénzkezelési szabályzat is. Egyébként azt is nehezen lehet a társadalmi igazságosság keretei között értelmezni, hogy az egyházaknak a személyi jövedelemadóból származó maximum egy százalékot 0,9 százalékra akkor is kiegészíti az állam, ha az adózóknak csak kis része szánt összeget erre a célra.
Elvesztette a hitét az egyházban?
Az egyházban nem, bizonyos egyházi vezetők pénzéhsége viszont kifejezetten taszít. A megyés püspökségek vagyona gyarapszik, az Istent a kisebb falvakban szolgáló papok pedig sokszor szegénysorban élnek. Ezt nem könnyű megbocsátani.
Tiszta viszonyokat!
Tóth György védője, Glegyák Jenő ügyvéd szerint el kell eldönteni, hogy az egyházak mennyire részei a társadalomnak, gazdasági tevékenységükre kiterjedjenek-e a gazdaság egyéb szereplőire vonatkozó jogszabályok. Tiszta viszonyokat kellene teremteni, mert több ügyből is érzékelhető, hogy az egyházak számvevői, gazdasági vezetői sem ismerik pontosan a gyakran mozgó igazodási pontokat. Tóth György az eljárás során mindvégig együttműködött a hatóságokkal, vallomása nélkül az ügyek többségére, a folyamatokra nem derült volna fény. Jó szándéka nem vitatható, az általa kiutalt pénzek az egyház érdekeit szolgálták. Abban hibázott, hogy ezekről folyamatosan és írásban nem tájékoztatta a püspökség vezetőit – vélekedik az ügyvéd. (H. F.)
