Csak az elkövetőt lehet felelősségre vonni

Az Országos Választási Bizottság elutasította a Jobbik népszavazási kezdeményezését. A szélsőjobboldali párt szerette volna elérni, hogy az erőszakos bűncselekményt elkövető, 18 éven aluli gyermek szülei három évig ne kaphassanak „foglalkoztatást helyettesítő” támogatást, rendszeres vagy átmeneti szociális segélyt.

A népszavazási kezdeményezést eredetileg Vona Gábor jelentette be januárban tartott évértékelőjében. A pártelnök akkor még a „cigányság és magyarság együttélésének válsága” kapcsán azt javasolta, hogy vonják meg az állami pénzeket azoktól a családoktól, amelyek egyik tagja súlyos bűncselekményt követett el.

Az OVB-hez benyújtott indítványban, amelyet Sneider Tamás parlamenti képviselő jegyez, már kifejezetten 18 éven aluliak által elkövetett bűncselekményekről van szó, és a szövegben nem szerepelnek utalások az etnikai hovatartozásra. Feltehetőleg a Jobbik is tudta, ebben az esetben halvány esély sem lenne rá, hogy átmenjen a javaslat. Így sem volt sok: a választási bizottság 6:1 arányban utasította el a kezdeményezést.

A demokratikus jogállam egyik fő ismérve – hangsúlyozta az OVB –, hogy az állami büntetőhatalom gyakorlása meg kell feleljen az alkotmányos alapelveknek. Ebből következően a bűncselekmény miatt csak az elkövetőt lehet felelősségre vonni, és csak a büntetőtörvényben meghatározott joghátrány érheti. A jobbikos kezdeményezés alkotmányosan nem igazolható hátrányos megkülönböztetést tartalmaz.

Sneider Tamás tiltakozó közleményben reagált. A Jobbik nem hazudtolta meg magát, ebbe az ügybe is sikerült belekevernie némi zsidózást. Ama hatályos törvények és rendeletek hemzsegnek a valóban kollektív büntetéstől, anyagi hátránytól – írta Sneider, aki példaként erre a holokauszt túlélőinek kárpótlását hozta fel. Hisz a kárpótlásban is „minden magyar állampolgár kollektíven érintett”, miközben a zsidók deportálása közel hetven éve történt – a jobbikos képviselő szerint „néhány ezer ember” közreműködésével.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.