Politikusi topfizetések

Kövér László vezeti a politikusok fizetési toplistáját a havi csaknem 2,5 millió forintos fizetésével. Orbán Viktor úgy félmillióval marad el mögötte, őt viszont igencsak megközelíti több polgármesterkedő képviselő.

Kövér László házelnök vezeti a politikusok fizetési toplistáját a havi csaknem 2,5 millió forintos fizetésével – derül ki a napokban nyilvánosságra hozott friss parlamenti képviselői vagyonnyilatkozatokból. A fideszes politikus fizetése három tételből: a havi bruttó elnöki tiszteletdíjból (1 739 250 forint), a választókerületi pótlékból (626 130 forint) és a lakhatási támogatásból (115 950 forint) áll.

A pótlék összege attól függ, hogy az adott képviselőnek hol van a választókerülete. Minél távolabb Budapesttől, annál több pótlék jár. Lakhatási támogatást pedig az kaphat, aki nem rendelkezik lakással Budapesten vagy a vidéki választókerületében. Kövér László azért kaphat mindkettőt, mert a Zala megyei területi listáról szerzett mandátumot a 2010-es választásokon. (A házelnök feleségét, Bekk Máriát a közigazgatási miniszter decemberben a szigetszentmiklósi járási hivatal vezetőjévé nevezte ki. A járási hivatalvezetők főosztályvezetői fizetést kapnak, ami a szolgálati időtől függően 500-600 ezer forint lehet.)

Orbán Viktor még a 2010-es választások után, az ország nehéz gazdasági helyzetére hivatkozva jelentette be, hogy kétmillió forintos bérplafont vezet be a közszférában. Ez az intézkedés a költségvetési szférában dolgozókat és a Magyar Nemzeti Bank vezetőit érinti, a kormány így csökkentette nyolcról kétmillióra Simor András jegybankelnök havi fizetését. Ez a szabály azonban nem vonatkozik a politikusokra és az állami cégek vezetőire. Ez utóbbi körben, bár az alapfizetéseket kétmillió forintos határban húzták meg, ezt az adható prémiumokkal együtt számos esetben túllépik.

A politikusok fizetési toplistáján főként azok állnak előkelő helyen, akik több helyről húznak jövedelmet. Orbán Viktor miniszterelnökként 1,5 millió forintot keres, ezenkívül a parlamenti képviselői alapdíjat kapja, amelynek összege 231 900 forint. Nagyjából a kormányfői jövedelemmel megegyező a keresete több olyan polgármester-képviselőnek, aki két vagy akár három állami-önkormányzati állást vállalt.

Rogán Antal képviselőként és a Fidesz frakcióvezetőjeként több mint egymillió forintot keres, emellett 632 ezer forintot kap a Belváros polgármestereként. Pokorni Zoltán, az első Orbán-kormány oktatási minisztere parlamenti képviselőként 610 ezer, XII. kerületi polgármesterként 750 ezer forintos fizetést és költségtérítést, a Fővárosi Közgyűlés tagjaként pedig 216 ezer forintot kap.

Nagyjából hasonló nagyságú jövedelme van Botka Lászlónak, Szeged szocialista polgármesterének, aki városvezetőként 670 ezer forintot keres, és ehhez jön a parlamenti képviselői fizetése, ami több mint egymillió forint. A másfél milliós fizetési kategóriába tartozik többek között Ughy Attila XVIII. kerületi polgármester, aki a kerület vezetőjeként 630 ezer forintot, a Fővárosi Közgyűlés tagjaként 216 ezer forintot, parlamenti képviselőként csaknem 700 ezer forintot kap. Németh Szilárdnak csepeli polgármesterként, parlamenti képviselőként és a Fővárosi Közgyűlés tagjaként szintén több mint 1,5 millió forint jön össze havonta.

Zsigának csak pár napja maradt

Már csak néhány napja maradt Miskolc alpolgármesterének, a Fidesz–KDNP képviselőjének, Zsiga Marcellnek ahhoz, hogy vagyonnyilatkozatában is részletezze, miből vette a becslések szerint 40 millió forint értékű családi házát. Emlékeztetőül: a Blikk kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást a képviselő ellen. A politikus ellen a múlt héten elrendelt vizsgálat alapján Zsiga Marcellnek öt napja van reagálni a mentelmi bizottság kérdéseire. Ha kijavítja a vagyonbevallását, akkor az eljárás lezárul.

Ha nem, akkor tovább vizsgálódhat a mentelmi bizottság, amely egyébként zárt ülésen szokta meghallgatni az érintett honatyát, és a testület tagjai a hozzátartozók zártan kezelt vagyonnyilatkozatába is betekinthetnek. Az új jogszabályok szerint abban az esetben, ha Zsiga Marcell esetében azt állapítanák meg, hogy valótlan adatok szerepeltek a bevallásában, akkor a bizottság elnöke köteles kezdeményezni az összeférhetetlenség kimondását. Ez pedig akár a képviselői mandátum elvesztését is jelentheti. Zsiga Marcell ellen az a gyanú merült föl, hogy a vagyonbevallásában nem részletezett forrásokból vette családi házát. 

Megdolgoznak a fizetésükért
Plenáris ülés
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.