Iskolai autonómiát!

A tankötelezettség visszaállítása 16-ról 18 évre, az esélyteremtő oktatás megteremtése, iskolai autonómia, elszámoltathatóság, a világnézetileg semleges oktatás biztosítása, tanszabadság, párbeszéd kezdeményezése a szektor szereplői között, tényekre alapozott programalkotás, megbecsült és szakmailag felkészült pedagógusok – ezek azok az alapelvek, amelyekben a demokratikus ellenzéki pártok tegnap megegyeztek az Oktatáspolitikai Kerekasztalon, amit a Hálózat a Tanszabadságért (HAT) civil szervezet hívott életre.

Mint ismert, a HAT az oktatás „egész pályás letámadását” követően alakult, a 2011-ben elfogadott köznevelési és új felsőoktatási törvény ellen tiltakozó szülők, oktatók, oktatáskutatók hívták életre. A szervezet tíz alapelvet fogalmazott meg, amelyekkel kapcsolatban a fórum során megfogalmazták álláspontjukat a parlament ellenzéki pártjai. Az egyeztetés során annyi bizonyosan kiderült, hogy oktatáspolitikájában nagy különbségek még nem kristályosodtak ki az LMP és a belőle nemrég kiszakadt Párbeszéd Magyarországért Párt (PMP) között. A fórumon a szocialisták, az Együtt 2014, a Demokratikus Koalíció és a liberális Szabad Emberek Magyarországért képviselői is részt vettek.

– Mit várunk az iskolától? A pedagógusnak milyen szerepet szánunk? Milyen tudást kell kapniuk a gyerekeknek? Milyen módon kell finanszírozni az oktatást? – ilyen kérdések is szóba kerültek a tegnapi beszélgetés során.

Azon túl, hogy a jelenlegi oktatáspolitikát minden részt vevő párt elutasítja, az egyeztetés során a vitás kérdések is kirajzolódtak. Arról például, hogy ha 2014-ben esetleg kormányváltás lesz, akkor milyen feladattal kell az oktatásirányításnak szembenéznie. Helyre kell-e állítani a korábbi állapotokat? Vagy új, merőben mást kell létrehozni? Vita bontakozott ki arról is, hogy a jövőben mekkora autonómiát élvezzenek az iskolák, illetve a fenntartók. – Szép elv az autonómia, a szülők szabad iskolaválasztása, de mindezek néha nem kedveznek az esélyegyenlőségnek – fogalmazta meg Erős Gábor szociológus azt a kérdést, ami még sok vitát fog generálni a jövőben.

A beszélgetés során egy másik jelentős vitapont is láthatóvá vált: mi lesz az államosított iskolákkal? A Szema szerint mindent vissza az önkormányzatoknak, míg a szocialisták óvatosabban fogalmaztak ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Hiller István, az MSZP politikusa emellett bírálta a kormányt, mert az szerinte nem oktatási, hanem hatalompolitikai célokat valósít meg.

Osztolykán Ágnes, az LMP szakpolitikusa a finanszírozás felől közelített, és azt mondta: az oktatásnak olyan ágazatnak kellene lennie, ahová akkor is forrásokat kell koncentrálni, ha válság van. Ennek kapcsán abban is egyetértés alakult ki, hogy a közösen elfogadott alapelvek akkor érnek majd valamit, ha megalapozott követelésekké érnek a költségvetés szintjén is értelmezhető, azaz konkrét számokkal.

A fórum végén a pártok aláírásukkal deklarálták: háromhetenként üléseznek, és a HAT oktatási szakértői által felvetett témák mentén vitatkoznak szakpolitikai kérdésekről. Ezek a viták alakítják ki a demokratikus pártok által elfogadott oktatási minimumot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.