Zagyva betyár süket lenne Vona szavaira?

Székesfehérváron is ellentüntetők várták a közelmúltban Gyöngyösi Mártont, ahogyan múlt hét végén Budapesten az úgynevezett becsület napjára érkező hungaristákat és neonácikat. Utóbbi eseményt a szélsőjobb műsoron tartotta, és – itt jön be újra a képbe Székesfehérvár – egy héttel a fővárosi „központi ünnepség” után Fejér megye székhelyén is gyűlést rendezett a becsület napja alkalmából.

Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke és Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője is felszólalt. Nevezett személyeket saját táborukban sem értelmi képességeik vagy műveltségük miatt szokták méltatni, közös fellépésüknek mégis jelentőséget kölcsönöz a tény, hogy Zagyva a Jobbik színeiben országgyűlési képviselő, Tyirityán pedig saját bevallása szerint is náci.

Az erőszak kultuszát hirdető, „klánokba” szervezett – ma már gyaníthatóan több száz embert mozgató – Betyársereg vezetője korábban a feloszlatott Vér és Becsület egyesület aktivistája volt. „Faji alapon elkövetett súlyos testi sértés” miatt börtönben is ült (egyik nyilatkozata szerint vélhetőleg politikai tevékenységének „köszönhetően” belekeverték egy cigányverekedésbe).

Másokkal szemben, akik szemrebbenés nélkül letagadják valódi meggyőződésüket, Tyirityán többször nyilvánosan is vállalta, hogy nemzetiszocialista. 2011 nyarán a Magyar Szigeten arról értekezett, „el kell jutni oda, hogy egy gépkarabélynak az elsütő billentyűjét valaki meg tudja húzni, esetleg akkor, hogyha egy másabb bőrszínt lát”. És azt kérdezte: „bennünk lesz-e annyi, hogy le merjünk lőni egy rohadt, tetves zsidót?” Az ellene indított eljárást megszüntették.

A Jobbik és a Betyársereg viszonya zavarosan alakult. A 2009-es uniós választás után, egy Ópusztaszeren tartott találkozón Vona Gábor pártelnök Tyirityánnal is asztalhoz ült, hogy összehangolja a „nemzeti szervezetek munkáját”.

A kapcsolat később megromlott. Novák Előd, a Jobbik alelnöke és képviselője kifogásolta, hogy a Betyársereg – úgymond – erénnyé próbálja tenni a börtönviseltséget. Tyirityán ezt zokon vette, és pofon ütötte Novákot, mire a Jobbik felszólította tagjait, hogy lépjenek ki a Betyárseregből.

Az idei budapesti becsület napján Tyirityán újfent a náci eszméket dicsőítette, és egyebek mellett közölte, hogy „mindig is nemzetiszocialista voltam”. A rendezvényen résztvevőként Zagyva György Gyula is megjelent, de a hatvannégy vármegyések „szervezetileg” nem képviseltették magukat, szónokot sem küldtek. Akár arra is gondolhatnánk, hogy a Jobbik és holdudvara mostanában próbál távolodni a szélsőjobb legszélén elhelyezkedő hungarista, neonáci csoportoktól. Zagyva és Tyirityán újbóli együttes szereplése azonban cáfolni látszik a feltételezést.

Bár Vona Gábor tavaly bejelentette, hogy a Jobbik nem fasiszta és nem nemzetiszocialista párt, az elvi iránymutatást a valóság egyelőre nem igazolta vissza. A pártelnöknek vigyáznia kell: a végén még menthetetlenül összenő, ami szerinte nem is tartozik össze.

Miközben a szélsőséges szervezetek szakmányban tartják a megfélemlítő utcai demonstrációkat, a Közép-európai Egyetemen arról tanácskoztak, hogy milyen lehetőségei vannak a civil ellenállásnak a szélsőjobbal szemben.

Akadnak jó példák. Hejőszalontán a Himnusszal fogadták a masírozókat, Kerecsenden szabadtéri istentiszteletet tartottak a jobbikos demonstráció idején, Gyöngyösön vagy például Miskolcon ellentüntetést szerveztek. Anderkó József, Hejőszalonta független – amúgy elkötelezett református, nem roma – polgármestere személyes tapasztalatait osztotta meg a jelenlévőkkel: a falubeli jobbikosok szerinte eléggé primitív emberek, akik azzal próbálnak kitűnni, hogy rasszisták.

Miskolcon a szegregátumokban könnyebb volt mozgósítani a cigányokat, mint az asszimilálódott romákat, vagy akár azokat, akik az avasi lakótelepen élnek – mondta Dancs Mihály (Roma Polgárjogi Mozgalom), a tavaly októberi ellentüntetés egyik szervezője. – A közrend örökzöld téma, bármikor lehet rá hivatkozni – állapította meg Setét Jenő, az Ide tartozunk! Roma Közösségi Mozgalom alapítója. Felhívta a figyelmet, hogy a szélsőségesek régebben főleg Észak-Magyarországon tartottak vonulásokat, de egy ideje átlépték a Duna vonalát, és kezdenek hídfőállásokat kiépíteni a nyugati országrészben is.

Zagyva György Gyula
Zagyva György Gyula
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.