ELTE: Elkeseredett ellentámadás

Éles bírálattal illette az ELTE vezetését több szülő, miután a múlt héten az egyetemen arról döntöttek: részlegesen bezárják a főváros XII. kerületében lévő gyakorlóiskolát. Az ELTE szenátusi határozata szerint az állami támogatások drasztikus csökkenése miatt szeptembertől már csak az általános iskolai osztályokat működtetik, a középiskolaiakat nem.

Így ősztől kétszáz diáknak más intézményben kell folytatnia tanulmányait. A gyermekeik iskolájának megmentéséért hiába küzdő szülők csalódottan értesültek az egyetem döntéséről, a napokban pedig meglehetősen határozott „ellentámadást” indítottak. Súlyos vádakat is megfogalmazó levelet juttattak el az ELTE vezetésének. E levélben azt írták: az egyetem a forráselvonásra hivatkozva döntött a bezárásról, csakhogy már az erről szóló kormányzati döntés előtt, tavaly nyáron bizottságot hívtak össze a finanszírozási gondok miatt, az iskola esetleges megszüntetésének vizsgálatára.

„Nehezen elképzelhető, hogy már a múlt év közepén értesültek a 2013. évi költségvetés szigorításairól, amennyiben viszont tudták erről, akkor felelőtlenség volt a középiskolai felvételiztetés” – írták levelükben a szülők. Nehezményezték azt is: részben az oktatási intézménynek otthont adó épület rossz állapotával indokolják az iskolabezárást, miközben „nem tettek semmit az állagmegóvás, felújítás érdekében”.

FOTÓ: MÓRICZ SIMON
FOTÓ: MÓRICZ SIMON

És bírálják az egyetem vezetését azért is, mert szerintük „a középiskola veszteség nélkül működik, gyakorlatilag eltartja önmagát”. A bírálatok kapcsán kerestük az ELTE illetékeseit, ám a szülők levelét még nem kapták meg, így arra nem tudtak reagálni. Korábban viszont úgy fogalmaztak: már az elmúlt években általánossá vált, hogy a gyakorlóiskola működtetésére kapott normatíva nem fedezte a kiadásokat, ezért az ELTE-nek kellett kiegészítenie az intézmény költségvetését.

Mivel az elmúlt négy évben reálértéken közel 50 százalékos elvonással sújtották az egyetemet, a továbbiakban már nem tudják finanszírozni a középiskolát. Kitértek arra is: a középiskolai képzés továbbviteléhez mintegy 200 millió forintos felújítás és évi mintegy 100 millió forintos plusztámogatás kellene. Mivel az ELTE vezetésében „csalódtak” a szülők, most Balog Zoltán humánminisztertől remélnek segítséget az iskola megmentéséhez, egyben tartásához. A napokban ugyanis petíciót adnak át a tárcavezetőnek. Úgy tudjuk, egyebek mellett azt kérik a minisztertől: segítsen abban, hogy az iskola a jelenlegi épületben, önálló intézményként, jogutódi minőségben működjön tovább a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában.

Egyfajta „B tervként” azt javasolják a miniszternek, hogy ha az iskolát mégsem sikerülne megmenteni, akkor az intézmény a kerületi Arany János Gimnázium kihelyezett részlegeként működjön tovább.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.