- Mennyire járatódott le a liberális értékrend az SZDSZ elsüllyedésével, ha lejáratódott egyáltalán?

- A magyar liberális pártok – már amikor legálisan működhettek ilyenek – az első világháború vége óta folyamatosan ugyanazzal a problémával küzdöttek és küzdenek hazánkban. Egy erősen anti-liberális politikai kultúrában, ahol nemzetközi összehasonlításban igen nagy a választói igény az állami gondoskodásra, a szavazatszerzés legbiztosabb eszköze pedig a jóléti demagógia és a rendpárti retorika, a liberalizmus hatóköre – a rendszerváltás körüli évek sajátos történelmi helyzetét leszámítva – soha nem terjedt túl egy szűk, elsősorban értelmiségi és fővárosi választói rétegen. Ez a viszonylag stabil – jelenleg öt-tíz százalék körüli – elkötelezett liberális szavazói csoport eközben mindig fogékony lesz a következetes szabadpiaci és emberjogi jelszavakra. De az erősen oszloposodott magyar politikai térben, ahol a választások fő tétje hagyományosan az, hogy a jobb- vagy a baloldali tömb kerül-e kormányra, a liberális szavazók jelentős része is hajlamos előnyben részesíteni a stratégiai szavazást az értékalapúval szemben. Vagyis inkább a két nagyobb és esélyesebb erő közül kiválasztani a kevésbé ellenszenveset, mint hogy egy liberális kispárttal voksuk elvesztegetését kockáztassák. Az SZDSZ mindezen túlmenően két évtized alatt, több lépcsőben építette le saját népszerűségét. E folyamat egyik fontos állomása kétségkívül az volt, amikor tartós szövetségre lépett az egykori állampárt jogutódjával; de valószínűleg ennél is többet ártott a két és fél ciklusnyi kormányzati felelősség és teljesítmény, annak minden szembeszökő kudarcával és korrupciós ügyeivel együtt. A huszadik század első felével való összevetés annyiban is indokolt, hogy a liberalizmusra és az azt megjelenítő pártra 2010 után bizonyos értelemben ismét a bűnbak szerepét osztották. Nemcsak az identitását nem kis részben a gazdasági és kulturális anti-liberalizmusra építő Fidesz–KDNP, de sokszor a megelőző korszak összes hibájának okaként a liberális szövetségest, a klasszikus baloldali értékektől való elkanyarodást megjelölő szocialisták is.

- Lenne még esélye a tetszhalott, de még mindig érdemi taglétszámmal bíró SZDSZ-nek arra, hogy ezzel a névvel és branddel visszakerüljön a politikai palettára?

- A fenti okok, illetve a gazdasági és jóléti válság közepette a liberalizmussal szemben rendkívül gyanakvó közhangulat miatt az SZDSZ mint politikai „termék” lejárt szavatosságúnak tűnik. A pártnak ma a neve is szitokszónak számít: a szociális érzéketlenség, a megszorítások, a korrupció, az elvtelen kompromisszumok metaforájának. A párt karakterének megújítását az is nehezítette, hogy az MSZP-vel ellentétben az SZDSZ 2010-ben kiesett a parlamentből, így sem elégséges anyagi bázis, sem kellő médiafelület nem állt rendelkezésére az újbóli nekirugaszkodáshoz. Arról nem is beszélve, hogy a belső ellentétek és a választási kudarc centrifugális ereje gyakorlatilag az összes ismert arcot kivetette a pártból, így az elhasznált névvel lényegében a semmiből kellett volna új márkát építeni.

- A régi arcok, így például Kuncze Gábor vagy Fodor Gábor visszatérése, Ungár Klára pártja megfelelő otthont képes nyújtani az elárvult liberális szavazóknak?

- A régi és ismert liberális arcok megjelenése pozitív hatással lehet néhány tízezer elkötelezett liberális szavazó aktivitására, elsősorban azokéra, akik 2010-re sem ábrándultak ki a pártból – igaz, nagy részük valószínűleg a régi SZDSZ-esek megjelenése nélkül is a kormányt leváltani kívánó szövetségre szavazna 2014-ben. A kérdés az, hogy a választójogi rendszer által kikényszerített, nehézkesen alakuló és igen heterogén ellenzéki összefogás potenciális – döntően baloldali – szavazói körül nem riasztanának-e el többet, mint ahányat magukkal hozhatnak.

- Az Együtt 2014 mennyire lesz képes Bajnai Gordonnal az élen becsatornázni a liberális szavazókat?

- Bajnai politikusi karaktere alkalmas lehet arra, hogy mozgósítsa azokat a liberális választókat, akik nem szívesen szavaznának egy karakteresen baloldali, az MSZP dominálta ellenzéki szövetségre. Bár a volt miniszterelnök a szocialisták miniszterelnöke volt, a relatíve sikeres egyéves válságkezelés, mindenekelőtt a választásokig is kitartó fegyelmezett fiskális politika hitelesítheti személyét a liberálisok szemében. Azt azonban ma még nem látni, hogy Bajnai milyen súllyal fog kikerülni a baloldalon jelenleg zajló, a majdani összefogás vezetéséért folytatott „előválasztási kampányból”.

„A pártnak ma a neve is szitokszónak számít”