Vita a „vitathatatlan tényről”

„A siker, amit Magyarország elért –nem a kormányról beszélek, hanem Magyarországról –, az ellenzék sikere is. Mert ha az ország sikeres, az minden polgárnak jó, minden magyar embernek a hasznára van, függetlenül attól, hogy épp melyik párttal szimpatizál” – mondta tegnap Orbán Viktor, a parlamenti tavaszi ülésszak első napján a brüsszeli EU-csúcsról.

A miniszterelnök az EU-költségvetési tárgyaláson elért magyar eredményeket ismertetve már „kampányalaphangon” beszélt: az ország 2004-es uniós csatlakozása óta a legnagyobb sikernek nevezte a múlt heti brüsszeli uniós csúcstalálkozón elért eredményt. „A világ is kezdi megszokni, hogy a magyarok kiállnak magukért, és Magyarországot immár mindenkinek egyenlő félként kell kezelnie. Nem fogadjuk el a kettős mércét, egyenlő és méltányos elbánást várunk” – tette hozzá.

A miniszterelnök felszólalásában ismét azt sulykolta, hogy Magyarország jól járt, jobban, mint korábban: arról beszélt, hogy az eddigi 660 ezer forint helyett 712 ezer forint támogatás jut fejenként a magyarokra a következő hétéves költségvetési időszakban. Ez azt jelenti szerinte, hogy a kisebb tortából nagyobb szelet jut Magyarországnak. A magyar siker alátámasztása érdekében különböző kalkulációkat végzett; megemlítette, hogy jobb lett a pozíciónk a tekintetben, amennyit befizetünk az EU-nak, illetve fel tudunk használni. „Ez vitathatatlan tény, aki mást állít, nem mond igazat” – hangoztatta, előrevetítve az ellenzéki reakciókat. Nem tévedett.

Az MSZP elnöke, Mesterházy Attila azt mondta, nem több, hanem 4,6 milliárd euróval kevesebb uniós forrás jut Magyarországnak az Európai Unió következő hétéves költségvetéséből. Hangsúlyozta: 2007 és 2013 között 25 milliárd euró jutott, a múlt heti uniós csúcson elfogadott tervezet szerint 2014 és 2020 között mindöszsze 20,4milliárd euróval gazdálkodhat Magyarország. Az MSZP-s politikus szerint azért mondhatja Orbán Viktor, hogy több forrás jut forintban egy-egy magyar emberre a következő hét évben, mert az előző költségvetés elfogadásakor 40 forinttal kevesebbe került egy euró, és 115 ezerrel több ember élt Magyarországon. Elismerte ugyanakkor: lehetett volna még rosszabb is a magyar helyzet, így öröm, hogy az eredeti – ennél is rosszabb – helyzeten sikerült változtatni.

Vona Gábor szerint az Európai Unió haldoklik, a miniszterelnöknek pedig erről kellene beszélnie.

Nem nőttek, hanem csökkentek az elérhető uniós források – így reagált Schiffer András az LMP nevében, aki furcsa matematikai észjárás jelének nevezte, hogy Orbán Viktor növekedésről beszél akkor, amikor 25,7 milliárd euróról 20,4 milliárdra csökkent a lehívható források összege. Feltette a kérdést: a kormányfő számolt-e az összességében 16 százalékos forintárfolyam-romlással, amikor arról beszélt, hogy minden egyes magyar polgárnak 660 ezer helyett 712 ezer forint jut majd a támogatásokból.

Orbán Viktor viszonválaszában arra kért mindenkit, hogy „ne keverjék össze a szezont a fazonnal”. A kormány tárgyalási eredményei nem igényelnek semmiféle kommunikációs trükköt, a számok az igazságot tükrözik –állította.

A matematikai „problémák” megvilágítása után a miniszterelnök az E.ON gázüzletágának állami megvásárlásával kapcsolatban azt mondta: az ország energiafüggésének erről a kérdéséről eddig az oroszok és a németek tárgyaltak.

– Az erről szóló szerződések eddig nem nálunk voltak, egy orosz és egy német cég közötti tárgyalás döntötte el, mekkora összegért érkezzen a gáz – emlékeztetett, hozzátéve: a kontraktusok most a magyar állam tulajdonába kerültek, így a 2015 után esedékes újabb hosszú távú megállapodásokról már az állam tárgyalhat. „Arra törekszünk, hogy Magyarországon minden, gáztárolásra alkalmas tározó az állam tulajdonába kerüljön” – folytatta. Amit meg kell válaszolni, nemzeti radikálisok, szocialisták, „kedves zöldek”, az, hogy akarnak-e önök magyar szuverenitást – fordult a miniszterelnök az ellenzék felé. Végül Orbán egyértelművé tette: Magyarország érdeke az EU-tagság, a költségvetési egyenleg miatt is. „Ezért a következő hét év során, azt gondolom, nem ésszerű politikai pozíció népszavazást tartani az uniós tagságról, mert Magyarország rosszul járna” – így üzent Vona Gábornak.

 

A sikeres kormányfő
A sikeres kormányfő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.