'Egyre nagyobb a szolidaritási deficit'

Az éhségmenetek egyik szervezőjét, a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület elnökét, Komjáthi Imrét kérdeztük tükörről, az MSZP-közeliségről, és arról, számít-e, hányan gyalogolnak.

- Hova lett a tükör?

- Januárban, a menetek indulása előtt még valóban azt terveztük, hogy viszünk magunkkal Budapestre egy tükröt, az igazság tükrét, hogy azt átadjuk a miniszterelnöknek, s megkérjük, nézzen bele mélyen, lássa benne saját, valós énjét. Végül azonban letettünk erről. A másfél hetes menetelés alatt a provokációk sora és a kormányzati kommunikáció világossá tette, hogy az apparátus egyszemélyes döntnöke, Orbán Viktor már teljesen elveszítette a kapcsolatot a valósággal.

- Akkor mégis mi értelme volt petíciót írni?

- Mert a Fideszben is ülnek még tisztességes, becsületes képviselők. Talán elszégyellik magukat, ha szembesítjük őket azzal, milyen embertelen ország kialakításához asszisztáltak. Talán sikerül őket annyira felrázni, hogy a választásokig hátralévő hónapokban legalább lassítsák a kormányzati pusztító munkát. És többször elmondtuk már, hogy az idei menet, épp a jelenlegi vezetés csökönyössége miatt, már részben a következő kormánynak szól. Mondhatjuk egyfajta figyelmeztetésnek is. Ne szórakozzanak az emberekkel, hanem tegyék a dolgukat, biztosítsanak munkát, tisztességes megélhetést nekik!

- A menetekre sokan legyintenek azzal, hogy csak néhány tucat ember gyalogolt.

- Kifejezetten az volt a célunk, hogy a menetek, legalábbis nagyságukban, maradjanak jelképesek. Nem akartuk, hogy 10-15 embernél többen gyalogoljanak egy menetben, mert akkor már komoly nehézséget okozott volna a biztosítás, a szállás, az étkezés megszervezése. Emellett nem akartunk fennakadásokat okozni a közlekedésben, mert így is van elég bajuk az embereknek. Azt pedig, aki akarta, megértette, hogy az út szélén gyalogló 10-15 ember mögött ott vannak azok az ezrek, tízezrek, akik nyomorúságos segélyből tengetik napjaikat, s még azért is hálásak, ha megalázó feltételek mellett, elfogadhatatlanul alacsony bérért közmunkát kapnak.

- A menetelők jó része az MSZP mellényében feszített. A párt erkölcsi és anyagi támogatása politikai akcióvá tette az egykori civil kezdeményezést.

- Ebben én nem látok semmi kivetnivalót, sőt, kifejezetten örülök annak, hogy van olyan párt, az MSZP, amely fontosnak tartja a kiszolgáltatott helyzetben élők képviseletét. Örülök, hogy segítették, támogatták a meneteket, és mellénk álltak. Azt viszont sajnálom, hogy a szocialistákon kívül csupán két LMP-s képviselő érezte úgy, legalább egy rövid szakaszon ott a helyük a menetben. Ez is azt jelzi, hogy egyre nagyobb a szolidaritási deficit ebben az országban.

- Célba értek: hogyan tovább?

- A nép hangjaként fogunk fellépni továbbra is, ha változatlanul semmibe veszik az elesetteket, az állásnélkülieket, a mindennapi megélhetésért küzdőket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.