Neonáci bajtársak a Vérmezőn

„Közbiztonságra veszélyes eszközt, tiltott önkényuralmi jelképet tartalmazó ruhadarabokat ne viseljen senki, azokat a rendezők a helyszínre (a rendezvény veszélyeztetése miatt) nem engedik be! A járókelőkkel, valamint a tömegközlekedési járműveken utazókkal legyünk udvariasak, ne adjunk okot a megbotránkozásra!” – ilyesfajta instrukciókkal látták el a szervezők a becsület napjára érkező „bajtársakat”.

Hungarista, neonáci és más szélsőjobboldali szervezetek 1997 óta emlékeznek arra, hogy 1945. február 11-én a budai Várba szorított német és magyar csapatok megpróbáltak kitörni a szovjet ostromgyűrűből. Rendezvényeiket a budai várnegyedben, a Kossuth téren, a Hősök terén vagy a főváros valamelyik külterületén tartották – ahol tehették.

A szervezők az idén a Széll Kálmán térre hirdették a gyülekezőt, azzal, hogy onnan vonulnak a „kegyeleti szertartás” helyszínére (korábbi feltevésünktől eltérően nem a Városmajorba, hanem a Vérmezőre). A részleteket csak néhány nappal a rendezvény előtt hozták nyilvánosságra: azért titkolóztak, hogy megakadályozzák az ellentüntetést.

Nem sikerült. A Budapesti Antifasiszták (BAF) tiltakozó demonstrációt jelentettek be a Széll Kálmán térre. A metrókijáró közelében mintegy negyven tüntető fogadta a fekete vagy terepszínű ruhába öltözött, bőrfejűeket is felvonultató szélsőjobbos csoportokat. Az antifasiszták transzparensén ököllel széttört horogkereszt volt látható, egy vörös-fekete lobogón pedig rövid felirat: „No nazis!”

Az egyik tüntető cigány zászlót lengetett. A két társaságot rendőrsorfal választotta el egymástól. Amikor a nácik rázendítettek, hogy „antifa, ha-ha-ha”, kórusban jött a válasz, a nemzetközi antifasiszta mozgalom jelszava: „alerta, alerta antifascista”. A rendőrök ennél a pontnál elérkezettnek látták az időt, hogy megkettőzzék a sorfalat.

Az ellendemonstráción kívül más esemény is megzavarta a készülődést. Nem tudni, mennyiben hozható összefüggésbe a becsület napjával, a rendőrök mindenesetre a napokban házkutatást tartottak Vácon, a Kárpát Haza Őrei Mozgalom vezetőjének lakásán, és lefoglalták a számítógép adattárolóját. (A mozgalom „vezérkara” közleményben nyugtatta meg szimpatizánsait, hogy a „folyamatos rendőri vegzálások, lehallgatások, megfigyelések ellenére” folytatják tevékenységüket.)

A Vérmezőn katonai alakzatban sorakoztak fel a különféle szervezetek tagjai, a vártnál kevesebben: számuk a nézelődőkkel együtt sem érte el a félezret. A már említetteken túl a Magyar Nemzeti Arcvonal, a Pax Hungarica Mozgalom, a Betyársereg és – többek között – a jobbikos kötődésű Szebb Jövőért Magyar Önvédelem képviseltette magát. (A Jobbik nem csatlakozott, de Zagyva György Gyula képviselő megjelent.) A rendezők által határolt körön belülre nem engedtek újságírókat. A hangosítás viszont pocsék volt, távolabbról csak szófoszlányokat lehetett hallani. Kábé harminc perc telt el, mire megjavult a mikrofon.

Az aktuális szónok éppen ott tartott, hogy a becsület napja a „végső kitartás fénylő fáklyája”. Gyors egymásutánban jöttek a felszólalók. A Betyársereg vezetője például azzal indított, hogy „mindig is nemzetiszocialista voltam”. Mások inkább a nyilasokat részesítették előnyben, és „Kitartás! Fel a győzelemre!” buzdítással (vagy valami hasonlóval) zárták beszédüket. Többen Szálasi Ferencet méltatták, egyikük „Európa megmentőjének” nevezte. Mikrofonhoz lépett egy német veterán és egy református lelkész is, valamint – a Magyar Remény Közösség nevében – Lenhardt Balázs volt jobbikos, jelenleg független parlamenti képviselő. Kifejtette, hogy a második világháborúban tulajdonképpen a „globalista, liberális kalmárszellem” ellen folyt a harc.

Katonai alakzatba sorakozott fel a közel ötszáz neonáci
Katonai alakzatba sorakozott fel a közel ötszáz neonáci FOTÓ: MÓRICZ SIMON
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.