Nem bűncselekmény vérdíjat kitűzni a „zsidókra”?

Következmények nélkül maradhat az, hogy pénzjutalom felajánlásával buzdította „magyarellenes zsidók” felkutatására olvasóit a Kuruc.info tavaly nyáron. Alighanem azok is elkerülik a felelősségre vonást, akik a szélsőjobboldali portál felhívása nyomán heteken át zaklattak több antifasiszta tüntetőt. Az ügyben indult nyomozást ugyanis a közelmúltban megszüntette a rendőrség.

Mint arról korábban többször beszámoltunk, a szélsőjobb lényegében vérdíjat tűzött ki azokra, akik demonstrációt tartottak – a később háborús bűntett gyanúja miatt őrizetbe vett – 97 éves Csatáry László fővárosi otthona előtt. A tüntetők a férfi felelősségre vonását követelték, mert a gyanú szerint a férfi 1944 tavaszán Kassán, rendőrparancsnokként kulcsszerepet játszott több ezer ember Auschwitzba deportálásában.

A Kuruc.info azonnal lecsapott a tüntetésre, és a „Keressük a 97 éves Csatáry bácsit zaklató zsidókat” című írásban úgy fogalmaztak: „Azok között, akik a legtöbb személyről a legtöbb használható adatot beküldik, 100 ezer forintot osztunk szét (ebből 75 ezret Varga Béla Amerikában élő bajtársunk ajánlott fel)”.

A vérdíj kitűzése nyomán hamar felkerült az antifasiszta demonstrálók – elsősorban közösségi portálokról beszerzett – fényképe, több személyes adata, telefonszáma, e-mail címe a Kuruc.infóra. Mindezek után több tüntető napokon át fenyegető hívásokat, SMS-eket, e-maileket kapott. Egyikük, Garai-Édler Eszter is feljelentést tett a rendőrségen.

A napokban azonban arról tájékoztatta a rendőrség, hogy megszüntették a közösség elleni izgatás, a személyes adattal való visszaélés és zaklatás miatt indított nyomozást, mert „a cselekmény nem bűncselekmény”. A Kuruc.info cikke kapcsán az olvasható a IX. kerületi rendőrkapitányság határozatában:

„Nem lelhető fel olyan konkrét történeti tényállás, amely alapján a közösség elleni izgatás megállapítható lenne. Továbbá nem valósul meg az uszítás. A cikkben nem jelent meg olyan felhívás, hogy a beazonosított személyeket akár elektronikus vagy távközlési úton, akár személyesen is keressék fel az olvasók, mindennapi életüket lehetetlenítsék el. A felhívás csupán az információszerzésre terjedt ki”.

Ezek után arra hívta fel a rendőrség a figyelmet a határozatban: mivel az érintettek a közösségi oldalakon maguk tették közzé lakcímüket, telefonszámukat, személyes adataik nyilvánosságra hozatala nem tekinthető jogosulatlan adatkezelésnek. A zaklató hívások és üzenetek ügyében sem állapított meg bűncselekményt a rendőrség. Az indoklás szerint ugyanis a legtöbb számról csak egy-egy hívást kapott Garai-Édler Eszter, a zaklatáshoz azonban ennél több kell: ehhez „rendszeresen vagy tartósan” kell háborgatni valakit. Egy esetben jutott arra a rendőrség, hogy valóban „zaklató jellegű” hívásról lehetett szó, miután az asszony 28 hívást kapott egy külföldi számról. Ennek előfizetőjét azonban a rendőrség nem tudta azonosítani.

Garai-Édler Eszter döbbenetesnek tartja a rendőrség határozatát: „Ez alapján teljesen rendben van az, hogy vérdíjat tűznek ki egy-egy emberre. Nincs semmi kivetnivaló abban, ha heteken át fenyegető hívásokat, üzeneteket küldözgetnek ismeretlenek. Következmények nélkül lehet a legalávalóbb, legmocskosabb szidalmakat, fenyegetéseket SMS-ben elküldeni bárkinek”. Garai-Édler Eszter szerint azonban mindez egyáltalán nincs rendben, ezért panasszal élt a nyomozás megszüntetése ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.