Ismét lesznek posztos rendőrök

– Nem az számít hány bírságot szabott ki a rendőr, a jövőben az alapján értékeljük a közterületen szolgáló rendőrök munkáját, hogy a rájuk bízott területen hány bűncselekményt vagy szabálysértést követtek el – mondta a Népszabadságnak Papp Károly vezérőrnagy, a hétfőn hivatalba lépett országos rendőrfőkapitány, aki szerint a rendőrség szakmailag és morálisan megfelelő állapotban van, törvényesen és egyre hatékonyabban teszi a dolgát.

Tavaly a rendőrség adósságmentesen zárta az évet, az idei költségvetés pedig „évtizedekre visszamenően a legoptimálisabb”, így folytatódhatnak a gépjárműbeszerzések, az épület felújítások és a számítógépes „tevékenységirányító központok” felszerelése.

– Valamennyi hivatásos rendőrnek tudomásul kell vennie, az országnak van rendőrsége, és nem a rendőrségnek országa – mondta. – Majdnem mindegy, mi hogyan vélekedünk a saját teljesítményünkről, mert elsősorban és döntően csak az számít, hogy az emberek szubjektív biztonságérzete miképpen változik. Milyen véleményt alkotnak rólunk, a munkánkról az önkormányzatok.

Papp Károly főkapitányi kinevezését a rendőrségen belül is sokan a bűnügyi szolgálat háttérbe szorulása folytatásaként élték meg, emlékeztetve arra, hogy az egykor „a magyar FBI-ként” is emlegetett Nemzeti Nyomozó Iroda mára az egykor Papp által parancsnokolt Készenléti Rendőrség egyik igazgatósága lett. A főkapitány „dilettáns” véleménynek minősítette ezeket az „okoskodásokat”. Azt mondta: ő maga is bűnügyi szakon végezte el a főiskolát és nyomozóként kezdte pályafutását. Meggyőződése azonban, hogy a bűnügyi és a közbiztonsági helyzet csak komplex rendőri fellépéssel javítható, egymagukban sem az egyenruhások, sem a nyomozók nem érhetnek el jelentős tartós sikereket – mondta.

Közbevetésünkre, hogy például a korrupciós ügyekben az egyenruhásoknak maximum annyi dolguk van, hogy autóba ültessék a megbilincselt gyanúsítottakat, leszögezte: a korrupció olyan társadalmi jelenség, amelyet nem lehet pusztán rendőri eszközökkel megoldani. A rendőrség már csak akkor lép, ha megtörtént a bűncselekmény. Arra a felvetésre, hogy amennyiben igazak a hazai korrupció nagyságára vonatkozó felmérések, meglehetősen ritkán láthatjuk, amint a rendőrség korrupt vállalkozókat, kormánytisztviselőket, politikusokat vezetne el bilincsben, a főkapitány azt mondta: a megújult Nemzeti Nyomozó Iroda egyik fontos feladata a közélet tisztasága elleni bűncselekmények felderítése. Ehhez rendelkezik a szükséges operatív (titkosszolgálati) eszközökkel és módszerekkel. Ha a bűnügyi hírszerzés korrupcióra utaló adatokat tár fel, és konkrét személyekkel szemben megfogalmazható a megalapozott gyanú, akkor nemcsak a külföldi tudósításokban láthatunk majd olyan képeket, amelyeken korrupció gyanúsítottjait vezetik el.

A tavaly májusban kirobbant rendőrségi korrupciós ügyről szólva Papp Károly kifejtette: az ügyészségi nyomozás ugyan még nem zárult le, annyi azonban már kijelenthető, hogy a parancsnoki ellenőrzés nem volt megfelelő a rendőrség különböző szintjein. Miután az ügy lezárul, esettanulmányt készítenek.

A múlt ügyei nem merülhetnek feledésbe – mondta később a főkapitány. Bár a főcsapás a polgárok szubjektív biztonságérzetét leginkább borzoló bűncselekmények és szabálysértések visszaszorítása (nincs országosan érvényes parancs, mindenütt azt a bűnt kell fokozottan üldözni, amelynek elkövetői az adott helyen a leginkább borzolják a lakosság kedélyét), a megoldatlan életellenes bűncselekmények felderítésére önálló főosztályt állítottak fel, amely a régi ügyek felderítése mellett szükség esetén az újabbak megoldásában is segítséget tud nyújtani.

Papp Károly hozzátette: nemcsak arra kíváncsiak, hogy kik és miért követték el anno a bűncselekményeket, hanem arra is, hogy a rendőrség elkövetett-e, s ha igen, milyen hibákat, melyek a korábbi nyomozások sikertelenségét okozták.

A főkapitány elmondta, a rendőrség tiszthelyettesi létszáma lényegében teljes. A 2013. január 31-i állapot szerint ugyan még 807 betöltetlen tiszthelyettesi rendőri állás volt a testületnél, ám a nyáron végez 669 tiszthelyettes, az azt követően üresen maradó 138 státuszt szervezési szempontok miatt is betöltetlenül hagyják. Tizenhárom híján valamennyi körzeti megbízotti helyet is betöltöttek. Budapesten és a nagyvárosokban is kijelöltek vagy kijelölnek olyan frekventált területeket, ahol állandóan vannak, lesznek rendőrök.

 

„Az országnak van rendőrsége, nem a rendőrségnek országa”
„Az országnak van rendőrsége, nem a rendőrségnek országa”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.