Biztosan nem lesz regisztráció

Július 1-jétől csökkennie kell a víz, a csatorna-, a szennyvíz-elvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz-, valamint a kéményseprési díjaknak – jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a gyulai Fidesz–KDNP-képviselő csoporttanácskozása után tartott sajtótájékoztatón.

Rogán jelezte: a víz-, a csatorna-, a szennyvíz-elvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz-, valamint a kéményseprési díjak esetében is az átlagosan tízszázalékos mérséklés a cél. A pontos mértéket azonban az árakban tapasztalható területi különbségekre tekintettel kell megállapítani, ugyanis például a víz esetében van az országban olyan hely, ahol ezer forintot kell fizetni érte elszámolási egységenként, míg máshol csak 180-at. Az újabb díjcsökkentést egy munkacsoportnak kell kidolgoznia, amelynek Fónagy János államtitkár, a fideszes Németh Szilárd és Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere lesz a tagja. A testületnek tavasszal kell bemutatnia részletes előterjesztését.

Utalva a rezsicsökkentés mikéntjét érintő városvezetői kifogásokra és az általuk kért kompenzációra, Rogán Antal elmondta azt is: kérték, hogy ahol lehet, az önkormányzati tulajdonú szolgáltatók vizsgálják meg a költségeik csökkentésének lehetőségét, ugyanakkor ígéretet tettek arra, hogy áttekintik azokat az adminisztrációs szabályokat és terheket – így például a talajterhelési és a lerakási díjak szabályozását –, amelyek többletköltségeket jelentenek az érintett cégeknek, és ha tudják, könnyítik ezeket. Az elmúlt napokban több fideszes politikus is elmondta, hogy a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díjak csökkentésének mikéntjéről éles vita zajlott a frakcióülésen, mert több városvezető valamilyen kompenzációt szeretne a díjak mérséklése miatt az önkormányzati közműszolgáltatóknak, mondván, egy részük nem tudja kigazdálkodni a rezsicsökkentést.

Rogán Antal elmondta, áttekintették az alaptörvény módosításával kapcsolatos feladatokat, amelyek abból adódtak, hogy az Alkotmánybíróság (AB) tavaly decemberben megsemmisítette az átmeneti rendelkezések több pontját, januárban pedig alaptörvény-ellenesnek minősítette a választási eljárási törvény egyes passzusait. A Fidesz–KDNP-frakció tiszteletben tartja az AB döntését – nyomatékosította a frakcióvezető, kijelentve, hogy ennek megfelelően a Magyarországon állandó lakhellyel rendelkezők előzetes regisztrációja sem az alkotmányban, sem más törvényben nem fog szerepelni. „A választójogi reformot lezártnak tekintjük” – jelentette ki. Tájékoztatása szerint az alaptörvény módosítását pénteken nyújtják be az Országgyűlésnek, amely február–márciusban tárgyalja meg az indítványt.

Kancellárok az egyetemeken?

Megbízható forrásokból származó értesüléseink szerint a Fidesz-frakció Gyulán teljes mellszélességgel kiállt az egyetemeken bevezetendő kancellári rendszer mellett – ez azért érdekes, mert bő egy hete, a Felsőoktatási Kerekasztal alakuló ülésén az érintettek három munkacsoport megalakításáról döntöttek, s ezek egyike, az úgynevezett „strukturális-tartalmi munkacsoport” lenne hivatott elvileg ajánlásokat megfogalmazni az egyetemi és hallgatói autonómia, valamint a rektorválasztás kérdéskörében.

Márpedig a kancellári rendszert olyan könnyedén bizonyosan nem nyelnék le sem a rektorok, sem a hallgatók: a kancellárok az egyetemek gazdasági irányításáért felelnének, és az állam nevezné ki őket. Ez pedig az intézményi autonómia súlyos korlátozása lenne, hiszen végképp megfosztaná az egyetemeket a gazdálkodásuk szabadságától. A kancellár az egész egyetemi adminisztráció fölé „ülne”, és mindenről beszámolna a miniszternek. Több szakértő is azt mondta korábban erről lapunknak, hogy gazdálkodási autonómia nélkül nincs képzési autonómia, az egyetemeket a kancellárok révén tudja a kormány pórázon tartani. Ráadásul okkal lehet tartani attól, hogy pártkomisszárok kerülnek a kancellári pozíciókba. (Ónody-Molnár Dóra)

 

Rogán Antal, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szerint júliustól újabb rezsicsökkentés jön
Rogán Antal, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szerint júliustól újabb rezsicsökkentés jön
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.