Orbán már 2015-ig rajzol ívet

A Fidesz gyulai frakcióülésének napirendjén a rezsicsökkentés és a választási eljárási törvény módosítása.

„Ajándék lesz a 2015-ös év” – az előzetes hírek szerint erre fókuszálhat Orbán Viktor aktuális politikai helyzetértékelése során Gyulán. A Fidesz–KDNP-frakciószövetség mától háromnapos kihelyezett ülésen készül a tavaszi parlamenti szezonra. A hagyományoknak megfelelően a miniszterelnök az első este, vacsora után szólal fel. Kormányoldalról munkatársunknak azt mondták: arra számítanak, hogy Orbán Viktornak a költségvetésről, az ország finanszírozhatóságáról, likviditásáról szóló beszéde „egészen 2015-ig ívet rajzol, az IMF-adósságtörlesztés miatt is”.

Forrásunk tudomása szerint a kormány úgy készül a 2014-es büdzsé terveivel, hogy a 2013-ashoz képest „azt egyszerűbb lesz összerakni”. Felhívta a figyelmet, hogy a 2008-as IMF-hiteltörlesztés 2012-ben közel 3,5 milliárd eurót rótt a büdzsére, idén pedig 4,8 milliárd eurós a magyar kötelezettség. 2014-ben a törlesztőrészlet már „csak” 0,7 milliárd eurós lesz, viszont az Európai Bizottság felé is teljesíteni kell egy kétmilliárd eurós hitelrészt és a kamatokat. Valóban 2015 lehet a „fellégzés” éve, hiszen azt követően már csak egy alkalommal áll fenn törlesztési kötelezettség: 2016 második negyedévében egy 1,5 milliárd eurós kifizetést kell finanszíroznia a költségvetésnek – mondta forrásunk.

Felvetésünkre, hogy az Orbán-kormány miért gondolkodna a 2015-ös költségvetésről is, hiszen jövő tavasszal választások lesznek, a képviselő visszakérdezett: „Miért ne gondolkodhatna róla, ha bízik benne, hogy győz a választásokon?” Ezzel összefüggésben munkatársunknak az egyik fideszes politikus szinte biztosnak nevezte, hogy az Orbán-kormány nem vesz fel IMF-hitelt a 2014-es választások előtt. A fideszes és kereszténydemokrata képviselőknek megküldött program nem tartalmaz konkrét napirendi pontokat – tudtuk meg. A képviselők lapunknak viszont azt mondták, hogy az Alkotmánybíróság által megsemmisített pontok miatt a választási eljárási törvény módosítása mindenképpen szerepelni fog a megvitatott kérdések között.

Azt többen megerősítették, hogy a „képviselők beszéltek arról, hogy ha 2014-ben nem is lesz választási regisztráció, 2018-ra meg kellene oldani”. Lapunk is beszámolt róla, hogy lehet olyan szándék, miszerint „alkotmányos védelmet ad” a meglévő parlamenti kétharmad még ebben a ciklusban egy 2018-as regisztrációnak. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes sem zárta ki, hogy a 2018-as országgyűlési voksolásra ismét felmerül a választási regisztráció gondolata, de lapunknak a Fidesz-frakcióvezetéshez közeli forrás azt mondta: nem tud arról, hogy ilyen konkrét módosító javaslat készült volna. 

Kormánypárti képviselők tegnap azt prognosztizálták, hogy a rezsicsökkentés és a második munkahelyvédelmi akcióterv is napirendre kerül Gyulán. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár korábban azt mondta, hogy 30 százalékos rezsicsökkentést látna jónak.

A KDNP-frakció részéről nem erősítették meg, hogy az Alkotmánybíróság által megsemmisített családvédelmi törvény korrigálása vitatéma lesz Gyulán, szeretnék megspórolni a „világnézeti vitát”, arra törekszenek, hogy kikristályosodott álláspontok kialakítása után kerüljön sor a parlamenti vitára. Viszont a KDNP nem hátrál a családi csődvédelem, illetve a családi adókedvezmény kiterjesztése ügyében. S noha 2011-ben engedtek a várható recesszió miatt, a szabad vasárnap kérdését úgy vetnék fel ismét, hogy ha legalább a 1,5 százalékot eléri a magyar gazdasági növekedés, akkor 2015-től be kellene vezetni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.