Sosem volt elvonások

A kormány az ötezer lakos alatti települések adósságait teljes mértékben átvállalta. Csakhogy a legtöbb kistelepülésnek nem is volt fejlesztési hitele, mert évek óta nem ad nekik kölcsönt senki. Költségvetésük a működésre sem elég, ingatlanjaik forgalomképtelenek. A helyzet az idén tovább romlik.

– Ha jutott csaknem 700 milliárd forint a városok konszolidációjára, igazán juthatna ötmilliárd arra is, hogy megtámogassák a kistelepüléseket – mondja Köteles László, a 300 lakosú Komlóska polgármestere. A zempléni ruszin kistelepülés polgármestere elsősorban a kisposták megszüntetése elleni mozgalom élén végzett munkája által vált ismertté, majd a települését hirdette adóparadicsomként. Az iparűzési adó elengedésével számos (elsősorban szállítmányozási) vállalkozást csábított Komlóskára, a súlyadó helyben maradt részének köszönhetően pedig az átlagosnál nagyobb jövedelemre tett szert az önkormányzat.

A nyíltan jobboldali elkötelezettségű faluvezető nem vitatja, hogy az önkormányzatok konszolidációjára szükség volt, ám szerinte a kistelepüléseket ismét kifelejtették a helyzet rendezéséből, holott néhány milliárd forintból helyzetbe lehetne hozni az aprófalvakat. Mint mondja, a kistelepüléseket azért nem kellett konszolidálni, mert nem tudtak eladósodni. Legalábbis úgy, ahogyan az az adósságrendezés feltétele volt, vagyis nem bocsátottak ki kötvényt, nem voltak banki hiteleik, csak szállítói tartozásaik, csakhogy ezeket nem vállalta át az állam. A pénzintézetek legalább fél évtizede nem adnak kölcsönt a legtöbb kistelepülésnek, mert forgalomképtelennek ítélik a fedezetül felajánlható ingatlanjaikat.

Köteles László azt mondja, maga is tárgyalt olyan bankkal, amelynek az ügyintézője nem értette, hogyan tudnak életben maradni a jelenlegi központi finanszírozás mellett. Komlóska ugyanis a tavalyi éves bruttó 26 millió forintos központi finanszírozásból alig több mint ötmillió forintot kapott meg. Ebből kellett volna egy egész esztendőn át fizetni a béreket, működtetni az iskolát, az óvodát, karbantartani az önkormányzati utakat és biztosítani a közvilágítást. Mint mondja, ez a kényszer okozta azt is, hogy helyi adóparadicsomot alakítsanak ki.

Az idén életbe lépett törvényekkel azonban már – amellett, hogy tovább csökken a normatív támogatásuk – ezt a jövedelmüket is jelentősen, hatvan százalékkal megrövidíti a kormány. A polgármester szerint a maradékból fenn tudják ugyan tartani magukat, de nem képesek olyan beruházásokat finanszírozni, amelyek által élhetőbbé válna a település. Köteles László szerint a kormányzati konszolidáció a jóléti beruházásokat finanszírozta utólag, a legtöbb város ugyanis például főtérre, fürdőre vette fel a hitelt.

A kistelepülések azonban gazdaságilag még mélyebbre kerültek. A nagyobb falvak sem jártak sokkal jobban. Az 1700 lakosú Legyesbénye polgármestere, Hlivják László szintén azt mondja: „csak” működési és bérhitelük volt, ezért nem is részesülhettek a konszolidációból. 2005 óta „hadigazdálkodást” folytatnak, ami azt jelenti, hogy vagy a béreket, vagy a számlákat fizetik ki. A mostani finanszírozásuk azonban már egyikre sem elég.

A Szerencs melletti település vezetője azt mondja, egyelőre minden számlát félretesz,mert nincs pénzük a kiegyenlítésükre. Főleg azután, hogy a tavalyi nyolcvanmillió forintos költségvetési hiányuk ellenére 18 milliós támogatást kaptak az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe kerültek alapjából. Konyhát például kötelezően üzemeltetniük kell, de a feladatra szánt központi támogatás csak az alapanyagokra elég, a két dolgozó bérét, a gáz- és a villamos energia díját az önkormányzatnak kellene kigazdálkodnia.

Erre azonban kevés esélyt lát a polgármester, mert mint mondja, az iparűzésiadó-bevételük elenyésző. A településen ugyan van néhány kamion, amelynek a súlyadója félévente néhány hétre könnyebbé tette az önkormányzat működését, de most már annak is csak a negyven százaléka marad helyben. Hlivják László szerint a rendszerváltás óta nem éltek át ekkora elvonásokat a kistelepülések, mint most.

Félhomályban
Félhomályban FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.