– Ötvös Tibor vagyok Győrtelekről, harmincnyolc éves, még fiatal ember, négy gyerekem van, és nem találok munkát. Pedig öt szakmám van, uram, öt! – mondja a szakadó esőben egy bajuszos, erős testalkatú férfi, majd felmutatja a jobb tenyerét az öt ujjával, és sorolni kezdi: – Festő vagyok, hideg-meleg burkoló, gépkezelő, targoncás, vagyonőri papírom is van. Munkám viszont nincs!

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasvári városközpontjában álldogálunk, vasárnap reggel van, mindjárt nyolc óra. Ötvös Tibor annak a szabolcsi éhségmenetnek az egyik tagja, amely előző nap délelőtt indult el a nyíregyházi városháza elől Budapestre gyalog. Nyíregyháza és Tiszavasvári között alig harminc kilométer a távolság, de Tiszavasváritól a főváros még további százkilencvenhét.

A harminc-negyven fős csapat nyolckor gyalogol tovább Józsefháza irányába Polgár városa felé a 36-os úton. Nem lesz könnyű menet, főleg ilyen esős-havas időben. Szocialista politikusok is jelen voltak a nyíregyházi induláskor, többek között Nyakó István képviselő, aki azt mondta, február 11-én már a fővárosi Kossuth téren lesznek, s „olyan hangerővel követelnek majd munkát, kenyeret, hogy abba beleremegnek az ülésterem ablakai”.

Nem tudni még, hogy az ország számos pontjáról induló éhségmenet hány fősre duzzad addigra, de ha Ötvös Tiborhoz hasonló helyzetben lévő emberekkel telik meg a tér, akkor a hangerő tényleg garantált – a tüntetés résztvevői ugyanis idegesek, feszültek és elkeseredettek. Eljutottak arra a pontra, hogy már a reményét sem látják egy normális, átlagos megélhetést nyújtó munkahely lehetőségének.

– Azt kérem a kormánytól, hogy ne közmunkát adjon, hanem rendes munkalehetőséget rendes bérért! – emeli föl a hangját Ötvös Tibor. – Micsoda világ ez, hogy öt szakmával és négy gyerekkel nem kellek sehová?! Az utolsó munkahelyem közmunka volt Győrteleken, előtte meg egy győri alumíniumöntödében dolgoztam, a Nemak Kft.-nél.

– Győrben, az ország másik végén? – kérdezem, mire bólogat: – Igen, igen, Győrbe mentem Szabolcsból! Nem volt más lehetőség, el voltam szakítva a családtól, de vállaltam, mert kellett a munka. 2011-ben ott voltam hét hónapig, utána oda akartam vinni a családot is, de nem kerestem annyit, hogy az albérletet is fizetni tudjam meg a gyerekeket is el tudjam tartani. Volt egy lízinges autóm, amit 2006-ban vettem, hat évig fizettem, aztán nem bírtam tovább, tavaly vissza kellett adnom. Ha nincs munka, nincs semmi, ilyen egyszerű.

Kérdem tőle, hogy mit válaszolna arra a gyakorta elhangzó érvre, miszerint csak azoknak nincsen munkájuk, akik nem akarnak dolgozni. Elkerekedik a szeme: – Ez a másik, ami kihoz a sodromból! A fűtött szobából, valahonnét fentről könnyű azt mondani, hogy az nem dolgozik, aki nem akar. Tegyünk egy próbát, cseréljenek velem a nagyokosok! Próbálják ki, hogy negyvenhétezer forintból meg lehet-e élni!

– Vagy havi huszonkétezerből! Mert annyi a segély! – veti közbe az éhségmenet egy másik tagja. Török Jánosnak hívják, ötvenöt éves, szintén győrteleki. Szakmája nincs, két évtizedig segédmunkásként dolgozott a mátészalkai erdészetben, de amióta elbocsátották, állása nincs. Az elmúlt egy évben közmunkásként alkalmazták, a vízügyi igazgatóság területén irtotta a gazt. Kérdem tőle, hogy mivel biztatják kormánypárti politikusok, mire megrázza a fejét: – Azok szóba se állnak az emberrel.

Megkérdem tőle azt is, hogy mit szól ahhoz a fideszes véleményhez, miszerint az éhségmenet csupán a szocialista párt politikai akciója, mire Török János azt válaszolja: – Ez hazugság. Az MSZP el akarja érni, hogy normális bért kapjunk a közmunkáért, hiszen megdolgozunk érte. Igazából ennivalóra se elég, amit keresünk. A boltban hitelre vásárolunk, a rezsivel meg folyamatosan tartozunk. Sajnos késve fizetjük a számlákat. De mit csináljunk? Kajára is alig van.

Rákérdezek, hogy ötvenöt évesen hogyan bírja majd a több mint kétszáz kilométeres utat Budapestig, mire azt mondja, hogy „muszáj lesz kibírni, a saját érdekembe’ megyek”. A különböző transzparensekkel vonuló éhségmenetet elöl és hátul rendőrautó kíséri, s halad mögöttük egy mikrobusz is: aki nagyon elfárad, beülhet kis időre pihenni. A gyaloglók között van Győrtelek 46 éves MSZP-s polgármestere, Halmi József is, aki azt mondja, hogy az autósok legtöbbje szimpatizál velük, sokan dudálnak, integetnek, s kikiáltják a kocsiból, hogy „veletek vagyunk!”.

Nyíregyháza és Tiszavasvári között csak egy autóssal találkoztak, aki trágár módon szidta őket. – G...k vagytok! – ezt kiáltotta oda nekik, majd elhajtott. Nagycserkeszen viszont egy zöldséges megajándékozta őket egy teli láda almával. A sor közepén gyalogol Ignácz József 48 éves ököritófülpösi villanyszerelő, akinek négy gyereke van. A huszonkét éves lánya iskolai szakácsnő, húszéves fia munkanélküli, a két legkisebb gyerek még iskolás. Most Ignácz is munka nélkül van: tavaly négy hónapig dolgozott egy nyírbátori cégnél havi nettó százezer forintért, de elbocsátották indoklás nélkül. Kérdem tőle, hogy mit remél ettől az éhségmenettől, mire azt válaszolja: „remélem, hogy az emberek észhez térnek, és csatlakoznak hozzánk”.

– Miért, most nincsenek észnél?

– Lehetek őszinte?

– Lehet.

– A magyar nemzet buta nemzet. De lassan csak megjön az esze.

Remélik, hogy az emberek észhez térnek